Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek

Egy régi, klasszikus kémtörténet az első ajánlat. A nem akármilyen nevekkel -a filmet Tom Stoppard írta John Le Carré regényéből- fémjelzett Oroszország-ház (Film Mánia, 18.35) a múlt század hidegháborús éveiben játszódik Moszkvában, illetve Londonban: a rutinos, tapasztalt angol ügynök (Sean Connery) bonyolódik veszélyes viszonyba a szépséges Kátyával (Michelle Pfeiffer), aki nem angol. Mellékszerepekben is jól ismert arcok láthatók, mint pl. Klaus Maria Brandauer, James Fox, Roy Scheider.

Óriási szereposztást villant a ma már több mint húszéves Közönséges bűnözők (Paramount Channel, 21.00) is: Kevin Spacey, Gabriel Byrne, Benicio del Toro, Stephen Baldwin, Chazz Palminteri, Pete Postlethwaite és még sokan mások adják ennek a virtigli kultuszfilmnek főbb figuráit.

A skandináv krimik kedvelőinek is jó napja van, ugyanis a dán Jussi Adler-Olsen két története is terítékre kerül ma este. A Nyomtalanulban (Film Mánia, 21.00) a nehéz természetű, kezelhetetlen, a tűzkeresztségen is átesett zsaru (Nikolaj Lie Kaas) és kezdetben csak kelletlenül felvállalt segítője, az arab származású Assad (Fares Fares) keres valakit, valakiket, akik nyomtalanul eltűntek. (Bővebben) Rögtön utána, a Fácángyilkosokban (Film Mánia, 22.55) pedig egy decens tóparti villában meggyilkolt ikerpár gyilkosa(i) után folyik a nyomozás – hasonló szereposztásban. (Bővebben)

Viszont a Pearl Harbor – Égi háború (SuperTV2, 21.00) című 183 perces, Michael Bayáltal rendezett, és minden bizonnyal igen patetikus háborús látványfilmből csupán annyira emlékszem, hogy piszok jól nézett ki, amikor az ismert történelmi jelentőségű napon (1941. december 7-én) a japán bombázók lebombázták a hawaii kikötőt, és a film végén biztosan lengett a magasban a csillagsávos lobogó is.

Vágy és vezeklés (Story4, 21.00) rendezője, Joe Wright érdekes fazon. Nem mondom, hogy feltétlenül tetszik mindig, amit csinál, de tagadhatatlan, hogy olykor kifejezetten meglepő ötletekkel próbálja felrázni az igen konzervatív romantikus dráma műfaját. E múlt század harmincas éveiben játszódó filmjének narrációját például erősen ritmizált, zenei hatású képszekvenciákkal pörgeti meg, melyek aztán a filmben a késő viktoriánus enteriőrök, lebbenő fátylas romantikájával vegyülve, erősen sejtelmes, érzéki és izgató világot eredményeznek, még akkor is, ha Keira Knightley csontkollekciójában annyi erotika van, mint egy vállfákkal telt üres szekrényben. Vanessa Redgrave viszont (itt is) hatalmas színésznő.

Sándor Pál ’68-as (!) filmjében a később filmrendezőként ismertté vált Szabó Ildikó. játssza a címszerepet, a szegény, kis vidéki intézetis lányt, aki halált megvető bátorsággal száll szembe a zsarnoki igazgatónővel (Bulla Elma). Szeressétek Ódor Emíliát! (m5, 21.15) Másrészt, e film által betekintést nyerhetünk a csodás turai Schlossberger-kastélyba is, amire ezentúl már kizárt, hogy módunk nyíljon.

