Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat

Szóval, a mai napot sem tesszük ki az ablakba, úgymond. Ha az egész napot ajándékbeszerzéssel töltöttük, akkor találkozhattunk az Eladó a családom (Filmcafe, 21.00) kizárólag a külsőségeknek élő, újgazdag családjával is. Ők álltak előttünk és utánunk is a sorban, és ők foglalják el az utolsó mozgássérülteknek fenntartott parkolót is a hófehér BMW terepjáróval, és senki meg nem mondaná róluk, hogy. Amúgy ez egy elég okos komédia Demi Moore-ral és David Duchovnyval.

fedőneve donnie brasco - al pacinoSokszor, de talán nem elégszer látott, remek fausti történet Az ördög ügyvédje (Duna, 21.10). Al Pacino miatt nézzük meg e remek filmet. Egész egyszerűen félelmetes, ahogy Pacino játszik és ahogy beszél (a pótolhatatlan Végvári Tamás hangján). Egy kis ízelítő a filmből: Pacino monológja, melyben sátáni bölcsességgel fejti ki véleményét Istenről.

Ismét feltűnik ma este Anthony Hopkins is, ő természetesen Sinkó László pótolhatatlan magyar hangján szólal meg, és annak idején minden vita nélkül kapta meg az Oscar nevű szobrot A bárányok hallgatnak (AMC, 21.00) című filmben nyújtott, mindössze húszperces jelenéséért, melyben megteremtette Hannibal Lecter vérszomjas karakterének látványát. Kapott díjat maga a film is, a forgatókönyv is, sőt Jonathan Demme is a rendezését, valamint Jodie Foster is, a női főszerepért. Egy thrillertől ez azért elég szép teljesítmény…

Érdekes lehet rögtön utána megnézni a Hannibál ébredését (AMC, 23.05), amiben még nem láthatjuk Hopkinst, hiszen ez a Hannibál-tetralógiaként is ismert történet időrendben első része, melyből értelemszerűen a címszereplő ifjúkoráról kapunk mélyreható információkat. Az ifjú Lectert Gaspard Ulliel alakítja, meglepetésre igen jól, egy meglepetésre egészen izgalmas filmben.

Utána ismét csak Al Pacinót ajánlhatom a Fedőneve: Donnie Brascóban (RTL+, 22.30) -hiába, ha egy nap szar, akkor csakis a legnagyobbakkal múlassuk el a francba-, aki a maffia “nyugdíj” előtt álló bérgyilkosaként egy kinyúlt seggű mackónadrágban (lásd a képen) nézi otthon a NatGeót a tévét, nem is sejtve, hogy pártfogoltja, a címszereplő (Johnny Depp) rendőrségi fedett ügynökként épült be az amerikai maffiába. A valóságban megtörtént esetet feldolgozó kiváló filmben igen jó Depp is, de Al bácsi egész egyszerűen imádni való (és szívszorító).

A mostanában szintén gyakran vetített Barney és a nők (Filmcafe, 22.45) című, kissé pikírt humorú romantikus komédia elsősorban Paul Giamatti miatt lehet érdekes – Rosamund Pike és Dustin Hoffman mellett. Giamattit már számtalan filmben láthattunk különféle markáns karakterszerepekben, ám talán ez az első film az, amelyikben teljes egészében megmutathatja tehetségét. A pasas itt egy nagymenő hollywoodi filmproducert alakít, aki előnytelen külseje ellenére talán több nőt fogyasztott, mint szivart, pedig az utóbbi szinte ki sem esik a szájából. Ez a filmbeli fazon kaszinókat talán még nem nyit, tévécsatornákat sem vásárol tíz deka parizer-módjára, ám az ő kis szivarkája is meg lesz ragadva keményen, annyi szent.

A mostanában minden különösebb előzmény nélkül, amolyan derül égből villámcsapásként kerül adásba A Keresztapa 3. (TV2, 23.00), amiről nekem mindig az jut eszembe, hogy ez a gigászi mű valójában a világ legjobb szappanoperája. Vagy az, hogy ami tökéletesen működik vérdrámaként, egyben önmaga paródiájaként is, az egészen biztosan remekmű. Ma este tehát egyenesen a harmadik részhez érkezünk, amiben Michael (Al Pacino – ma már szintén harmadszor) már öreg, fáradt, és a fiában, Vincentben (Andy Garcia) van a Cég (tehát a Család) jövője. Rengetegszer láttam, de szerintem ha belekattintok, tuti végignézem újra, úgy, hogy közben előre mondom a párbeszédet.

