Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd

Hát, ha nagyon nyögvenyelősen is, de azért találtam két filmet mára. Az Első a szerelem (Filmcafe, 21.00). 🙂 Meryl Streep (a képen) ezúttal egy pszichológust játszik ebben a jó közepes romantikus komédiában, aki egyik páciensének (Uma Thurman) lelkét ápolgatja annak válása után. A terápia annyira jól sikerül, hogy a beteg hamarosan ismét szerelembe zuhan, ráadásul egy nála fiatalabb, ám igen bohém fiúval (Bryan Greenberg) kapcsolatosan. A pszichológusnak csak hosszú idő után esik le, hogy páciensének új szerelme a pszichológus saját fia…

A mai napig termékeny táptalaj a különféle konspirációs teóriákat szárba szökkentők számára az amerikai politikatörténet egyik hatalmas, megkerülhetetlen kérdőjele, miszerint ki és mi okból, mi célból ölte meg Kennedy elnököt? Erre keresi a választ Oliver Stone is a JFK – A nyitott dosszié (Paramount Channel, 21.00) című, sok díjra jelölt, sok díjat nyert és tényleg lehengerlő szereposztást (az élen Kevin Costnerrel) villantó 1991-es, politikai oknyomozó drámájában.

Reklámok
Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő

A ma esti első ajánlat az Út a mennyországba (Filmcafe, 19.20), a kiváló izlandi sztárrendező, Baltasar Kormákur első hollywoodi filmje, mely azonban hollywoodinak túl európai, túl független és túl művészi, Kormákur más filmjeihez képest viszont túl amerikai. Jók persze a színészek (Forest Whitaker -a képen-, valamint Jeremy Renner, Peter Coyote, Julia Stiles), szépek a képek is, melyek egy halálos baleset utáni biztosítási nyomozásról tudósítanak.

Nyilván mindenki látta már A tűzben edzett férfi (SuperTV2, 21.00) című mozit, ami viszont semmi mást nem jelent, minthogy ez egyáltalán nem rossz film. Denzel Washington ezúttal egy kiégett (bocsánat!) hajdani CIA-ügynököt alakít a történetben, aki ma -nyugdíj-kiegészítésként- gazdag mexikóiak gyermekét (Dakota Fanning) védi a Mexikóvárosban tevékenykedő, vaskos váltságdíjra hajtó emberrablóktól. Tony Scott filmje egyszerre remek akcióthriller és valós problémákról beszélő, gondolatébresztő dráma. (Bővebben)

Casino (Filmcafe, 23.15) című, szintén igen remek és szintén sokat látott moziban viszont arról lesz szó, hogyan működtet a maffia egy kaszinóvárost (pont úgy, ahogy, ne legyenek kétségeink, minden mást, akár országokat is), ami úgy tejel legálisan milliárdokat (dollárban), hogy közben tisztára is mos egyéb, közel sem legális eredetű, további milliárdokat (dollárban). Martin Scorsese közel háromórás (leginkább a szintén igen aktuális Keresztapa-trilógiához mérhető) filmeposzában Las Vegas hétköznapjaiba tekinthetünk bele, olyan remek színészek által, mint Joe Pesci és Robert De Niro, valamint Sharon Stone.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap

Nem véletlenül köszöntötte 10 perces standing ovation az Egy tökéletes nap (Paramount Channel, 19.45) cannes-i premierjét, hiszen a spanyol Fernando León de Aranoa e filmmel megcsinálta azt a trüvájt, hogy miközben humorában mindvégig friss és szórakoztató, képes a lehető leghitelesebben megfogni minden háborúk legocsmányabbikának, a polgárháborúnak bűzlő és undorító lényegét. Ráadásul teszi mindezt úgy, hogy ehhez még a néző szemét sem kell telefröcskölnie vérrel, repeszdarabokkal és szétrobbant testrészekkel. Ügyes, mondhatni zseniális munka, és mint minden nagyszerű dologhoz, ehhez sem kellenek nagy dolgok, sok pénz, csak egy ötlet (no, és például Tim Robbins vagy Benicio Del Toro – lásd a képen). (Bővebben)