A török Deniz Gamze Ergüven filmje nem véletlenül keltett komoly feltűnést a 2015-ös cannes-i fesztiválon és nem véletlenül készült francia produkcióban. Mustang (Duna, 22.55) megkapó és emlékezetes nyitóképében néhány tinédzserkorú lány hancúrozik önfeledten néhány fiú iskolatársukkal tanítás után a tengerben, mint pajkos, energiától duzzadó vadlovak. Még gyerekek, játszanak csupán, sivalkodásuk az ártatlan öröm hangja. A vízbe felöltözve futnak bele, csak a hajuk száll szabadon szerte-széjjel, mint musztángok sörénye a szélben, felszabadultak és boldogok. A lányok (lásd a képen) illetlen viselkedésükért mégis feddést kapnak nagyanyjuktól, hiszen mit fog szólni a falu ilyen paráznaság láttán?! (Bővebben)

Nézhetjük azonban Leonardo DiCapriot (és Emily Mortimert, Michelle Williamst, Mark Ruffalót) is Martin Scorsese elmegyógyintézetes, őrült gyilkosos, mirelit zöldborsót a hátunkon gurigázós thrillerjében, a Viharszigetben (TV2, 23.00). Nem rossz film ez sem, ha netán még nem láttuk volna… (Bővebben)

Reklámok
Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Eszeveszett esküvő (Le sens de la fete, 2017)

A méltán óriási sikert aratott Életrevalók alkotói új filmjükkel, az Eszeveszett esküvővel nem tudják megismételni a nagy dobást, de az a helyzet, hogy bármennyire széteső és logikátlan az új film cselekménye, bármennyire “üres” a sztori, hiába túl sokféle karakter szerepel nagyjából azonos súllyal, megosztva a néző figyelmét, bármennyire sok és hangos az amúgy remek kísérőzene és közben a megszokott, francia szószátyárság, valahogyan a végén mégis belénk csempésződik ugyanaz a nagyszerű érzés, amely az Életrevalók után is oly jólesően melegített az emberség és emberiség tulajdonképpeni jóságát illetően. Olivier Nakache és Eric Toledano újra magasra emelte a humanizmus zászlaját és mi boldogan sorakozunk fel alá (vagy megyünk le délre kerítést építeni, mert az aztán biztosan megvéd minket… magunktól).

Tehát újra bombasztikus multikulti dáridóban lehet részünk, ezúttal ráadásul tényleg egy esküvő (pontosabban lakodalom) keretében, ahogyan a cím is utal erre. A történet térben és időben ezt az eseményt foglalja magában, egy decens XVII. századi kastélyban, mint helyszínen. Ide szervezte meg ezt a normálisan induló, de hamar eszeveszetté váló esküvőt a sztori főalakja, a rutinos rendezvényszervező Max (Jean-Pierre Bacri), válogatott(an defektes) csapatával. Persze, a megrendelő ifjú pár sem százas, így nem is várat magára sokáig az első konfliktus, amit hamarosan követi a többi, egészen a totális összeomlásig, majd a hajnali, euforikus megtisztulásig.

Maga, a címbeli esemény önmagában is egy igen bizarr dolog, legalábbis valamennyire külső szemmel nézve, így nem véletlen, hogy igen sűrűn kerül el a különféle nációjú és indíttatású komédiákban. Nakache és Toledo azonban tulajdonképpen egy fiktív dokumentumfilmet készít, hiszen kronológiai sorrendben mesél el egy bazi nagy francia lagzit, így kerülve el az adódó közhelyek nagy részét. A fő humorforrás ezúttal is a különböző kultúrák stresszhelyzetben való keveredéséből adódik: Max csapatában egymás mellett dolgozik a francia munkanélküli a tamil szakáccsal, afrikai menedzserrel és arab pincérrel, az állástalan irodalomtanár a másodállást vállaló rendőrrel, a zenész a fotóssal, ráadásul, sokan közülük súlyos szereptévesztésben. Mindenki a saját vérmérsékletének és kultúrájának megfelelően reagál a kihívásokra és ez éppen elég arra, hogy számtalan mókás helyzet kerekedjen, bizony, igen nagy káoszt okozva – hogy még mi nézők is csak kapkodjuk a fejünk. Lesznek, akik ezt hamar megunják, és csörtetve kivonulnak…

De hát egy “eszeveszett esküvőtől” csak nem meglepetés az, ha káosszá válik, így aki türelmes, az talán megleli a végén a békét és boldogságot is. Ja, a rendet is. Fogalmam sincs azonban, hogyan érik el ezt az alkotók… Talán azzal az őszinte, egyenes, igazságos, de szeretettel teli látásmódjukkal, mely az Életrevalókban is megfogta a nézőket? Avishai Cohen, a kortárs jazz egyik nagy sztárja adja amúgy a filmhez a remek talpalávalót, mintegy tovább színesítve ezt a tagadhatatlanul harsány, de végül is szórakoztató produkciót. 7/10