A Rosemary gyermeke (Duna, 23.45) viszont az a film lesz, amibe talán semmiképpen nem kéne belekapcsolni, mert tuti nem fogsz tudni aludni utána… Roman Polanski 1968-as mesterművében ott van benne a gyermekvárás minden félelme. Melegünk biztosan nem lesz közben, mert a vér is jéggé fagy ereinkben.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

UTAZÁS APÁNKKAL – 2017. JANUÁR 19-ÉTŐL A MOZIKBAN

A Cinefest versenyprogramjában láthatta először a magyar közönség az Utazás apánkkal című humoros, hidegháborús road movie-t, melyben a prágai tavasz idején két fiú és idős apjuk egy Wartburggal felkerekedik, hogy Aradról az NDK-ba utazzon. Anca Miruna Lăzărescu magyar-román-német koprodukciója Miskolcon elnyerte az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját. A részben hazánkban forgatott film – melynek zeneszerzője Darvas Ferenc 2017. január 19-étől lesz látható a hazai mozikban az A Company Hungary forgalmazásában. Elkészült a film előzetese és plakátja!

Az anya halála óta a fiatal orvos, Mihai – aki a titkosszolgálat besúgója is – tartja egyben a családot. Öccse, Emil lázad a rendszer ellen, súlyos beteg apjuknak, Williamnak pedig már nyűg az élet. AZ NDK-ba mégis azért mennek, mert Mihai elintézte, hogy apján életmentő műtétet hajtsanak végre. Épp hogy megérkeznek, mikor a Csehszlovákiát megszállni készülő szovjet tankokkal találják szembe magukat. Mivel az események miatt lezárják a cseh–német határt, a család egy keletnémet fogolytáborba kerül. Mihai itt megismerkedik Ullival, aki elkápráztatja: a müncheni egyetemista lány minden, ami ő nem, és mindene megvan, amiről ő még csak álmodni sem mert soha.

A részben magyar származású Anca Miruna Lăzărescu első nagyjátékfilmjével saját családja történetét vitte vászonra. „A Nyugaton töltött két nap szakítópróba lett a családomnak: mindhárman – nagyapám, apám és a testvére – érezték, hogy itt volna a lehetőség teljesen és visszavonhatatlanul megváltoztatni az életüket. És ettől mindhárman majdnem összeroppantak.” – meséli az 1979-ben Temesváron született rendezőnő, aki 1990-ben a szüleivel Németországba költözött. Münchenben a University of Television and Film (HFF) iskolában tanult, majd részt vett a UCLE nyári kurzusain, valamint különböző forgatókönyvíró workshopokon. Dokumentumfilmje, a Déva titka (2007) számos díjat nyert, beleértve a Best New Talent Award-ot a Sehsüchte Diák Filmfesztiválon. 2011-ben fejezte be tanulmányait a HFF-en, az Silent River (2011) című rövidfilmje komoly elismerésnek örvendett, több mint 300 fesztiválra kapott meghívást, összesen 82 nemzetközi díjat nyert. Anca Miruna Lăzărescu tagja a Román és az Európai Filmakadémiának is.

Anca Miruna Lăzărescu a Torino Film Lab-ban fejlesztette az Utazás apánkkal forgatókönyvét. A film bemutatója júliusban a 34. Müncheni Nemzetközi Film Fesztiválon volt, ahol a film zeneszerzője, Darvas Ferenc, elnyerte a legjobb filmzenéért járó elismerést, a Cinefesten pedig a filmnek ítélték az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját. Indoklásukban az szerepelt, hogy „az összes, a fesztiválon versenyen szerepelt film közül ennek a történetét találta a legeredetibbnek, de a vizuális világa és drámaisága is megfogta a zsűritagokat. Különösen azzal emelkedett ki a többi film közül, hogy egy, a mai közönséghez kulturálisan és történelmileg is közel álló témát dolgoz fel.”

A részben hazánkban forgatott film producerei David Lindner Leporda és Verona Meier, a hazai producerei pedig Taschler Andrea és Lovas Nándor. Az Utazás apánkkal január 19-étől lesz látható a hazai mozikban az A Company Hungary forgalmazásában.

Kategória: Hírek | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek

Nem véletlenül hajaz címében Dan Trachtenberg bemutatkozó rendezése -az HBO ma esti premierje- J.J. Abrams 2008-as Cloverfield című produkciójára, melyben Abrams szintén egy “nyeretlen kétévessel”, Matt Reevesszel vitette el a balhét (és csinált filmtörténelmet). A Cloverfield Lane 10 (HBO, 20.00) ismét egy (természetesen fiktív) földön kívülről érkező katasztrófa földlakókra gyakorolt pszichológiai hatásaival foglalkozik (a képen az egyik főszerepet igen meggyőzően alakító Mary Elizabeth Winstead), azonban itt, mivel láttuk már a korábbi filmet, joggal sejthetjük, hogy mi okozza a film cselekményében elmesélt történéseket. Így, ha történetesen nem igazolódna be sejtésünk, azért lennénk morcosak, ha meg igazunk van (merthogy elspoilerezhetem: igazunk van), akkor azért. Viszont ne legyünk morcosak, mert a film tényleg érdekes. (Bővebben)

