Egy kis gubanc (In the Loop, 2009)

A politika és a szatíra kissé sarkítva, gyakorlatilag egymás ellentettjei, hiszen míg az előbbi az elhallgatás, eltussolás, titkos egyezségek és paktumok művészete, addig az utóbbi éppen a kibeszélésé, leleplezésé, nevetségessé tételé. A politikai szatírák mindig is egy-egy korszak, egy személy vagy egy esemény jobb, árnyaltabb és pontosabb megértéséhez járultak hozzá, a dolog természetéből fakadóan azonban jobbára sok éves késéssel, mintegy veszett fejsze nyeleként. Itt mégis egy ellenpéldát láthatunk erre, méghozzá éleset, harsányat és tanulságosat.

Hogyan robbantottam ki az iraki háborút?

Az Angliában vígjátékíróként igen sikeres Armando Iannucci In The Loop (a magyar fordítás, az Egy kis gubanc zavaró lehet picit, hiszen John Cassavetes 1985-ös Big Trouble című filmje is ezzel a címmel ismert Magyarországon) című filmjét az idei független filmes parádén, a Sundance-en mutatták be nagy sikerrel, ami kisebb részben köszönhető az éppen akkor beiktatott Obama elnök által keltett friss szeleknek, nagyobb részben viszont inkább a pergően szellemes, és gyakran az obszcenitásig szabad szájú párbeszédeknek, melyekből az USA legújabb kudarcaként is felfogható iraki háború kirobbanásának dicstelen körülményei feslenek fel, angol és amerikai szemszögből. A film kulcsjelenetében egy angol miniszter suta, félreérthető választ ad egy újságírói kérdésre – szinte minden híradóban látunk ilyet – amelyre a sajtó természetesen kiéhezett hiénaként csap le, és bolhából elefántot kreálván gyakorlatilag megszellőzteti az amerikaiak küszöbön álló iraki inváziójának tervét, melyet azok eddig gondosan takargattak, csakúgy, mint az angolok az ebben való kényszerű szövetségesként való részvételüket. A dolgot súlyosbítja néhány későbbi szánalmas magyarázkodási próbálkozás, valamint a nem éppen felkészült stáb kétbalkezes csetlése-botlása. A film nagyban hajaz Kubrick Dr. Strangelove, avagy rájöttem, nem kell félni az atombombától, meg is lehet szeretni azt című politikai szatírájára, aktualitásában is, de leginkább abban, hogy nagy és komoly horderejű eseményeknek sokszor, valószínűleg igen szánalmas és banális események állhatnak a hátterében. Kubrick filmjében egy túlbuzgó tábornok, itt egy idióta miniszter, aki nem tudja, mit beszél.

A miniszter emberei

jobbára tökéletesen átlagos, jó iskolákban jó eredménnyel tanult átlagos angol értelmiségiek, akik azonban egy minisztériumban – a filmben egy teljességgel átlagos irodában – élik mindennapjaikat, dolgoznak, beadványokat készítenek elő, tárgyalnak, telefonálnak, faxolnak, építgetik karrierjüket, szövögetik szerelmüket, esténként pedig elmennek berúgni. Munkájuk, hogy a miniszter döntéseiben segédkezzenek, jelen esetben azt éppen kijavítsák. Éppen úgy dolgoznak egy emberéletek tízezreibe kerülő háború kirobbantásán, mintha közterület-beépítéssel, tanügyi reformmal vagy gyógyszerár-kompenzációval foglalkoznának: egy ügy minden, csupán egy ügy. Az amerikai félnél sem különb a helyzet, apró nüánszokban csupán, ám azok meglehetősen mulatságosak, annak legalábbis, aki észreveszi ezeket. Van jó néhány.

Egy kis gubanc

adódik csak a filmmel, hogyan rettenetesen sokat beszélnek benne, tulajdonképpen nincs is benne semmi filmes értelemben vett akció, csak beszéd. Ez a beszéd ékes angolsággal folyik, így teljességgel csak az angolul jól tudók fogják élvezni, ők viszont nagyon. Felirat nem adja vissza a szinte minden mondatban benne rejlő sztereotip szóviccáradatot, a kortárs angol közéletből és kultúrából, valamint a közelmúlt történelméből fakadó utalásokat pedig csak az ezekben járatosak fogják fogni, ehhez még a felsőfok is kevés. Én sem tudtam mindig, mikor kire, mire is utalnak éppen egy félmondatban. A film megértéséhez ez azonban nem feltétlenül szükséges, ezek csak színesítik, gazdagítják a végeérhetetlen szófolyamot. Ennek szövésében a hebegő-habogó Foster miniszter (Tom Hollander) elképesztően pergő nyelvű sajtófőnöke, Malcolm Tucker viszi a prímet (Peter Capaldi lehengerlő alakítása), aki azt állítja, hogy az angol káromkodás kimerül a ‘fuck’ szócska gyakori ismétlésében, az csak jegyzetelje ki Tucker mondatait: lesz benne ‘fuck’ is bőséggel, de a shakespeare-i ihletésű bővítmények olyan számú variációjában, hogy az valami gyönyörű. Amerikai oldalról most csak kedvenc maffiózómat, James Gandolfinit emelném ki, aki mackóbb, mint eddig valaha, és nagy tekintélyű tábornokként nem átall rózsaszín gyerekszámológépen kikalkulálni az iraki bevetésre induló haderő pontos számadatait, ha úgy hozza a szituáció.

A sokbeszédes film képileg nem nyújt említésre méltót, egyesek dokumentaristának mondják, én tévéjátékosnak: éppen olyan, mint a témában alapvetés Elnök emberei, az Office és a többi efféle tévésorozat. Nem ez a lényeg, hanem a pergő, szikrázó verbalitás, az adekvát színészi alakítások, kiemelve Peter Capaldit, és az elgondolkodtató tanulságot rejtő mondanivaló. Néznék ilyet magyarba is, mert nagyon-de-nagyon ránk férne, de sajnos Bacsó már nincs köztünk, más meg a határba se… Asanisimasa: 8/10

About these ads
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Egy kis gubanc (In the Loop, 2009) bejegyzéshez

  1. alex4427 szerint:

    Hoppá!:)
    (Akkor itt folytatom!)
    A néző-számot én már nem fogom növelni: a 257-ben én is benne vagyok!
    Ezért is örülök, hogy feltetted ide ezt az írásod. Vitatkozni ugyan nem tudok vele, de hozhat még újabb nézőket, a valóban igen remek szatírának!
    Igen tanulságos betekinteni a demokratikus politika csinálás kulissza-titkaiba. Figyelemreméltónak találtam, hogy az amerikai politikusok, gyakorlatilag, beosztottjuknak tekintették a briteket! Az pedig még “figyelemreméltóbb”, hogy milyen pitiáner figurák tolonganak a nagypolitikában. (Jó! Tudom! Szatíra: túloz! Legalábbis, reménykedjünk!)

    Olasz “párja” az Il Divo c. film!
    Nagyon megnéznék már egy ilyen politikai szatírát magyarban, én is. Az elmúlt 20 év rengeteg röhejes figurát vonultatott fel nálunk is!

    A 257 néző azért elég sokkoló adat (kis hazánk szellemi állapotát tekintve).