Kategória: Film | Címke: | 1 hozzászólás

Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök

Vicces, olykor kifejezetten kacagtató film a Jószomszédi iszony (Paramount Channel, 21.00), melyben Drew Barrymore és Ben Stiller alakítja azt a szerencsétlen sorsú fiatal párt (lásd a képen), akik házasságkötésük alkalmából új otthonba költöznek, ám nem számolnak a felettük lakó öregasszonnyal, aki minden elképzelhető, sőt gyakran még a legelképzelhetetlenebb gonoszságot elkövet, bimbózó közös életüket megkeserítendő. A filmet rendezte Danny De Vito.

A ma esti A mestergyilkos (Film+, 21.00) remake. Az eredeti, hasonló című 1972-es verzióban Charles Bronson játszotta enyhénél jobban mániás, végletekig pipifaxos, professzionális bérgyilkost, itt Jason Statham, a jelenkor egyik legnagyobb akciósztárja alakítja a címszereplőt. A történet laza váza, a karakterek ugyanazok, a cselekmény picit más. A Simon West (pl. Con-Air) által rendezett remake egyszerű, mint a százasszög, ami azonban megtart akár egy akasztott embert is, ha a szöget a mestergerendába vered, az áldozatot pedig felhúzod rá. Hogy stílbe legyünk… (Bővebben)

Nem annyira a tőle megszokott módon, borzongatásban és izgalmakban, hanem inkább romantikában erős Ridley Scott Bor, mámor, Provance (SuperTV2, 21.00) című alkotása, mely ha akarom, szerelmeslevél az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, egy enyhén giccses, de bőven fogyasztható történet – azonban mindháromnak jó. Russel Crowe valamiért nekem mindig valamilyen harcos, esetleg kubikos, bányász és más, efféle kétkezi melós, romantikus történet hősének -mégha az azért sarkosan cinikus is- viszont kissé fura. Ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard azonban csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

Törvényszéki héják (Story4, 21.00) nem mai darab (1986-ban mutatták be), viszont ettől még imádom (és nem azért, mert régen minden jobb volt). Debra Winger bája, valamint Elmer Bernstein régimódi, mégis izgalmas zenéje repíti ezt a szórakoztató tárgyalótermi drámából krimibe (s vissza) forduló, romantikus vígjátékot, amiben Hollywood legjobb hagyományai sorjáznak. Robert Redford igazi sztár: nemcsak csillog, de energiája is van, Ivan Reitman rendező pedig bravúrosan keveri a műfajokat, látszik, hogy minden a kisujjában van – még a kissé gagyi sztori sem zavarja.

Üdvözölhetjük Sir Anthony Hopkins-t is Hannibal Lecter ikonikus szerepében, bár A vörös sárkányban (Viasat3, 21.00) inkább csak “szakmai” tanácsokat ad az őt börtönbe juttató fiatal zsarunak (Edward Norton), hogyan teljesítse soron következő munkáját – természetesen egy őrült sorozatgyilkos elfogását.

A ma esti John Cassavetes-opusz az 1976-ban bemutatott Egy kínai bukméker meggyilkolása (m5, 21.15) lesz, mely egy kínai bukméker meggyilkolásának körülményeit meséli el a megszokott, részletgazdag, szinte dokumentum-hűségű környezet- és lélekábrázolásban és ezúttal Ben Gazzara erős alakításával.