Pierce Brosnan hajdan még James Bond is volt, Emma Thompson pedig remek színésznő. Mondjuk még mindig az, és ez látszik is rajta, ahogyan a kor is. Viszont jól viseli, az tény, mint ahogy Brosnan sem csinál -látszólag- nagy ügyet az öv fölül kibuggyanó hurkácskából és az egyre gyarapodó területű és egyre ritkuló őszülő halántékból. Ilyenkor már azt mondjuk, hogy addig jó, míg érzem, hogy fáj, hiszen akkor még élek… Az angol Joel Hopkins francia produkcióban készítette el Százkarátos szerelem (Prime, 21.00) című romantikus akció-komédiáját, mely már másodszor szembesíti Emma Thompson imponáló részvételén keresztül a középkorú korosztályt testi és lelki nyavalyáival. A Szerelem második látásra című filmben Dustin Hoffmann volt a partnere, most Brosnan, azonban mindkét történet apropója nagyon is hasonló: a munkahely elvesztése, amely sokkalta fenyegetőbb rémség egy olyan, már karrierjét felépített, tulajdonképpen sikeres középkorú ember életében, mint egy pályakezdőében, hiszen neki már van mit elveszteni, míg annak, aki csak most kezdi, nincsen semmije azonkívül, amit magával hozott. (Bővebben)

A következő ajánlat egy komoly dráma arról, hogyan válik egy rendes, átlagos ír srácból az IRA gyilkosa, majd rádöbbenve bűnei súlyára, menekülnie kell: önmaga és hajdani példaképei, későbbi megbízói elől is. Az Ima egy haldoklóért (Film Mánia, 21.00) minőségi film Mickey Rourke-kal, Bob Hoskinsszal, Alan Batesszel és Liam Neesonnal – 1987-ből.

Nagyon nehéz belemerülnünk egy olyan történetbe, melynek főhősei az erdők, sőt kifejezetten érintetlen őserdők haszoncélú, kíméletlen kiaknázásának szentelik életüket. Ma ilyen szaralakoknak nem drukkolunk, és ehhez még csak túlzottan radikális, vegán, anti-GMO és nagyon zöld(béke) aktivistáknak sem kell lennünk, csupán normális embernek. – Ne vágj ki minden fát! – nem véletlenül énekelte ezt már abban a ‘tűrt’ átkosban is Koncz Zsuzsi. Ráadásul, Ron Rash 2008-as, azonos című bestselleréből készült Serena (Duna, 21.40) című filmdráma hősei (Jennifer Lawrence és Bradley Cooper) még gyilkolnak is. Saját kezükkel, vagy erre mást felbérelve, tök mindegy – tehát morálisan igen nehezen igazolható karakterekkel kell szembenéznünk. (Bővebben)

Felemás érzéseim vannak Mundruczó Kornél legutóbbi, Jupiter holdja (HBO, 21.55) című filmjével kapcsolatban is. Miközben abszolúte díjazom azt, hogy a jelenkor egyik legfontosabb kérdésével – a migrációval – foglalkozik, ráadásul egyéni nézőpontból közelítve ahhoz, hogy szinte készségszinten emeli be az ún. szerzői filmbe a leghollywoodibb popcorn-mozik eszközrendszerét, s ezt koherens egésszé is képes forrasztani; hogy tényleg jól néz ki a film, látványos, sőt, lélegzetelállító (Rév Marcell remek), nem tudok elmenni amellett, hogy a dialógokat egy az egybe ki lehetett volna dobni belőle. Ilyen mondatokat ugyanis, amiket ebben a filmben mondanak a szereplők, élő ember nem mond a szájával. Értem én, hogy tört angol, és izé… de ez így szar. Ráadásul, rettenetes az utószinkron is. A főszereplő (aki szerintem tévedés, bár a párom szerint nem rossz választás) Merab Ninidzéről úgy válik le a szinkron, mintha valahol, tőle méterekkel odébb valaki más beszélne – csak mi, a nézők nem látjuk. A repülő srác (Jéger Zsombor) is súlytalan, színészi értelemben is. Tetszett viszont Cserhalmi György szinte már démoni, ám mégis törékeny, esendő rendőr-figurája és Balsai Móni sem tud hibázni, ezúttal komoly, drámai szerepben. Aztán, hiába csap bele Mundruczó a “lecsóba”, igazán releváns tanulságot ő sem képes meghozni – bár legalább ügyesen megfogalmaz egy szép közhelyet. Ez mindenképpen eredmény. Szóval…