cloverfield lane 10 - mary elizabeth winsteadA továbbiakban akár tarthatunk gasztro-pénteket is, hiszen a Bazi nagy görög lagzi (SuperTV2, 21.00) a húszabálók, valamint az esküvő-, és lagzifétisiszták kultuszfilmje, ráadásul egyrészt minden idők egyik legnagyobb nyereséget termelő filmje, már a bekerülési költségek relációjában, másrészt már mindenki látta (tehát mehetünk enni, inni dőzsikézni). Egy saját hagyományaikat tisztelő, vallásukat megtartó, húst hússal zabáló, zajos, temperamentumos családban nevelkedett kövér, csúnya, szemüveges görög lány egy nap gondol egyet és változtat életmódján, külsején, és hamarosan össze is szed egy rendes, jól nevelt, fehér, keresztény és amerikai fiút, aki még vegetáriánus is. Ennyi a film konfliktusa, minden ebből fakad – lásd a film címét.

Szintén a hús evése áll a rettegett Hannibál Lecter életének befejező szakaszát elmesélő Hannibal (Prime, 21.00) című mozi középpontjában. Nem éppen langyos lektűr Ridley Scott dolgozata, ellenben nyugodtan szörnyülködhetünk Lecter sajátosan bizarr gasztronómiai elképzelésein, viszont pazar szereplőgárda (Sir Anthony Hopkins mellett Gary Oldman, Ray Liotta és Julianne Moore) színesíti a borzongató élményt.

A közelmúlt nagy “Watergate-botránya” volt a Julian Assange nevű számítógépes hacker által életre hívott WikiLeaks nevű oldalon közzétett szupertitkos információk özöne, melyben lehullt a lepel egy csomó olyan kormányzati és egyéb más (pl. a szcientológusokat érintő) dologról, amelyen talán mindenkinek jobb lett volna, ha marad a lepel. Persze, az információ szabad áramlása létünk alapfeltétele, még akkor is, ha azok tartalma nem tetszik. A WikiLeaks-botrány (Filmcafe, 21.00) című mozi természetesen elmeséli az inkriminált oldal megszületésének körülményeit is, de elsősorban Assange (Benedict Cumberbatch) és a másik alapító, Daniel Domscheit-Berg (Daniel Brühl) közti barátságra, majd konfliktusra koncentrál.

A háborús filmek kedvelői megnézhetik újra A sólyom végveszélybent (Film+2, 21.00), a ma már második filmjével szereplő Ridley Scott maratoni háborús drámáját (kb 144 perc), mely egy valóságban megtörtént szomáliai kommandós rajtaütés drámai pillanatokban bővelkedő, érzékletes filmes feldolgozása, értelemszerűen súlyos hollywoodi hangsúlyokkal (2 Oscar+2 Oscar-jelölés).

A romantikus történetek kedvelőivel azonban legjobb lesz, ha Csak barátok (Film Mánia, 21.00) maradunk. A ma esti egyik romantikus film (mert minden napra kell egy szippantás az orrból) azzal a közismert helyzettel játszik el, amikor a fiú szerelmes a lányba, aki viszont látszólag nem akar mást, minthogy csak barátok legyenek. Anna Faris, Amy Smart, Ryan Reynolds. (Bővebben)

Ennél kicsit viccesebb, az előbbihez hasonló műfajú darab a Keresd a nőt! (Cool, 21.10), amiről talán elég annyit elmondani, hogy Ben Stiller éppen bálozni vinné kiszemeltjét (Cameron Diaz), amikor becsípi a nadrágja cipzárjába a fütyijét. Ezek után talán nem meglepő, hogy a történet 13 év múlva folytatódik…

Enyedi Ildikó finom szövésű, nőiesen bohókás humorú, mégis lírai látomása, Az én XX. századom (m5, 22.30) sajnálatosan ritka vendég a tévéken, ezért különösen ajánlott megtekintése (még nekem is!). Különös film a “nőségről“, nem véletlenül aratott világsikert.

Borzongató világ nyílik meg a Más világ (Paramount Channel, 22.50) című romantikus thrillerben, Alejandro Amenábar filmjében. A történet színhelye egy magányos, ódon kastély, melyben egy magányos háborús özvegy (Nicole Kidman) éli életét két (fényérzékenységben szenvedő) gyermekével és szolgálóival, szigorú napirend szerint. Életük -a gyermekek furcsa betegsége miatt- teljes félhomályban zajlik, ami önmagában is elég félelmetes, de ha hozzávesszük az öreg ház természetes zörejeit is, akkor már teljes a hatás. A történet érdekes fordulatokon keresztül halad a meglepő, de abszolút logikus végkifejlet felé – pontosan bemutatva a háború hátországában maradókban, az özvegyekben és árvákban megélt gyötrő lelki mechanizmusokat is.