Valamilyen számomra megfejthetetlen okból a svédek szeretik a hosszú címeket és az irodalmi adaptációkat. Ez A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Filmcafe, 23.00) című film is ilyen. A könyvet, amiből készült, nem olvastam (az emberek szeretik), a film viszont igen vicces. Sajátosan humoros. Egyszerre blőd, abszurd, morbid és gyermeteg, valahol Guy Ritchie-n is túl, de még Menzelen innen. Ha akarom, a huszadik század parabolikus történelmi tablója, ha akarom, egy északi módra fergeteges krimi-vígjáték, ha akarom a svéd Forrest Gump, vagy egy önazonos északi Zelig. Annyi dologra hasonlít, és mégis teljesen egyedi. Jókat röhögtem…

Eric Toledano és Olivier Nakache, a jelentős sikert aratott Életrevalók alkotóinak állandó mondanivalója, hogy még a mi érték-vesztett, rohanó és egyre embertelenebb jóléti társadalmainkban is lehet élni, van miért élni és van szeretet, van jókedv is – ha rendesen megküzdünk érte (a héten került moziba új filmjük, az Eszeveszett esküvő). Életrevalók a Samba (Film Mánia, 23.10) hősei is, bármennyire tűnik is úgy, hogy a sors inkább az élet “sáros oldalára” kényszerítette őket. A címszereplő srác, a szenegáli születésű Samba Cissé (Omar Sy) már tíz éve él Franciaországban abból a célból, hogy egyszer majd igazi, éttermi szakács váljon belőle. Jellemző módon még mindig a fekete-mosogatóban “csellózik” fillérekért – aminek nagy részét küldi is haza családjának. Mondjuk ki, szolid nyomorban tengődik nagybátyja alagsori garzonjában. Samba jó kiállású, bivalyerős, de szelíd, jólelkű fiatalember, a rendőrség mégis bezsuppolja: arca, bőrszíne alapján szúrják ki és kitoloncolás vár rá, mert nincs meg a hivatalos tartózkodási engedélye. Alice (Charlotte Gainsbourg) fehérként, diplomás nőként és franciaként látszólag jóval kedvezőbb helyzetben van (bár korántsem annyira, mint az Életrevalók kerekesszékes fele), ám őt meg egyszerre sújtja a burnout szindróma, a depresszió és a magány ördögi szentháromsága, mint a fejlett társadalmak egyik jellemző kórtünete. (Bővebben)

Kategória: Tévé | 2 hozzászólás

Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda

A mai este elsősorban a baglyoké és a film-művelt éjjeliőröké. Addig is, mintegy James Stewart állandó reinkarnációjaként, Nicolas Cage adja a Sorsjegyesekben (Paramount Channel, 21.00) sokadjára a végletekig tisztességes, kiscserkész-erkölcsű, megbízható zsarut (férfit, családapát, stb.), akit egy nap mégis megkísért a szerencsétlenség: a kávézóban, ahol minden reggel elkölti reggelijét, ezúttal nem tudja honorálni a csinos pincérnő (Bridget Fonda) munkáját, mert nincs nála elég készpénz. A hölgy ráadásul különösen rossz napot fogott ki, link pasija az éjszaka zsebelte ki. A jó zsarunál azonban van egy kitöltött lottószelvény, így adja magát az ötlet, hogy felajánlja a hölgynek, hogyha nyer vele, a nyereményt megfelezik. Természetesen, a szelvény számait kihúzzák, a nyeremény pedig négymillió dollár. Ezzel így önmagában semmi baj nem lenne, legfeljebb egy film sztorijának lenne karcsú – a jó zsarut azonban otthon pénzéhes, zsörtölődő rossz felesége (Rosie Perez) várja, aki természetesen tudja, hogy a férje nyert, így egy bájos és tanulságos romantikus komédia kerekedik ki ebből a kínos szituációból.

Na, de semmi pánik, Csak egy kis pánik (Viasat3, 21.00). Itt -szintén nem először- Robert De Niro alakítja a pánikbeteg maffiavezért, akit egy kétbalkezes zsidó pszichológusnak (Billy Crystal) kell meggyógyítania.

