Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda

Első poszt az új helyen, éljen, éljek. Természetesen, ma is lesz Tour-szakasz, Carhaix-ból Cap Fréhelbe biciklizik a mezőny, a táv röpke 164 és fél kilométer lesz. Közvetítés a szokásosan az Eurosporton, délután. Gyorsan mondom itt az elején, hogy a mezzon Philip Jaroussky-koncert lesz 20.30-tól, ő ma az egyik legjelentősebb kontratenor a világon, emellett csoda egy fazon. De nézzünk filmeket is:

Az Ecseri tekercsek egy érdekes műfaji képződmény, az ál-dokumentumfilm egyik viszonylag friss példája. Alkotói, a napokban tragikusan fiatalon elhunyt Czigány Zoltán író-rendező és Csukás Sándor operatőr azzal játszottak el ebben a mindössze 50 perces kisfilmben, hogy mi lenne, ha valaki találna egy amatőr-filmet az ’56-os forradalomról. A valóság ellesett képei mennyiben változtathatják meg a hivatalos történelemmagyarázatot, a közvélekedést ebben a mai napig is viharokat gerjesztő témában? (Duna, 21.00)

Említsük meg John Carpenter (Ács János, haha) óriási VHS-korszakbéli horror-klasszikusát, a Ködöt, amit mára már a nagy teszkógazdaságos turkálókosarakba száműzött a piacgazdaság, de annak idején nemzedékek rágták tövig a körmüket, ahogyan a tenger felől terjengett a város felé a baljós ködgomolyag. (film+, 21.15) Ma már csak attól félünk, hogy nehogy túl nevetséges legyen…

A Trükkös fiúk Ridley Scott viszonylag ismeretlen vígjátéka, melynek szereplői, meglepetésre, trükkös fiúk: Nicolas Cage és Sam Rockwell (kép). Semmi különös, de szórakoztató film. (Viasat3, 21.25)

A Darrow című filmet (Story4, 22.10) nem láttam még, de főszereplője (Kevin Spacey), valamint témája (egy XIX. században élt ügyvéd életrajza, aki a nagy gonosz vasúttársaságok mellől lelkiismereti okok miatt a másik oldal, egy szakszervezeti vezető védelmét vállalja el…) igen érdekessé, s tán aktuálissá is teszi.

Késő este pedig Egy zabagép titkos naplóját ismerhetjük meg a FEM3-on, 23.55-től, amikor néhányan közülünk fek szokták tépni a hűtő ajtaját, némi harapnivaló végett… A film az, ami, egy angol dokumentumfilm a kényszeres evőkről.

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

14 hozzászólás a(z) Mit nézzünk ma a tévében? – Szerda bejegyzéshez

  1. kaamir szerint:

    Nofene, miért jobb itt, mint blog.hu-n?

    • efes szerint:

      Á, sok bajom volt már az utóbbi időben a bloghuval. Eltűntek elmentett, de még nem publikált írásaim, állandó belépési nehézségek voltak a saját accountommal, valamint ma már szinte kizárólag saját belső blogjaikat, illetve a csókosokat támogatták. Ez viszont tetszik, egyelőre, mondjuk, a kattintásszám itt sem érdekel…

  2. lorien szerint:

    Látom ám 🙂 És a kérdesemre is megvan a válasz 🙂
    Párszor már én is gondolkoztam a költözésen, de olyan mecarás, szóval maradok vagy majd megyek saját szerverre 🙂

    • efes szerint:

      nem macerás, mert simán át lehet hozni az egészet xml-ben, fényképekkel, kommentekkel, cakkpakk. még utóformázni se nagyon kell, egyedül belső linkekkel van baj.

      • efes szerint:

        de az sem baj, csak egyenként kell átállítgatni, ami nálam pl. 1600 körüli posztnál a macera…:)

      • lorien szerint:

        Azt tudom, de a belső linkek már macerásabb bár még nem lehetetlen, na meg a guglit is át kell állítani, illetve ott van a kismillió külső hivatkozás. Szóval innen már csak egyszer, saját név alá, és akkor utána bárhová lehet vinni az oldalt 🙂

  3. nita szerint:

    én gooegle readerből olvaslak és most az asanisimasa ?/10 értékelések ott nem jelennek meg, tökidegesítő, hogy állandóan kattintgatni kell mert látni akarom a pontozásodat is 🙂

  4. Zsolt Hanula szerint:

    gratulálok a nagy lépéshez, a köv. posztod ki is rakom a fácsénkra! amúgy mi a mai napig szopunk a képekkel mert a blog.hu-ról hívja be, ami nem látszik ugyan, csak nem tudjuk így törölni, apránként frissítjük a színfalak mögött, egyenként.

    • efes szerint:

      Szenk jú. Fú, én odáig még nem jutottam el, a képeket hagyom a francba. Én egy az egybe áthoztam az egész blogot egy xml fájlban… Most egyenként nézem végig, hogy jók-e a linkek, meg ilyenek. Úgyhogy ez lesz még szerintem egész nyáron…XD

  5. nita szerint:

    király 🙂
    de nem baj, mert így legalább megint eszembe jut egy csomó kedvencem, például a dalok a második emeletről

  6. Dr. No szerint:

    A poszt érdeméhez szólnák hozzá.
    A Köd elején ahogy a tábortűz körül gyerekek ülnek, és a vén tengerész előhúzza óráját, rápillant, majd megszólal: – Öt perc múlva éjfél. Még egy történetre van időnk. – Na ez a horror, mint műfaj esszenciája.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s