Az éjszakába Becéző szavak (Duna, 23.35) kísérnek el, hiába elképzelhetetlenek azok a Jack Nicholson által alakított modortalan frátertől, de a szomszédjában élő ódon, vaskalapos felfogású, kibírhatatlan szipirtyótól (Shirley Maclaine). Ám amikor az öregasszony lánya (Debra Winger) súlyosan megbetegszik… Maclaine, Nicholson és filmet rendező/produkáló James L. Brooks egyaránt Oscart kapott e teljesítményéért 1984-ben. Híres, naaagy hollywoodi film, melynek okán egyszerre sírunk és nevetünk.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Az ifjú pápa – 1. évad (The Young Pope, Season 1., 2016)

Számomra egyértelmű, hogy nincs a mai filmművészetben izgalmasabb pali Paolo Sorrentinónál, még akkor sem, ha már az első kockáról fel lehet ismerni, hogy amit nézünk, az biztosan Sorrentino filmje. Ergo, elsőre beazonosítható a stílusa, de mégis frissen vibrál, izgat és elvarázsol, bármit látunk tőle. Talán Terrence Malick jár még jelenleg hasonlóan öntörvényű utat, mint Sorrentino, esetleg David Lynch. Malicknak viszont gyakorlatilag nincs humora (és akinek nincs humora, az bármire képes – tudjuk ezt jól). Lynchnek van humora, viszont manapság többet foglalkozik saját imidzsével, mint az új Twin Peaks-sorozattal, vagy bármi mással. Sorrentino azonban alkot, méghozzá ezerrel és rengeteg humorral. Néha kifejezetten arcátlan, pimasz, provokatív humorral, de sohasem agyatlanul. Sőt!

az-ifju-papa-jude-lawA széles európai televíziós koprodukcióban készült, nálunk az HBO által bemutatott tévésorozata, Az ifjú pápa is zavarba ejtő, mind humorában, mind gondolatiságában, de mint tévésorozat is, ha műfaji kontextusban gondolkodunk. Már az első részből is kitűnik, hogy ez a sorozat gyakorlatilag semmilyen módon nem kapcsolódik a mai tévésorozatos trendekhez, az érvényes dramaturgiai, műfaji sztenderdekhez, miközben azért kacsingat is ezekre, de csak annyiban, hogy “tudom, nézők, most ennek és ennek kellene következnie, azonban ez nem az a tévésorozat, ahol azt kapjátok, amit megszoktatok”. A folytatásokban pedig egyre inkább nyilvánvaló, hogy ez Az ifjú pápa unikum, méz a szemnek, táplálék az agynak és szárnyak a szívnek.

az-ifju-papa-1Akár még lehetne ez egy szokványos melodráma is, mely kissé egzotikus helyszínen és rejtélyes környezetben játszódik, azonban erről sincs szó. A helyszín Vatikán, ahol a pápaválasztó konklávéban kialakult patthelyzetnek köszönhetően, rendkívüli módon egy igen fiatal pápát választanak meg Szent Péter helytartójává. Lenny Belardo (Jude Law) negyvenvalahány éves, szemtelenül jóképű és szemtelenül arrogáns pacák, akit még kisgyermekként adtak hippi szülei árvaházba, ahol egy nővér (Diane Keaton) nevelt belőle papot. A tehetséges ifjú aztán megállíthatatlanul menetelt a katolikus egyház legfőbb hivataláig: itt kezdődik a történet. Sorrentino már az első jelenetben, a pápa bombasztikus beiktatási beszédével jelzi, hogy ne üljünk be túl kényelmesen a karosszékbe. Ekkor azonban még úgy gondoljuk, hogy jó, oké, egy újabb nagy hatalmú rosszfiút látunk, valami hasonló fazont, mint Frank Underwood a szintén zseniális Kártyavárban, csak még pimaszabb, még sötétebb és még nihilistább kiadásban. Látjuk, az ifjú pápa cigizik, penetráns módon osztja a saját jelentőségteljességébe kövült bíborosi tanács ásatag aggastyánjait (akik itt inkább tűnnek holmi szicíliai maffiaklán nyugdíjasainak, mint szentéletű egyházfiknak), ott alázza őket, ahol lehet. A csini, de szintén igen fanyar humorú és metsző intelligenciájú marketinges csajt (Cécile de France) azonban bírja. Talán feltűnik nekünk, hogy mit keres Vatikánban, ráadásul egy ilyen felelős pozícióban egy ilyen szexi munkatárs, de hát Isten útjai nyilván kifürkészhetetlenek – az ifjú pápa is viszontbírja őt. Biztos lesz köztük valami – gondolhatnók. De Sorrentino kacsint. Adódik persze Lenny pápa -hivatalos nevén XIII. Piusz- számára más ördögi kísértés is. Az elégedetlenkedő bíborosi kar is áskálódik, a világ politikusai, de még a katolikus hívők is furcsán néznek az új pápára, aki viszont látványosan le se szarja őket. Közben persze, jönnek a római katolikus egyházat sújtó, közismert problémák is: a homoszexualitás, az abortusz elfogadásának kérdése, a papok alkoholizmusa, vagy akár a közismert pedofil botrányok…