Az Egy kosaras naplója (Filmcafe, 23.05) című film viszont Leonardo DiCaprio egyik első nagy dobása, amiért kapásból kaphatott volna Oscar-t (megérdemeltebben, mint évtizedekkel később, A visszatérőért kapott). Óriásit játszik ugyanis a drogos utcagyerekből hírneves költővé (és sok minden mássá) vált Jim Carroll szerepében – hiszen őróla, nem pedig egy akármilyen kosarasról szól ez a film. (Bővebben)

Kevin Smith Shop-Stop (Paramount Channel, 23.15) című mozija alapvető X-generációs embléma, a “független film”-ként ismert zsáner egyik jellemző alapvetése (nekem is nagy kedvencem), emellett kitűnő példa arra, hogyan kell, hogyan lehet néhány dollárból kultuszt, illetve életművet építeni. A tényleg minimalista történet egy videotékában zajlik túlnyomórészben, az unatkozó tulaj és néhány zsibbadt törzsvendég részvételével, fekete-fehérben. Smith-ék a filmet a valóságban is működő videotékában forgatták le, valóban fillérekből, a rendes nyitvatartási időn túl.

Jó nagyot markolt Kenneth Lonergan a Margaret (SuperTV2, 0.05) című drámájával (címszerepben az igen komoly alakítást nyújtó Anna Paquinnal – lásd a képen), s amit markolt, azt a maga teljességében, szép komótosan ki is szerette volna teregetni a közönség elé – nem is csoda, hogy a gyártó stúdió felelős döntéshozói páni rémületükben tömpe ujjacskáikban megremegő szivarkáikról rögtön az ölükbe hamuztak. A film eredeti változata bőven túlnyúlt a három órán, amit (állítólag) a nézők csak igen kiváltságos esetekben hajlandóak tolerálni, és hát ki a franc is (who the fuck is…) ez a Lonergan? Ismeri valaki ezt a fazont? Mit képzel ez? Azonban olyan komoly arcok (pl. Sidney Pollack, Anthony Minghella, Martin Scorsese) álltak a projekt mögé, hogy mégis elkészülhessen ez az igen kitűnő film, hogy aztán -ugyan lényegesen rövidebbre, mintegy 150 percre húzva- hasonló jelentőséggel bírjon, mint annak idején például Sam Mendes Amerikai szépsége. (Bővebben)

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd

Balett-témát dolgoz fel a ma már musical-formátumban is hódító Billy Elliot (Paramount Channel, 18.45) története, Stephen Daldry 2000-ben bemutatott megkapó filmje. Billy (Jamie Bell – a képen) egy északkelet-angliai Durham egyik bányászközösségébe született, ahol minden férfi (apa és báty) bányász, anya már elment, a nagyi pedig súlyosan agyérelmeszesedéses. Apa Billyt természetesen boxra járatja, hogy legyen belőle férfi, azonban a srác lopva a szomszédban pipiskedő balettezők felé kacsingat – sokkal jobban érdekli a tánc, mint az ökölvívás. Kap is egy óriási sallert, miközben edzés közben a tüllszoknyákat bámulja. A balettoktató nő azonban észreveszi Billy érdekélődését a balett iránt, és kiderül az is, hogy a srác istenáldotta tehetség. Tadada, tadadatadada, a továbbiakban arról szól a film, hogy lesz-e balett-táncos Billyből, vagy sem, és el tudja ezt fogadni az alapvetően munkás- és bányásztradíciókat követő család, vagy sem. (Bővebben)

Később például a lehengerlően jóképű Jonathan Rhys-Meyers és a már permanensen korpulens, ezúttal kopaszra nyírt fejével arcának megkapó ostobaságát még ki is emelő John Travolta küld képeslapot Párizsból szeretettel (AMC, 20.10). A képeslapon azonban lövöldözés, felrobbanó autók és éget gumiszag látható, tekintve, ez egy virtigli terroristás akciófilm. A “zöldfülű ifjút a nagyképű, de dörzsölt és rutinos ügynök beleviszi a tutiba” című klisé egzakt, kompakt és látványos példája ez a mű. (Bővebben)

A Beépített tudat (Film+, 21.00) egy agyonjátszott akciófilmes klisét (egy titkosszolgálat által agymosott -itt beépített, kvázi átkopipésztelt- tudatú szuperügynök magára talál és elkezdi saját útját járni) variál, amit látványos akciókkal és meglepően erős szereposztással próbál feldobni. Tommy Lee Jones azonban kissé fáradtnak, bizonytalannak tűnik a zseniális agyátültető professzor szerepében, Gary Oldman viszont magabiztosan oldja meg kétszázhatvannegyedik öltönyös nyomozó, főügynök, stb. karakterét. Kevin Costner a főszerepben viszont egyértelmű meglepetés. Ilyen (schwarzeneggeri mércével mérve is) brutális, ám mégis morbid módon vicces karaktert még sosem láttunk tőle. Miatta érdemes megnézni ezt az erősen közepes scifi-akciót.