Nem mai, de ettől még igen veretes, izgalmas -kvázi történelmi- film A misszió (Duna, 23.35), mely a dél-amerikai dzsungelben játszódik vad indiánok, egy spanyol rabszolgakereskedő (Robert De Niro), egy jezsuita szerzetes (Jeremy Irons), valamint a portugál gyarmatosítók között.

Legjobban tesszük viszont, ha nyugatra, abba az agyonszidott, átkos Európába menekülünk a kormánymédia “kultúrnaszádján”, de most csak Gyarmathy Lívia Szökés (m5, 23.50) című 1997-ben készült, valós eseményeket feldolgozó drámája által. Indulás Recskről, a Rákosi-rendszer hírhedt büntető munkatáborából.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat

Ma este például kétszer is megnézhetjük Sandra Bullockot az Oscar-díj közelében. A szív bajnokaiban (Cool, 20.30) nyújtott teljesítményéért meg is kapta a szobrot. Ez a valós és valóban hatásos történet egy hatalmas termetű, de kissé lomha (ész)járású, déli srácról (Quinton Aaron – a képen Sandrával) és az ő hi-he-tet-len futball-karrierjéről szól, amit a Sandra által alakított családanya egyenget. (Bővebben)

Gravitációért (Cool, 23.00) viszont Sandra csak egy jelölést gyűjtött be, ami azért számít a “pedigrében”, főleg,  hogy eközben Alfonso Cuarón -a film rendezője- 7 szobrot be is kaszált 2014-ben ezzel a rendkívül látványos mozival, ami azonban nem tudom, mennyire fog működni a tévék képernyőin. A film látványvilága, amivel a Föld körüli végtelen teret megjeleníti, tényleg csak a hatalmas mozivásznakon működik igazán. (HD-ben elmegy.) A film többi része viszont engem már a moziban sem nyűgözött le… (Bővebben)

Hat nap, hét éjszaka (Prime, 21.00) című habkönnyű, maxicuki semmiségben viszont nem merülünk mélyre, még ha a történet nem is akárhol játszódik, hanem egy déltengeri szigeten, ahol az élet -állítólag- valóban szép. Harrison Ford, a hiperlaza bérpilóta kényszerleszáll ebben a paradicsomban, Anne Heche társaságában, aki felbérelte őt s gépét, és kezdetben ezért nagyon mérges… Kaland! Romantika! Fehér homok! Pálmafák!

Woody Allen sötét, ködös londoni korszakának remek, szórakoztató és elbűvölő Match Point-jában (Filmcafe, 21.00) jó pasik (Jonathan Rhys-Meyers) lesznek szerelmesek jó csajokba (Scarlett Johansson), azonban és természetesen, baromira nem megy semmi sem flottul…

Ma már nem igazán lenne meghökkentő, hogy az 1984-ben készült Vörös hajnalban (Film Mánia, 21.00) a vörösök, tehát az észak-koreaiak (ráadásul, masszív ruszki segédlettel) foglalják el Amerikát. A történet szerint 2012-t írunk ekkor (tehát akkor már ezt megúsztuk). Semmi cicó, semmi terrorizmus, semmi bűbáj, egyszerűen arról van szó, hogy az elvtársaknak elegük lett az amerikai életérzés világuralmi hegemóniájából és annektálták USA-t. 🙂 Természetesen, aztán ez is csak egy világmegmentős hollywoodi film (világ=Amerika) lesz, egy naiv hősi eposz, mely a továbbiakban az ezen a téren már megszokott klisékkel és fordulatokkal pörög. Egyszerű a film, mint a szög – de ha nem amerikaiakról, hanem az igazi, ’56-os pesti srácokról szólna a történet, akkor most nálunk mindenki sírna. Igazságtalan a világ.