az-ifju-papa-diane-keatonValójában azonban Az ifjú pápa egy színtiszta fejlődéstörténet, mely azt követi nyomon, ahogyan egy fiatalember belenő a neki adatott felelősségteljes pozícióba, hogyan küzd meg saját démonaival, kétségeivel, vágyaival és a külső támadásokkal, hogyan jön rá a saját maga, az általa vezetett és egyben képviselt egyház felelősségére, és egyáltalán, a hitre és Isten lényegére. Ebből a szempontból egy római katolikus gyökerű kultúrába született gondolkodó, kétkedő ember harcát ismerjük meg saját identitásával, saját vallásával és saját hitével-hitetlenségével, aki itt képletesen egy fiatal férfi, gyakorlatilag azonban Paolo Sorrentino, aki tulajdonképpen egyszemélyi szerzőként jegyzi a projektet. Nem siet sehová, hagy minket vele együtt elmélkedni a felvetett kérdéseken. Nem sugall egyedül érvényes, ex catedra  megoldásokat, viszont szembesít azok tarthatatlanságával, amiket ma megingathatatlannak tartanak. Provokatív a sorozat hangvétele, hiszen eléggé pikírten rajzolja meg a mai Vatikán szereplőit, Vatikán életét, ügymenetét, de mondjuk, a filmbeli olasz miniszterelnök sem semmi ez ügyben, a tizedik részére azonban még a legvallásosabb római katolikusnak is nyilvánvalónak kell lennie, hogy ez az ifjú pápa bizony a világ valaha volt legjobb pápája lehetne, ha lenne – és a valóságban is valahol ilyennek kellene lennie, ha fenn kíván maradni az egyház a továbbiakban, szerencsére, Ferenc pápa eddigi tevékenysége bőven ad okot a reményre.

az-ifju-papa-3Az ifjú pápa szemet gyönyörködtetően szép. Nemcsak Jude Law szép, amit ő maga is kimond: Tudom, hogy szemtelenül jóképű vagyok. Ez hozzátartozik a címszereplő jellemrajzához, hiszen ilyen öntelt, pökhendi, fennhéjázó és arrogáns figurát még képzeletben sem látott Vatikán. Simán gondolhatjuk az elején, hogy XIII. Piusz maga az ördög. Jude Law simán hozza a figurát, ebben nincs meglepetés, abban azonban sokkal inkább van, hogy milyen szépen rajzolja azt, ahová innen eljut. De izgalmasak a mellékkarakterek is, érdekesek a mellékszálak (Voiello szerelme, valamint éjszakai élete, Guttierez küzdelme a pedofil Kurtweil bíborossal, stb.). Szép a sorozat képi világa. Színpompás kosztümök suhannak a Vatikán lépcsőin, a végtelen számú szobáiban és a csodás kertekben. Luca Bigazzi képei egyszerre álomszerűek és reális, hiteles tér- és helyélményt keltőek (a felvételek természetesen, nem Vatikánban, hanem a Cinecittá hatalmas műtermeiben, nem kevés, ám igen ízléses CGI-használattal készültek).

az-ifju-papa-4Legjobban viszont Sorrentino pimaszsága varázsol el. Ahogyan vág, ahogyan zenét használ, ahogyan szinte kokettál, akár a legalpáribb kommersszel is, miközben a katolikus hit valóban legszentebb gondolataival birkózik. A terméketlen szüzet csodával kisdedhez segíti “az pökhendi, sátáni pápa”, aztán később, amikor a kisded szülei megkövülten nézik a tévében az X-faktort (!), ő szinte Madonnaként, arcán üdvözült mosollyal dajkálja a csecsemőt a háttérben végtelen gyengédséggel… Bár az utolsó jelenetben magasztos lezárást kapott a sorozat, én azért reménykedem folytatásban, amit Sorrentino nyilatkozatai is alátámasztani látszanak. 10/10

Kategória: Film, Tévé | Címke: | 2 hozzászólás

Az ügyfél (فروشنده/Forushande/The Salesman, 2016)

Kis zavar van az erőtérben, vagyis hát a címek körül, ugyanis természetesen volt már efféle című film a magyar filmforgalmazásban: az Az ügyfél egy amerikai darab volt, John Grisham tollából, Led Zeppelinnel, egy megakadályozott öngyilkossággal, egyebekkel. Ennek Az ügyfélnek szintén van amerikai kötődése, méghozzá Arthur Miller Az ügynök halála című színdarabja kapcsán, amelynek előadása adja a film keretét, sőt, vázát, valamint a film cselekményén végighúzódó, a Miller-darabra hajazó morális töltés a kulcs az iráni Ashgar Farhadi Cannes-ban legjobb filmként díjazott alkotásához is. A bibi valahol a fordításban van, ugyanis a film eredeti címe Miller darabjára hajaz: angolul The Salesman, ami a Death of a Salesman-ból (Az ügynök halálából) jön – ahol azonban a ‘salesman’ ügynököt, üzletkötőt jelent, miközben Farhadi filmjében csak a színpadi jelenetekben van ügynök, de mint foglalkozásnak nincs köze a film valódi cselekményéhez.