Django elszabadul (SuperTV2, 21.00) valójában szerves és logikus folytatása egy rendhagyó, és a kortárs filmművészetben irányt mutató, meghatározó filmes életműnek. Quentin Tarantino mindig is a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek B-kategóriás és más rétegfilm-termését tekintette kiindulási és hivatkozási alapnak, még akkor is, ha itt, Európában kicsit nehezen fogjuk fel, hogy az európai művészfilmek (Godard, Truffaut, Antonioni, stb.) Amerikában ugyanolyan rétegműfajnak számítanak, mint Russ Meyer sexploitation-filmjei vagy Ed Wood életműve. Eddigi filmjei is mindig valamiféle hommage-ok voltak egy, illetve alkalmanként több műfajnak, filmtípusnak, így ez a mostani, az olasz spagetti-westernek előtti tisztelgés csak egy újabb fejezet. Ilyen még nem volt. Mindazonáltal, olyan western sem készült még Hollywoodban, melynek főszereplőpárosát egy német vándorfogorvosból (Christoph Waltz) lett villámkezű fejvadász és egy revolverhőssé avanzsált szökött fekete rabszolga (Jamie Foxx) alkotná, akik halálmegvető bátorsággal szállnak szembe (még jóval a polgárháború előtt) a déli rabszolgatartókkal (pl. Leonardo DiCaprio), személyes okoktól vezérelve, de végül mégis forradalmi módon. (Bővebben)

Nőkre vágyó férfiakról szól Szajki Péter igen jól sikerült 2008-as bemutatkozása, az Intim fejlövés (Filmcafe, 23.00). A szex körül forgó, életközeli kis történetekből álló,  remekül megírt, szellemes szituációkban és dialógusokban tobzódó filmben egyik utolsó szerepében nézhetjük meg például a 2011-ben tragikus körülmények között elhunyt, kiváló Huszár Zsoltot, valamint Szabó Győzőt, Gáspár Tibort és Gáspár Katát, Kovács Lehelt, és még sokan másokat.

Kategória: Tévé | 3 hozzászólás

Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő

Kicsit Jirí Menzel örökbecsű Szeszélyes nyár című történetére hajaz az ír Bohémek (Film Mánia, 18.50) című film szüzséje. Itt is adott egy kisváros kicsit belterjes társadalma, jellegzetes helyi arcokkal, például itt bigott lelkésszel, részeges rendőrrel, és adott a szépasszony, aki érzékiségével rabul ejti a város összes férfiszívét. Persze, ennek itt eredménye is van, egy bizonytalan kilétű apától származó gyermek személyében… Ettől függetlenül, minden facér férfi feleségül szeretné a gyönyörű nőt, aki azonban szerelmet a városba érkező vándorcirkusz színésze iránt érez. Remek színészek, mint Robin Wright, Aidan Quinn, vagy Albert Finney játsszák ezt az ötvenes évek vidéki Írországába elkalauzoló, romantikus történetet.

Sylvester Stallone ezzel a ma este is levetítendő Rocky Balboa (Film+, 21.00) című mozival tért vissza az első rész még szerethető, becsületes, őszinte, jobbegyenes-szerű hangjához. Ez az, amit tud és ez az, ami jól is áll neki. A sztori, a mondanivaló bonyolultsága egy százas szög technológiájához hasonlatos, de egy bokszmeccsben nem kell feltétlenül shakespeare-i drámát keresni – azt legfeljebb csak találni lehet…🙂

Ezzel szemben, A rítus (Prime, 21.00), sajnos, nagyon rossz film, annak ellenére, hogy igen szép a kivitele és a szereposztása is: a főszerepben például Sir Anthony Hopkinst láthatjuk… Amúgy, ez egy ilyen ördögűzős történet: bővebben.