Az Apropó szerelemben (Duna, 21.10) két középkorú embert látunk (Juliette Binocheés Clive Owen), akik valaha tehetséges művésznek számítottak. Mára azonban különböző okokból kényszerpályákon mozognak, ugyanabban az iskolában tanítanak. Segíthetnék is egymást, megértő társai is lehetnének a másiknak, ehelyett rivalizálásuk lassan valós háborúba fullad. Mivel azonban romantikus komédiáról van szó, a háború kimenetele is borítékolható.

Később tehetünk egy újabb kanyart A nyolcadik utas: a Halállal (SuperTV2, 22.00), amit az én korosztályom még moziban látott először, amikor még szó sem volt Alien-sorozatról. Hogy milyen hatással bírt a film az akkor már picit repedező szocialista közerkölcsre, arra bizonyíték, hogy a bemutatót követően Nyolcadik utas a benzinkutascímmel már énekelte is a slágert a nem feltétlenül méltán elfeledett Sikátor zenekar. Így születik a kultusz: ha valami bejön, rögtön jön is kifele. Nem mondom viszont, hogy annyiszor néztük meg, ahányszor adták (az a Star Wars volt), mert elsőre is sokk volt Ridley Scott filmje. Számomra azonban azóta is ez a film a Numero Uno, ha scifi-horrorról van szó.

A mai, késő esti Szemekbe zárt titkok (TV2, 23.30) nem az igazi argentin, hanem csak annak hollywoodi másolata lesz.

London Boulevard (Filmcafe, 23.30) című krimi írója, rendezője, William Monahan eléggé otthon van a bűn témájában, s már készített is néhány egész jó filmet belőle. Igen sok jó név (például Keira Kinghtley, Colin Farrell vagy Ben Chaplin) játssza el a börtönből frissen szabadult Mitchell (Farrell) történetét, aki szeretne beilleszkedni a társadalomba, azonban régi élete, bűn- és tettestársai ezt másként gondolják…

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek

A gumiarcú Jim Carrey-t elsősorban az igényesebb nézők gyomrát próbáló, vicces(nek szánt) filmekből ismerjük, “komoly” szerepben viszonylag ritkán látjuk (bár azért például a nemrégiben elhunyt Milos Forman Ember a Holdon című filmjét melegen ajánlanám, ha leadná valamelyik tévé…). Ma este egy vérbeli thrillerben tűnik fel a fazon. A 23-as számban (AMC, 20.10) Carrey egy fiatalembert alakít, aki a film címéül szolgáló krimit olvasva arra döbben rá, hogy a történet róla szól. A dolgok azonban még ennél is aggasztóbbak, ugyanis a könyv rá nézve elég szomorú végkifejlettel bír… Joel Schumacher otthon van a thriller műfajában, így ezt a történetet is pontosan abszolválja.

Robert De Nirót is nézhetjük ma este (is), ezúttal az Ébredések (Duna, 20.25) című 28 éves -bár ettől még igen jó- moziban, melyben ő menthetetlenül katatón beteg lesz, akit a renitens pszichiátert játszó Robin Williams gyógyít meg. Vagy mégsem. Papírzsebkendő mindenesetre legyen a kezünk ügyében elegendő mennyiségben…