az-ugyfel-1Annál inkább van Az ügyfélnek, aki a filmbeli pár (aminek tanárként dolgozó férfitagja hobbiszínészként a Miller darab címszerepét játssza –Shahab Hosseini megkapta érte a legjobb férfialakításért járó elismerést Cannesban-, míg a felesége –Taraneh Alidoosti– a darabban is a felesége) által kényszerűségből kapott szükséglakás régi bérlőjének volt az ügyfele és ebbéli minőségben okozza azt a konfliktust, amelyről végül is a film szól. Mindamellett, a címszereplő és a film férfi főszereplő között is jelez valamilyen kapcsolatot, melynek természete, a két figura jelleme, lelkülete szintén erősen hajaz Miller jellegzetes kisember figurájára, az ügynökre. Szóval, Farhadi mester alaposan megkavarta a szálakat, de azt mindenképpen el kell mondanom, hogy a filmben ez közel sem ilyen bonyolultan jelenik meg, mint ahogy én írtam kényszerűségből.

az-ugyfel-2Farhadi amúgy a mai iráni film utazó nagykövete, mivel kollégáját, Jafar Panahit például még utazni sem engedik. Farhadi is A múlt című filmjét például be sem mutathatta Iránban, igaz, nem is ott forgatta. A Nader és Simin – Egy elválás történetét igen, az Elly történetét is, és ezt Az ügyfél címűt is, ami már annyiból is érdekes, hogy egy zárt, távoli és igencsak rettegett kultúrába nyerhetünk bepillantást általa. Nos, ebből a szempontból igen tanulságos lenne az összes olyan magyarral megnézetni ezt a filmet, akik gondolkodás és főleg, tapasztalatok híján ész nélkül nyelve a kormánypropagandát, valami barbár, műveletlen, középkori “kecskebaszóknak”, patkányoknak, állatoknak titulálják a közel-keleti iszlám országokból különböző okokból menekülni kényszerülőket: nos, ebben is környezet- és karakterábrázolását tekintve igen realista szemléletű filmben színdarabokat játszó, filmeket néző, nyugati értelemben is művelt, kifejezetten kulturált embereket látunk, akik szépen, ízléssel berendezett lakásokban laknak (ha az a lakás éppen a szomszédban végzett építkezés következtében nem válik lakhatatlanná – de hát ilyen előfordul Mészáros Lőrinc országában is). Ráadásul, olyan emberi tulajdonságokról, olyan magatartásról tesznek tanúbizonyságot a film szereplői, melyek egyáltalán nem divatosak manapság az állítólagos keresztény értékeire oly büszke európai társadalmakban. Hol találkozunk például a szégyennel, a megszégyenülés mélyen emberi érzésével manapság? Nyilván vannak, akik sokszor érzik magukat megszégyenülve, de a jelen állás szerint ők képviselik a társadalom páriáit. Ma felénk az menő, ha nem szégyelled magad, szemébe röhögsz mindenkinek és mindennek, gátlástalannak, agresszívnek kell lenned és elvenned, amire szükséged van, ne törődj semmivel.

az-ugyfel-3Farhadi filmjében, mely szemléletében amúgy kifejezetten liberálisnak (tudom, ma már ez is szitokszónak) számít, legalábbis a hivatalos iráni sztenderdhez képest, éppen erről az érzésről van szó. A szégyen és a tisztelet kettősségéről, ami lehet, hogy innen nézve avítt, “középkori”, mégis ebben az olvasatban sokkal inkább emberibb, mint mondjuk az egyértelmű hazugságon kapott miniszter pimaszul rezzenéstelen, vizenyős szürkéskék szeme. Bár alapvetően egy melodramatikus családi konfliktust látunk, amely a szerencsétlen, de komoly fizikai károkat nem okozó bűnüggyel sem több hétköznapi banalitásnál, a morális párhuzamként végighúzott Miller-darabbal, valamint azzal a szinte dosztojevszkiji mélységű lélekábrázolással mégis komoly, nagy művé nő. A szégyen, a megaláztatás, a megszégyenülés és a bosszú egymásból fakadó láncolata a történetben egyszerre pontos erkölcsi-etikai példázat, és mélyen megindító, igaz emberi történet, még ha tagadhatatlanul kissé “masztiksz-szagú” is. 8/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Hideg hegyek (Kalandar sogugu/Cold of Kalandar, 2015)