Az Egy gésa emlékiratai (Filmcafe, 21.00) című film talán már a könyökünkön jön ki. Tudjuk már jól, hogy a történet egy igazi gésa, Mimeko Ivaszaki emlékein alapul, egy bizonyos Arthur Golden tolla által íródott meg annak idején, erőteljesen a korabeli viktoriánus közízlésnek megfelelően. A történetnek így tulajdonképpen annyi köze van a japán gésák valódi életéhez, mint Puccini Pillangókisasszonyának a kabukihoz, amivel nem azt akarom mondani, hogy a Pillangókisasszony gyenge fércmű, legfeljebb csak azt, hogy az igazság bizony még mindig odaát van. Állítólag Mimeko annyira felháborodott Golden könyvén, hogy ő maga is kiadta saját készítésű emlékiratait… Sajnos, a film nem ebből készült. Rob Marshall természetesen Golden verzióját használta fel a filmhez, mely bár autentikus helyszíneken játszódik, majdnem autentikus színészekkel (azon persze fenn lehetne akadni, hogy miért kínai színésznő –Ziyi Zhang– játssza a japán gésát…), szellemében alapvetően nyugati. Alig érezni például azt a finom, mégis igen markáns különbséget, ami egy gésa és egy kurtizán között van… De ne essünk kétségbe, ez egy szintén pazar kiállítású, jó hosszú és jó romantikus hollywoodi film, mely nem véletlenül kapta meg 2006-ban a legfontosabb látványosságokért járó Oscar-díjakat.

A Nincs alku (Mozi+, 21.00) című, igen feszült túsztárgyalós dráma sem először kerül műsorba. A Samuel L. Jackson által alakított zsarut gyilkossággal és sikkasztással vádolják, természetesen igaztalanul, aki emiatt érzett jogos felháborodásában túszul ejti közvetlen kollégáit. A helyzet feloldására a szomszéd körzetből hívnak egy hivatásos túsztárgyalót (Kevin Spacey – a képen Samuel L. Jacksonnal), aki fel is veszi a dolgok fonalát, azonban ugyanarra a következtetésre jut, mint a túszejtő: valakik csak rá akarják kenni a dolgot. Húzós darab.

Az Euro túra (TV2, 21.20) padlógázzal tolt csavargós, bulizós kretén gimis humor, s ezzel nagyjából mindent el is mondtam róla.

Alternatíva lehet Antal Nimród sokszor vetített, sokat emlegetett Kontroll (Duna, 21.25) című, igen bizarr romantikus thrillere, mely egy csapat szeretetre méltó és egy csapat nagyon utálatos BKV-ellenőrről, egy misztikus kapucnis gyilkosról, egy macilányról és még sok más, furcsa, groteszk figuráról szól, akiket amúgy már mindannyian igen jól ismerünk.

Itt van megint az Oldboy (AMC, 22.00) is, a dél-koreai Park Chan-wook kultikus alkotása, mely az ún. Bosszú-trilógia középső darabja (A bosszú ura az első, és A bosszú asszonya a harmadik rész – tényleg nem értem, ezeket miért nem vetítik soha?), mely azonban önállóan is értelmezhető, szuverén, olykor kifejezetten bizarr, morbid humorú alkotás a bosszú lelki és fizikai természetrajzáról. Végletekig kifinomult, szinte esztétizáló erőszak-szimfónia, fröcsköl a vér, szakad a hús és törik a csont egy izgalmas, nyugati szemmel és aggyal is követhető történetben.

Késő este jön sokadjára A pankrátor (Film Mánia, 22.55) is. Darren Aronofsky méltán díjazott drámája egy lecsúszott pankrátor (Mickey Rourke) talpon maradásért folytatott küzdelmét mutatja be kíméletlen szenvtelenséggel, ám megejtően szép, tiszta, férfiasan őszinte romantikával. Alapvetően pasimozi ez, de a csajok is szerethetik. (Bővebben)

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Saját szoba – A kertbérlő (The Lady in the Van, 2015)

Aki ráér, megnézheti Nicholas Hytner filmjét hétfő délután a Cinemaxon. Igaz, dvd-n is megjelent már, ehhez képest mégis jóformán ismeretlen maradt. Megérdemel pár szót ez a kedves, régi vágású darab. Szórakoztató (a maga angolosan fanyar módján), és tanulságnak sincs híján. Legfőbb attrakciója természetesen Maggie Smith, aki ütött-kopott hajléktalanként csak látszólag került messze a tőle megszokott szerepkörtől. Rongyosan is van benne annyi méltóság, mint mondjuk Lady Violet karakterében  hogy hasonló rossz tulajdonságaikról ne is beszéljek.

Amúgy a sztori valós, magával a forgatókönyv írójával, Alan Bennettel esett meg a hetvenes- nyolcvanas években, amikor a ma is népszerű angol drámaszerző átengedte az előkertjét egy idős hajléktalan asszonynak. A hölgy végül alaposan ott ragadt: tizenöt évig parkolt nála a lakófurgonjával, egészen haláláig. Sajátos együttélésüket az író később színdarab formájában örökítette meg, ebből készült a filmváltozat.

Művészek, újgazdagok lakta jómódú londoni negyedben tanyázik a hontalan Miss Shepherd. Mindig más ház előtt vesztegel rozzant kocsija, a helybéliek pedig fintorogva, de tudomásul veszik jelenlétét, és illedelmesen tolerálják. Néha megajándékozzák valami aprósággal, amit rendszerint zsörtölődéssel fogad. Sejthető persze, hogy a néni csak kiszolgáltatott helyzetét próbálja ellensúlyozni a goromba viselkedéssel. A frissen ideköltözött  Bennett (Alex Jennings kitűnő alakításában) egy nap felajánlja neki, hogy a kertjében parkolhat. Nem gondol bele, hogy önzetlensége milyen katasztrofális higiéniai következményekkel jár majd, ám lakóközösségük végül a lomok, bűz és a telepiszkított kert dacára is hasznosnak bizonyul, hiszen az Írónak bőséges „életanyaggal” szolgál.

Finomkodó entellektüel a mesélő, a stílusa idegesítően modoros, szükség esetén azonban szinte végtelen  türelmet képes tanúsítani lakójának hóbortjai iránt, és legfeljebb finnyás grimaszok jelzik nemtetszését. Ellentmondásos hozzáállását az élet dolgaihoz a narrátor megkettőzése szemlélteti: két Bennettet látunk, egyik az Ember, a másik az Író, egyik él, a másik megírja. Az alkotóművész naphosszat íróasztala mellett körmöl vagy olvas, és mindenben témát lát. Habár semmi pénzért nem lakna egy fedél alatt az anyjával, szemrebbenés nélkül alakítja könyvvé a vele való kapcsolatát, akárcsak később kertbérlője sztoriját. Az „ikerpár” másik fele, az Ember él ugyan, de élete csak a napi rutinteendőkre korlátozódik, néha barátját fogadja – kapcsolatukról nem tudunk meg semmi közelebbit. Ezt az egyhangú létet tölti meg színnel és tartalommal Miss Shepherd megjelenése. Nagyrészt neki köszönhető, hogy az író végül megtalálja  és felvállalja önmagát –  másságával együtt, amire a film csak igen  diszkrét utalásokat tesz.

Ahogy az idő telik, egyre több titokra derül fény az asszony múltjából, képességekre, melyeket senki nem nézne ki egy lepukkant csavargóból. Egy flashbackben már a történet legelején megvillan előttünk a tragikus vétség, amiért élete félresiklott, ám láthatóan nem ő itt az egyedüli bűnös. A csípős nyelvű narrátor a képmutató társadalomnak is odamondogat. A lelkifurdalásukat csip-csup alamizsnákkal elnyomni szándékozó újgazdagok éppúgy megkapják a magukét, mint a hajléktalan-szagot légfrissítővel elűző gyóntatópap.

Bár az utolsó öt perc kicsit zűrös kavalkád lett, a film ezzel együtt is bőven nézhető. Meggyőzően szól az előítéletekről, kapcsolatainkról (különös tekintettel szüleinkre), bölcsen és minden nagyképűség nélkül arról, hogyan éljünk. Hogy éljünk. (7/10)

Kategória: Film, Saját szoba | 2 hozzászólás