A mexikói (Paramount Channel, 21.00) című pikk-pakk, perfekt, korrekt akció-komédiáról legyen elég annyi, hogy Brad Pitt alakítja benne Jeffrey-t, az ügyefogyott kis maffiózót, akitől Sam, a barátnője (Julia Roberts – a képen, James Gandolfini társaságában) azt követeli, hogy hagyja már abba a piszlicsáré gengszterkedést, inkább házasodjanak össze és menjenek el Las Vegasba, ahol nekik biztosan jó lesz. De hősünknek még egy utolsó melót meg kell csinálnia, el kell hoznia Margolesi maffiafőnöknek a Mexikóit (egy régi, értékes pisztolyt), természetesen Mexikóból. (Bővebben)

Az idő pénz, mint tudjuk: the time is money. A korábban is igen karakteres filmekkel előálló Andrew Niccol író-rendező e gondolat köré fűzte fel a Lopott idő (Film+, 21.00) című filmjét, melyben az az alapszituáció, hogy bizonyos genetikai hókuszpókuszoknak köszönhetően, a közeli jövőben az emberiség nem öregszik tovább 25 éves koránál, s az ezentúl megélendő perceket, órákat, éveket, optimális esetben akár évmilliókat, a mi általunk ismert pénzhez hasonlóan, egyfajta sajátos technikával adják-veszik. Akinek elfogyott az ideje, annak kampec. Akinek kevés van, az mindenhová rohan, aki pedig időmilliomos, az ráér mindenre. (Bővebben)

Dennis Villeneuve (pl. Felperzselt földFogságban vagy Blade Runner 2049Sicario – A bérgyilkos (SuperTV2, 21.00) című filmje a mexikói határon játszódik, s bár akciójelenet is akad benne, drogkartellek is és az ellenük harcoló amerikai ügynökök is (Emily Blunt, Josh Brolin), korrupt mexikói zsaruk is, még bérgyilkos is (Benicio Del Toro), a lényeg azonban itt inkább az, ahogyan a kanadai rendező megpróbálja a nézőt belevonni egy közös elmélkedésre a történetben felvázolt szituáció kapcsán. (Bővebben)

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök

A 2008-as gazdasági válság, melynek tetőpontja a neves Lehman-bankház csődje volt, illetve annak vélt/valós körülményei, okai és okozatai azóta is összeesküvés-elméletek termékeny táptalajául szolgálnak bárhol a világon, ahol nem úgy szalad a szekér, ahogy az elvárt, vagy éppen ha szalad, nem azok ülnek rajta, akiknek kéne. A Válság a Wall Streeten (HBO, 20.00) mindennek egyik lehetséges (hihető/hiteles) olvasata. A valós, ma is élő személyiségeket, bankszakembereket és -kontárokat hírneves színészek alakítják, a történetet pedig Curtis Hanson rendezte.

A festőéletrajzok kapcsán szokott szó esni arról, hogy az adott filmek mennyire idézik meg az általuk bemutatandó festő művészetére jellemző, sajátos motívumokat, viszont Tim Burton Margaret Keane-ről készült filmjéről – a Nagy szemekről (Filmbox Prémium, 21.00) – abszolúte elmondható, hogy semennyire sem. Persze, tudvalevő, hogy Burton azok közé a filmesek közé tartozik, akik mindig is nagy figyelmet fordítottak a sajátos, markáns kép világukra, sőt, maga Burton is kiválóan rajzol és fest. A hatalmas szemű, végtelenbe vesző, szomorú tekintetű kisgyermekek nyugtalanító hatású képeivel világhírt és óriási vagyont szerzett Keane-ről (Amy Adams) pedig a mai napig is tart a vita, hogy vajon művészet-e az, amit művelt, vagy egyszerűen csak sorozatban gyártott tömeggiccs. Ahogy a film elején bevágott feliratból megtudjuk, Andy Warhol, a pop pápája tisztelte Keane-t, mert ha valaki egy festményből sokat elad, akkor az csakis jó lehet. (“I think what Keane has done is just terrific. It has to be good. If it were bad, so many people wouldn’t like it.”) (Bővebben)