Érezhetően valahová Sindó Kaneto klasszikus Kopár szigete és Tarr Béla letargikus torinói lova közé próbálta belőni a török Mustafa Kara kisebb fesztiválokon szépen díjazott második nagyjátékfilmjét, a Hideg hegyeket. Ugyanaz a szakadatlan, monoton, végkimerülésig, sőt azon túl is tartó, sziszifuszi küszködés és gyötrődés a film lényege, tartalma, mint a korábbi fontos példáknál, és ugyanez vár a filmet megtekinteni vágyó nézőkre is. Viszont fontos tudni azt is, hogy miképpen a hegymászásnál is, egészen más elérni a csúcsot úgy, hogy a saját lábunkon, a saját verítékünkkel és a saját erőfeszítésünkből küzdöttük fel magunkat oda, ahol a jutalom mindössze egy látvány, egy sóhaj és néhány boldog, elégedett pillanat, és nem csak úgy felröppentünk oda egy helikopterrel, mert azt is megengedhetjük magunknak; úgy ezt a filmet is a szó szoros értelmében végig kell küzdeni ahhoz, hogy a végén elmondhassuk, tekintetünk pont úgy, benne pont olyan fénnyel fordul az égnek, mint a filmbeli Mehmeté, az utolsó jelenetben…

hideg-hegyek-2El lehetne intézni e filmet néhány mondattal, akár még maró, pikírt felhanggal is, mint ahogy nyilván fogják néhányan (ahogyan általában ugyanők Tarr Bélát is elintézni vélik), de én úgy vélem, maga a belefektetett, rászentelt munka és idő, a miénk és az alkotóké is, ér annyit, hogy vegyük azt komolyan és ne vegyük azt elfecsérelt, felesleges erőfeszítésnek. Ugyanis megnézni nem kötelező a filmet, viszont elkészíteni minden bizonnyal muszáj volt, merthogy brahiból, szórakozásból ilyet ember nem csinál. A történet főszereplője a középkorú Mehmet, aki az isten háta mögött, valahol messze, az állandóan ködös, meredek, fogvacogtatóan hideg hegyek között él nyomorúságos kalyibájában idős anyjával, állandóan perlekedő feleségével és két fiával, a lassan férfivá cseperedő Ibrahimmal és a Down-szindrómával született, kisebb Mustafával, valamint néhány háziállattal. Mehmet álma, hogy egyszer értékes ércet -aranyat- talál a hegyekben, s ennek rendeli alá egész életét, de ami a baj, hogy a családjáét is. Míg Mehmet a sziklákon bolyong, addig felesége és a család dolgozik az állatokkal és úgy, ahogy rendben tartja a kunyhót. Mehmet természetesen semmit nem talál, ám álma annyira erős, hogy még dolgozni is vonakodik, hiába noszogatja felesége, nem áll be bányásznak. Mivel azonban már hosszú ideje semmilyen kézzelfogható eredménye nincs Mehmet aranylázának, Mehmet kényszerűségből a család egyetlen igazi kincsét, a busa tekintetű bikát kezdi el trenírozni, hogy azt benevezve a völgyben megrendezendő viadalra, elhozza vele az első díjat. Vagy a másodikat, de az se baj, ha csak a harmadikat, mert még az is olyan pénzdíjjal jár, ami kisegítené őket az áldatlan körülményeikből.

hideg-hegyek-1Mehmet sorsa azonban a mondabéli Sziszüphoszé, álma, egyénisége, minden jellemvonása szinte predesztinálja arra, hogy élete végéig maga előtt görgesse a neki rendelt gigászi sziklát (az arany megtalálásnak vágyát, de akár családját, sőt saját, valójában hiábavaló, lermontovi értelemben vett felesleges életét). A végkifejletet illető spoilerként muszáj megjegyeznem, hogy bár az alagút végén aztán felvillan valami biztató fénysugár Mehmet számára, de Kara, a rendező nem hagy kétséget afelől, hogy ennek eléréshez újfent csak azt a sziszifuszi sziklát kell a lejtőn felgörgetnie Mehmetnek. Talán ezúttal nem gurul vissza, de ezt mi már nem tudjuk meg.

hideg-hegyek-3A filmbeli Mehmet figurája a rendelkezésére álló jó bő két órában a kilátástalanul küszködő kisember toposzává válik, azonban Kara olyan monomániával ábrázolja “hősének” küzdelmét saját álmaival, hogy az sokszor már valóban eltúlzottnak -horribile dictu: nevetségesnek- hat. Mehmet kisszerűsége nem lesz nagyszerű, nem magasztosul, hanem -amúgy igen reálisan, hogy ne mondjam, pesszimistán- változatlan, de azért szánalomra méltó marad.

hideg-hegyek-4A Hideg hegyek látványvilága lenyűgöző, lélegzetállító meredélyek, vad sziklák, a hegyek között gomolygó, állandó köd, vagy éppen a párában burjánzó zöld vegetáció kápráztató, sőt, egyenesen delejes hatást kelt. Szinte a húsunkban, csontjainkban érezzük Mehmet világának állandó hidegségét, süti a vizes kapcától megszabadított, meztelen talpunkat a rőzse ropogó lángja, melynek terjengő füstje viszont a torkunkat, szemünket kaparja. Egyáltalán nem kényelmes érzés, semmi romantika nincs ebben a természetközeliségben, de nem is ez a szándéka Karának. Nem azért ültetett le bő két órányi időtartamra, hogy jól érezzük magunkat, hanem inkább talán azért, hogy minél plasztikusabban átérezzük azt, mit jelent küzdeni az álmainkért. Legyen az az álom az arany, a földi jólét szimbóluma, vagy akár a filmkészítés kiváltsága. 8/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök

Argentína nagyon messze van, és egyáltalán, hajlamosak vagyunk az egész latin-amerikai kontinenst elintézni valami üresfejű, csípőt himbáló, egyszerű léhaságnak, holott egy csomó világhírű művész jött onnan, Garcia Marqueztől Boris Vallejóig, Jobimtól Astor Piazzoláig. Argentína nagyon messze van, de ha jobban belegondolok, én még rossz filmet nem is nagyon láttam, ami onnan jött – és most nem a végtelen szappanoperákra gondolok, hanem például a Kínai, elvitelre, a Szemekbe zárt titkok, az Aura, vagy a Bonbon, a kutya című filmekre… Ebbe a sorba tartozik az Eszeveszett mesék (HBO, 20.00) is, Damián Szifron filmje, mely egyrészt Argentína tavalyi Oscar-nevezettje és jelölése, másrészt pedig, minden idők legnagyobb hazai (tehát argentin) kasszasikere, pedig nem is “normális” film ez, hanem csak amolyan szkeccsfilm, vagy filmszkeccs, nevezzük, ahogy tetszik. Én akkor azt mondom, hogy filmnovellafüzér, melynek darabjai egyenként is nagyon ütnek, így összefűzve viszont marnak. (Bővebben)

persona-nagyKésőbb van aztán ilyen, hogy Az utolsó légió (AMC, 20.20), egy amolyan szandálos, kardozós, ókori rómais kalandfilm – nem emlékszem rá, viszont mindössze annyit jegyeztem fel róla, hogy: látványos, de buta. Nyilván ezért nem emlékszem rá… Egy csomó sztár játszik benne, pl. Colin Firth a főszereplő.

Érdekes darab lehet viszont -én nem láttam még- a nemrégiben ijesztően korán elhunyt, elsősorban színészként ismert Alan Rickman rendezése, A virág románca (Filmcafe, 21.00). Sabine De Barra (Kate Winslet), a kertész és tájrendező hatalmas megbízást kap. Rendhagyó – mondhatni kaotikus – tájrendezési felfogásának és módszerének köszönhetően ő nyeri a megtiszteltetést, hogy megalkossa a versailles-i kastély kertjeit. A megbízó nem más, mint maga a Napkirály, XIV. Lajos (Alan Rickman). A kérdés, hogy vajon Sabine képes lesz-e megbirkózni a feladattal, túllépni múltjának titokzatos árnyékain, és biztosítani saját, valamint szerelme jövőjét? A kosztümös, romantikus történetben a két Oscar-díjas főszereplő mellett például a belga film sármos fenegyerekét, Matthias Schoenaerts és az ezerarcú Stanley Tuccit láthatjuk.

Sylvester Stallone ezzel a Rocky Balboa (Film+, 21.00) filmmel tért vissza az első rész még szerethető, becsületes, őszinte, jobbegyenes-szerű hangjához. Ez az, amit tud és ez az, ami jól is áll neki. A sztori, a mondanivaló bonyolultsága egy faékhez hasonlatos, de egy bokszmeccsben nem kell feltétlenül shakespeare-i drámát keresni – azt legfeljebb csak találni lehet…🙂

Ingmar Bergman ma esti KO-jában, a kíméletlenül alapos és mélyre szántó Personában (m5, 22.10) két nő (lásd a képen), egy bekattant színésznő (Liv Ullmann) és ápolójának (Bibi Andersson) bonyolult lelki kapcsolatába bonyolódhatunk bele – csak mi tudjunk aztán valahogy kijönni belőle…

Az Éjszakai rohanás (Duna, 22.30) szerintem simán versenyre kelhet a Tévében Legtöbbször Vetített Film címéért. Volt idő nemrégiben, amikor szinte naponta vetítette valamelyik csatorna. Robert de Niro (aki ezúttal dörzsölt zsaru és rabszállító) és Charles Grodin (aki itt a maffia sokat tudó könyvelője) rohan éjszaka.

Ha nem jött be semmi ma este, akkor halálbiztos tipp Quentin Tarantino Halálbiztos (Film+2, 22.40) című lábfétisizmusban, benzinszagban, pofaszakállban, barokkosan burjánzó, ám igen mocskos szájú körmondatokban tobzódó filmtanulmánya. A film az egyik oldala annak az emlékműnek, melyet a Tarantino & Rodriguez Művek emelt Grindhouse címmel a trashfilm-ként emlegetett olcsó, B-kategóriás zsánerfilmeknek.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése