Archívum április 1st, 2012

2012. április 1. vasárnap

Az ismeretlen kód (Code inconnu: Récit incomplet de divers voyages, 2000)

Az ismeretlen kód? Nyilván az, amelyik Michael Haneke eme filmjének jeleneteit összetartja! – vágná rá a cinikus néző, ha “mája” mellett azért lennének gondok az agyával is, vagy csak szimplán lusta jobban belegondolni. Valójában ez a film az osztrák mester viszonylag könnyebben megfejthető művei közé tartozik: a címbéli ismeretlen kód, amellett, hogy Juliette Binoche kapujának kódja, tágabb értelemben, picit elvonatkoztatva attól, ami a szájunkba van rágva, a kapcsolatlan, impotens emberi kapcsolatokra, az egymás meg nem értésére vonatkozik. A film ezt mintegy illusztrálandó, különböző emberi, társas szituációkat megmutató jeleneteket tartalmaz, melyek a fejünkben összekapcsolódva adnak ki néhány párhuzamos, egymással csak pillanatokra súrlódó emberi történetet. Egy színésznő éppen külföldön, Koszóvóban dolgozó barátja öccsének kölcsönadja néhány napra lakását. A srác talán akaratán kívül, véletlenül megaláz egy koldust, amiért egy fekete fiatalember vonja őt, igen agresszíven kérdőre – ez a fekete fiatalember egy másik jelenetben kedvesen évődve egy lánnyal éppen egy párizsi étteremben vacsorázik. A koldusnőről kiderül, hogy Romániából érkezett, és munkát keres. Őt otthon, Romániában követjük tovább, amikor az otthon maradtak a kint megkeresett pénzt kérik rajta számon. Máskor fekete-afrikai bevándorlók nyomorúságos sorsát ecseteli egy asszony. A színésznő mindeközben egy thrillert forgat, valamint színpadon próbál.

A meglehetősen lazán összefűzött, igen banális kis történetek ráadásul még semmitmondóbb, látszólag teljesen funkciótlan vágóképekkel vannak tagolva, melyek a film végén, a süketnéma gyerekek “Most mutasd meg!” játékának keretébe foglalva adják ki a film teljes jelentését. A közbeszúrt, valóban kissé provokatív elidegenítő effektusokkal együtt (melyek Haneke kézjegyei is egyben) aztán, ezt a jelentést akár le lehet írni egyetlen jól megfogalmazott egyszerű mondatban is, mint ahogyan az ember néz egy képet, és azt mondja: Ez gyönyörű! Vagy: Ez megható! Szomorú! Lehangoló! Vicces! … satöbbi. Holott nyilvánvalóan a kép milliószor több információt tartalmaz, így jóval több is van benne, mint egy egyszavas felkiáltás vagy kijelentés. Az ismeretlen kód (és Haneke legtöbb filmje) szintén így működik: érzeteket, gondolatokat és indulatokat gerjeszt, de ezek mindenkiben másképpen, pillanatnyi hangulat, érzelmi állapot, valamint műveltség, toleranciaküszöb, szociális érzékenység és még egy csomó más dolog függvényében csapódnak le. Miközben akár egyetlen jelenete is felér egy eredeti kisdoktori disszertációval, mondjuk az idegengyűlölet témaköréről. A második jelenet, melyben a Binoche által alakított színésznő kölcsönadja a lakását a fiúnak, aki rövidesen papírgalacsint dob a román koldusnak, amit a srácon a fekete fiatalember rögtön számon is kér jogos felháborodásában, de jönnek a rendőrök, akik ezért a fekete srácot viszik el, a román koldust pedig kitoloncolják, stb. stb. – nos, elég csak ezt megnézni és mindent tudunk, ha valóban tudni akarunk mindent (főleg, hogy később jön ennek ellentettje is a metrós jelenetben). Ez a jelenet önmagában is csillagos ötös, de azért érdemes végigsilabizálni az egész filmet, mert telistele van hasonló, igen pontos kis szösszenetekkel. Asanisimasa: 9/10

2012. április 1. vasárnap

Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap

Ez ma egy ilyen nap lesz: amit igazán ajánlanék, az éjfél után kezdődik, és egyébként is, minden ütközik mindennel. Forrest Gump. Tudom, minden héten előkerül valahol, de én is úgy voltam ezzel a filmmel sokáig, hogy azért nem néztem meg, mert annyira tele volt vele minden. Aztán megnéztem, és azt hiszem, végül is meg lehet nézni. Egyszer. Valakinek talán éppen ma. Amúgy: Amerikában mindenki lehet hős, még az együgyű Forrest nevű futóbolond is. (Fem3, 19.55) Vagy. Zeffirelli ’96-os Jane Eyre-verziója, címszerepben Charlotte Gainsburggal, aki ekkor még nem volt Lars von Trier hatása alatt. Pedig most azt mondom, jobb lett volna ez a film, mert talán javított volna valamit a kémhatáson – mert ez nekem túl édes. (Duna, 20.00)

Egy asszony illata, Al Pacino Oscar-díjával. Annak idején, még moziban láttam ennek olasz eredetijét, Vittorio Gassmannal, na azt nézném újra, de mindig ezt adják… :) Amúgy nem rossz film ez az amerikai verzió, sőt a dráma szempontjából talán ez még erősebb is, mert úgy rémlik, az olasz verzió inkább komédia volt. De lehet, hogy tévedek… (Story4, 22.00) Vagy. A pokol konyhája, 1990-ből. A cím New York egyik negyedére utal, melyet az ír maffia ural. Itt nőtt fel Terry (Sean Penn – lásd a képen), aztán egy ideig senki sem hallott róla, mígnem egy napon újra feltűnik a negyedben és egyenesen fejest ugrik a maffia üzelmeinek közepébe. Terryt azonban más motiválja, mint a maffia által kínált pénz és hatalom… Kőkemény, klasszikus maffia-krimi, a pazar szereposztásnak megfelelő komoly színészi alakításokkal: Penn mellett akkori felesége, Robin Wright Penn, valamint Ed Harris, Gary Oldman játsszák a főbb szerepeket. (Viasat6, 22.00)

A Tigris a hóban Roberto Benigninek, például Jarmusch Törvénytől sújtva című kultikus filmjéből is ismert (I’m screamin’, You’re screamin’, we’re all screamin’ for ice cream!) olasz komikusnak bájosan naiv, szeretetteljes vígjátéka egy iraki háborúba keveredő szerelmes irodalomtanárról. Make love, not war, vagyis ezúttal: Fare l’amore, non la guerra! (tv2, 0.00) Vagy. Védd magad! Ez Sidney Lumet remek és tanulságos tárgyalótermi szatírája, melyben egy megtörtént esetet elevenít fel, melyben a vádlott, aki tényszerűen bűnök tucatjait elkövető maffiózó, az amerikai jogtörténet egyik leghosszabb perében önmagát védi – élve törvény adta lehetőségével. DiNorscio, akit a leginkább akciósztárként ismert Vin Diesel alakít kitűnően, a tárgyalássorozatot laza szövegelésével, pontos beszólásaival egyszemélyes showműsorrá változtatta, rajongók kezdték látogatni a tárgyalásokat és füttykoncert, ováció övezte minden megszólalását. A képtelen előadás, Lumet értelmezésében, tökéletesen rávilágít az amerikai jogrendszer buktatóira, de tanulsággal szolgál minden demokratikus jogrendszerre is. (m1, 0.15)

2012. április 1. vasárnap

Filmnapló – 2012. március

Szerelem, pasta, tenger (Mine Vaganti, 2010) – Imádom Ferzan Özpetek filmjeit, ez azonban egy kicsit túl melodramatikusra, vagy inkább túl könnyedre sikerült. Értem persze, a coming out, főleg egy igazi, macsó olasz családban önmagában is éppen eléggé dráma, és inkább mosolyogjunk rajta, mint vérrögvalóban tapicskoljunk – csak, csak, csak. Hiányérzetem van. Amúgy szórakoztató, természetesen bölcs, helyes film ez, kiváló színészekkel, de sajna, (tudom-tudom), nyálas zenével. A finálé temetési menete volt az a pillanat, ami igazán megragadott, ha az egész film abban a szellemben készült volna, simán 10/10. Így, ilyen “langymeleg mosolygósban” csak 7/10.
Fehér pokol (Grey, 2012) – Sztrogoff Mihály, Delta-főcím, Életben maradtak 2. Liam Neeson alaszkai bérvadász meg akar halni, de aztán mégse. Aztán már nem akar, de úgy tűnik, muszáj lesz… Egészen fílinges, túlélős kalandfilmnek induló, de szolidan misztikus felhangokkal bonyolított egzisztencialista filozofálgatásba fulladó havas, jeges, farkasvonításos crossover. Csak a túlhajtott hang- és horroreffektusokkal úszik el kissé Joe Carnahan filmje. De amúgy nézhető film, kánikula és tömegundor esetén eshet ennél jobban is: 6/10
Az igazság órája (City by the Sea, 2002) – Mondják, hogy hiteltelen Robert De Niro, egy elég jó filmben. Én pedig mondom, egy remek Robert De Niro, egy gagyi, hiteltelen drogosfilmben. De Niro gyilkossági nyomozó, a fia pedig drogos, akit gyilkossággal gyanúsítanak… 5/10
A Karib-tenger kalózai 2. – Holtak kincse (The Pirates of the Caribbean: Dead Man’s Chest, 2006) – Az a helyzet, hogy ezeket a Jack Sparrow-filmeket Thaiföldön láttam éjszakai buszutakon, neonszínben rikító thai felirattal, ugráló képű DVD-ről. Így nem is tudtam, hogy ennyire szórakoztató baromság ez… Szombat estére bejött. 7/10