Megnézhetjük aztán újra azt is, hogyan esett szerelembe annak idején Susan Sarandon Tim Robbinsszal a Baseball bikákban (Film Mánia, 21.00), melynek a valóságban is szerelem lett a vége, ami egészen 2009-es szakításukig tartott és ami két gyermeket gyümölcsözött. A film amúgy egy kisvárosi baseballcsapat két “bikájáról”, a dörzsölt, vén elkapóról (Kevin Costner) és a zabolátlan, új dobóról (Robbins), valamint a csapatot patronáló “tehénről” szól, már elnézést a hasonlatért, de a film címéből ez jön ki logikailag.

Az Aguirre, Isten haragja (m5, 21.15) című Werner Herzog-film fő- és címszereplője egy spanyol konkvisztádor, a hírhedt Pizarró egyik kapitánya, aki Dél-Amerika meghódítása, leigázása és kirablása közben azt tűzte ki célul, hogy bárhogyan is, de megtalálja az Amazonas mélyén El Doradót, a legendák aranyvárosát. A keresés során, az élhetetlen körülmények és az ellenséges bennszülöttek támadásai között csapata felőrlődik, Aguirre, a kapitány pedig egyre mélyebbre süllyed saját, monomániás őrületében. Aguirre szerepében Klaus Kinski lidérces, hátborzongató, egyben zseniális alakításával a minden ellen lázadó, mindenben ellenséget látó, tehát mindennel hadban álló, s e mániájának okán népét, seregét a semmibe, a biztos megsemmisülésbe vezető, pszichopata vezér archetípusát alkotta meg, Herzog szintén zseniális rendezésében.

A Furcsa pár (Duna, 22.20) című -az előbbinél egy teljesen eltérő természetű- legendát viszont már generációk röhögték végig. A Neil Simon világsikerű színdarabjából 1968-ban készült világsikerű filmben két elvált férj költözik össze egy albérletbe, hogy aztán a végtelenül pedáns, mániákus Felixet (Jack Lemmon) a sírba kergesse a végtelenül rendetlen, trehány Oscar (Walter Matthau). (A képen ők.)

Az éjjeli őrök, éjszakás nővérkék, valamint egyéb álmatlanságban szenvedők nézhetik ismét A sebhelyesarcút (Viasat3, 23.15), vagy a Könnyű testi sértést (Duna, 0.10).

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (2018)

Mivel tudom, hogy senki nem nézi 🙂 , ezért elmondom, hogy a Barátok közt című napi sorozat éppen most futó részeiben az egyik cselekményszál azt taglalja, hogy a sorozat egyik tinédzserkorú szereplője feltöltött az internetre magáról egy olyan videót, melyben arra kéri oldalának követőit, hogy licitáljanak a szüzességére, illetve annak elvesztésére. Hogy mi okból jutott a kis hölgy idáig, az jelen esetben lényegtelen, a hangsúly itt azon van, hogy már a kereskedelmi televíziók napi sorozatai is foglalkoznak azzal, hogy életünk rendes folyásába mennyire mélyen beleágyazódott a közösségi média, és egyáltalán, az elektronikus kommunikáció összes létező formája. Értelemszerűen, ennek meg kell jelennie a ma problémáira, konfliktusaira rávilágító filmekben is, mint ahogyan ez már meg is jelent egy csomó külföldi filmben, a Mátrixtól A nőig, és vissza.