  2. efes szerint:

    @alex4427: Á, az hogy hány ember jár moziba, az egyáltalán nem mérvadó adat, a teljes lakosság szellemi állapotát meg végképp nem mutatja. Ma moziba főleg a 16-26 éves korosztály jár, ez a film pedig nem elsősorban az ők ízlésének, érdeklődésének megfelelni akarva készült. Ez a korosztály manapság úgyis depolitizált, egyszerűen vagy ciki a politikával foglalkozni, vagy valamelyik szélsőséges csoporthoz tartoznak, ami szintén ciki. Ez a film ma már szerintem se való moziba, esetleg artmoziba, míg vannak még ilyenek, de az éppen ez a 257 fős látogatottságot fogja jelenteni. Majd bekerül a tévékhez, 10 óra utáni sávba, ahol megtalálja majd az ő 30+ értelmiségi közönsége, akik már régen nem járnak moziba. Amúgy én sem vagyok már olyan nagy mozirajongó, ma már -a néhány artmozin kívül- ezek a hodályok mindenre alkalmasak, csak filmnézésre nem, és most nem a technikai feltételekről beszélek.

  3. alex4427 szerint:

    @efes: Ami a (még) moziba járók kor-összetételét illeti, bizonyára úgy van, ahogy írod.
    Én, pedig, vagyok a kivétel, mert továbbra is nagyon szeret mozizni! (No nem a pláza-mozikban. Oda még Filmszemle miatt sem vagyok hajlandó menni! Ha nagyon muszáj, akkor Corvin!)
    A 257 néző, ennek ellenére – szerintem – meglehetősen elszomorító adat. És persze NEM önmagában, hanem csak ADALÉK az általános és gyors butuláshoz!
    (Zárójel: a (párt)politika engem sem érdekel. De a közügyek, ország-világ trendjei IGEN!)

    Alább egy (újabb!) meghökkentő adat kishazánk helyéről a világban:
    nol.hu/archivum/20090911-egeszsegben_utolsok

  4. efes szerint:

    @alex4427: Hát én ezen sem csodálkozom, most történt kb 10 perce: Le van zárva az Andrássy út, autómentes nap, százerezer gyerkőc valami futóversenyen, a Bajza utcából egy faszi át akar menni köztük, a szemlátomást svájcihitelből vett Rönójával, és ordít a rendőrrel, hogy miért nem tud ő úgy közlekedni, ahogy szeretne. Vasárnap, autómentes napon. És, ha beleolvasol mondjuk az indexen a közlekedéssel kapcsolatos blogok kommentjeibe, te is láthatod a pöffeszkedő, lusta és korlátolt ostobaságot. Amíg ez a mentalitás, a magyar rohadni fog.

  5. alex4427 szerint:

    @efes:
    (Na most én leszek az optimista!:)
    Most jövök a Cirkóból (Vénasszonyok nyara: igazi mediterrán derű! Zsúfolt nézőtér! A film után meg sok mosolygós arc!)
    Továbbá: megkérdeztem az Egy kis gubanc nézettségét: csak a Cirkóban, a mai napig több mint 800 néző!
    Továbbá (még): Az Andrássy úton jöttem haza! Jó volt látni a sok sétáló, bringázó embert! (A Duna-partot is le kellene zárni! De végleg! Európa legszebb korzója lehetne!)

    A “rönós barom”: Az a baj, hogy kitermelődött egy mély-bunkó, maffiózó réteg (top-manager, top politikus, polg.mester, min.elnök…stb.), akik azt hiszik (joggal!?), hogy rájuk nem vonatkoznak semmiféle törvények! És pofátlanul szívathatják a lakosság döntő többségét! Undorító népség!
    Pedig a lakosság/fiatalság – minden szarság ellenére! – ÉLNI akar! Itt és most!

  6. alex4427 szerint:

    Jut még eszembe: talán nem is a top izék a legundorítóbbak, hanem a kis seggnyaló sameszaik. Pl. a filmben az a fiatal (nyomulós) srác, aki mindig magánál hordja a tenisz-ütőjét. (Hátha, egyszer kiesik vki a nagyok közül.)
    Már a KISZ-ben is nagyon lenéztük az ilyen figurákat. Azonban, úgy látszik, a kis buzgó seggnyaló típusa – rendszerfüggetlen (és pártsemleges)!:(

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s