A gyönyörű őzek halála (Smrt krásnych srncu, 1987) – Méltatlanul kevéssé ismert alakja a cseh filmnek Karel Kachyna, aki nem csak hatalmas, de konzervatív formaisága ellenére, friss, progresszív tartalmú filmográfiájával is egyenrangú tagja a Forman, Menzel és Chytilova-féle “csapatnak”. Ő is be volt tiltva, ha valaki éppen ezt tartja fő értékmérőnek. E filmjének nem kellett dobozban maradnia, ám ettől függetlenül is közel tökéletes adaptációja Ota Pavel cseh író-újságíró (született Otto Popper) önéletrajzi ihletésű regényének. A történet egy Leo Popper nevű (az író édesapjáról van szó) utazó porszívóügynök életről mesél bájjal, bumfordi kedvességgel, de líraian és a történelem által kikényszerített mély drámaisággal. Amúgy, mintha Bohumil Hrabalt adaptálná Nyikita Mihalkov9/10

Nagyra törő álmok (Siesta, 1987) – Egy film abból az időből, amikor még Hollywoodban nem érezték szükségét a mindenáron mindent megmagyarázásnak. Nem mintha ez önmagában valami óriási művészi erény lenne – a rendező Mary Lambert ezután szinte kizárólag olcsó horrorokkal foglalkozott, látva a filmet, tökéletesen érthetően. Meglehetősen szabad, sőt, inkább szabados dramaturgiájú “menekülés önmagunk elől”-típusú történet leginkább a piros ruhácskában, majd anélkül szaladgáló Ellen Barkinról, valamint Marcus Miller és Miles Davis kísérőzenéjéről nevezetes. Rengeteg híres arc (pl. Gabriel Byrne, Jodie Foster, Grace Jones brikettfrizura nélkül!) látható amúgy, mintegy mellékesen, ebben az elég lila és elég gyenge kis filmben. 4/10

Időjós a pácban (Nestyda, 2008) -  A remek Kuckók után majd’ tíz évvel Jan Hřebejknek jócskán sikerült alulmúlni saját magát ezzel a kapuzárási pánikos komédiával. Hiába a tabudöntögető attitűd, a pisiszextől a magyar filmeken is sűrűn feltűnő Kerekes Vica (Éva Kerekesová) látványos cicizésén át a szabadszájúságig terjedő szabadosság, ez a film éppen annyira idétlen, mint mondjuk Tímár Péter n+1-ik hasonló műfajú próbálkozása. Súlyosbítják a helyzetet az ötpercenként felhangzó rettenetes cseh slágerek, és csak kicsit javít rajta az itt is tetten érhető tipikusan cseh joviális optimizmus. 3/10

Kegyetlen bánásmód (Intolerable Cruelty, 2003) – Na, nem véletlenül nem emlékeztem Coenék ezen filmjére, hiszen a legtöbb, amit elmondhatok róla, az annyi, hogy Zeta-Jones dögös. Coenéknél ennyi pedig gyakorlatilag bukta. Clooneynak volt néhány vicces jelenete még, pl. amikor kapásból értelmezte a leleplezett házastársi hűtlenséget a fonákjáról, de inkább uncsi, mint szórakoztató a film, úgy egészében csalódás. 3/10

Talpuk alatt fütyül a szél (1976) – Lett volna még potenciál ebbe az eastern- vagy inkább lebbencs-western műfajban, amit Szomjasék találtak ki valamikor a hetvenes évek közepén, nyilván egy táncházban borozgatva. Csak nem kellett volna ennyire összecsapni a sztorit, valamint szélesvászonra kellett volna forgatni, jó nagy szuper-panorámákkal. Az akciójeleneteket is jobban ki kellett volna dolgozni és el kellett volna dönteni, hogy balladai brutálban, vagy western-paródiában nyomják. 6/10

Született feleség (Potiche, 2010) – Francois Ozon hovatovább egyik kedvenc európai rendezőm, ebben a hetvenes évek ótvar francia komédiáit idéző izében azonban, sajnos, nem sok szórakoztatót találtam. Még úgy sem, hogy én ahhoz a törpe kisebbséghez sorolom magam, melynek tagjai férfi létükre szívesen fogadnák, ha a világ dolgait nők irányítanák… Érzem a film szatirikus élét, azonban úgy gondolom, ezúttal Ozon formai bravúrja erősen eltompítja azt. Catherine Deneuve-öt persze, bármikor megnézem, Depardieu azonban rettenetesen néz ki, konkrétan egy gigantikus krumplira hajaz deformált külseje. 4/10
Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 258 követőhöz