A tinédzserkori problémák, a felnövés és a szexualitás ébredése pedig már egy külön címkét is kapott a filmművészetben, ezek az ún. coming of age filmek. Ezek közös jellemzője annyi nagyjából, hogy egy olyan történetet mesélnek el, melyben annak főszereplője hirtelen felnő, a sztori kezdetén látott cserfes, felelőtlen tiniből a végére -természetesen lelki, érzelmi értelemben- felnőtt lesz. Mindenesetre, valami olyan esemény történik vele, mely alapvetően meghatározza annak későbbi, a filmen már nem látható, elképzelt életét. Schwechtje Mihály -megannyi, eléggé érdekes és olykor komoly sikert is arató kisjátékfilmje után- bemutatkozó nagyjátékfilmjében, a beszédes Remélem legközelebb meg fogsz halni 🙂 -ban, igen, a végén szmájlival, e két imént említett filmtípus tulajdonképpen görcsmentes ütötte fel egy meglehetősen merész ötlettel, miszerint a történet főszereplője, a japán mangaképregények és animék iránti rajongása miatt (nyilván egy mangahősnőt utánozva) lila hajat viselő, tizedik osztályos Eszter (Herr Szilvia) bonyolult, erotikus viszonyba keveredik az interneten az iskolát otthagyó és családjával Londonba távozó volt angoltanárjával, Csababával (Polgár Csaba).

Közben Eszter éli a tizedik osztályosok (16-17 évesek?) mindennapos, mai életét, tombol a libidó és eközben mindenki rém érzékeny, a legkisebb félreértés, vagy nem várt elutasítás halálos bűnnek és szörnyű tragédiának tűnik – így a történet is jókora fordulatokat vesz abból a felütésből, amit az imént felvázoltam. A film majdnem teljes egészében Schwechtje igen ügyesen bonyolítja Eszter, valamint barátnői, rajongói, ellenségei és az ő, valamint ezek családjai közti szövevényes, valójában persze, teljesen átlagos történetét, azonban a tragikus vég, de főleg az azt követő, tanító jellegű “vörös farok” idegenül, szervetlenül fityeg rajta. Úgy van vége a filmnek, mint a közmondásos botnak, ami még lehetne egy ütős lezárás is, de nem az, hanem csak buta, didaktikus Stop.

Padlófék egy addig szépen, ügyesen pörgetett -bár kissé eminens- történeten, miközben egy csomó, ennél jóval izgalmasabb irányba el lehetett volna vinni a sztorit… Önmagában a fiatal tanárbácsi és a diáklány Lolita története is megérne egy önálló, ennél belemenősebb “misét”, de ha már ott tartunk, ahol, érdemes lenne tudni azt is, hogy Petinek, “a kis köcsögnek” (Vajda Kristóf) mi jött le mindabból, ami Eszterrel történt. Nem szerettem továbbá a filmben azt sem, hogy Schwechtje is a chates, SMS-es beszélgetésekre, tehát a filmvászon két oldalán, valamint benne a képben megjelenő szövegekre bízta a szereplők közti kommunikáció, valamint a cselekmény szervezésének nagy részét, beleértve a cím magyarázatát is. gyakran volt olyan érzésem, hogy az előttem ülők mobiltelefonját, vagy tabletjük, laptopjuk képernyőjét nézem, nem pedig a moziban ülök – ahogyan pedig ott ülök és filmet szeretnék nézni. Ezt a narratívát persze, nem Schwechtje találta fel, mondhatni divatos elem manapság, és valahol meg is értem, hogy amennyire a mai életet meghatározza az internetes kommunikáció, annyira kell ennek az erről szóló filmekben is megjelennie. Bár az azért látványosabb volt az én időmben, hogy amikor valakivel bajunk volt, ahhoz odamentünk, pofán vágtuk és ennyi, nem pedig komplett médiahadjáratot indítunk ellene digitális trükkökkel, marketinggel és a tömegkommunikációs trendek készségszintű használatával, mert ez utóbbi viszont nem látványos, mégha hatásosabb is. A szereplők amúgy ügyesen, nyilván hitelesen játszották kvázi önmagukat, és a film is egészen üde volt egészen az idegesítően lehangoló, katedraízű végkifejletig. Nyilván kell egy ilyen is, főleg, hogy a magyar filmben eddig még nem nagyon volt erre próbálkozás… Én azt mondom, hajrá (a mélységet, és valódi problémafelvetéseket pedig majd keresem máshol). 6/10

Kategória: Film | Címke: | 3 hozzászólás