Az Argo-akció (Argo, 2012)

Ben Affleck túl jóképű, túl lányosan jóképű ahhoz, hogy kapásból komolyan vegyük, és azért tegyük hozzá, hogy túl sok szar filmben is láthattuk ahhoz, hogy elfogadjuk tehetségét. Pedig kevesen nyitották karrierjüket Oscar-díjjal – igaz, azt Ben nem színészkedéséért, még csak nem is rendezésért, hanem forgatókönyvért kapta ’97-ben, a Good Will Huntingért. Ennyiből már látszania kéne, hogy nem hülye gyerek ez, de aztán ergya filmek jöttek, Armageddon, vagy Kevin Smith általam nem különösebben értékelt filmjei, romantikus argo-2012komédiák… Aztán rendezett két igen kemény, realisztikus krimit, kvázi bűnfilmet (Hideg nyomon, illetve Tolvajok városa), amire már muszáj volt jó nagyot rábólintani.

Ezzel az Argo című új mozijával (a magyar cím azért Az Argo-akció, mert Árpa Attila nálunk már elhasználta az eredetit) pedig alaposan révbe érhet, hiszen már kapott egy rendezői Golden Globe-ot, és jelölve vagyon egy raklapnyi Oscarra – komoly nyerési eséllyel. Nyilván nem kérhető számon Hollywood aktuális üdvöskéjétől, hogy képben legyen a tetszhalott magyar filmgyártás termékeivel kapcsolatban, ráadásul az Argo elég nehezen megkerülhető cím, hiszen a film megtörtént eseményeket dolgoz fel: 1979-ben Khomeini hatalomra jutása idején a fellázadt irániak elfoglalták a teheráni amerikai követséget, ahonnan csak hat munkatárs tudott átszökni az Iránnal akkor még viszonylag békés viszonyt ápoló kanadai követségre. A CIA megmentésükre Az Argo-akcióegy vakmerő akciót szervezett, ám ezúttal nem a GI Joe-ké volt a főszerep, hanem egy idiótának tűnő ötleté. Azt találták ki, hogy az amerikai diplomaták adják ki magukat kanadai filmesnek, akik helyszínt keresnek Argo című sci-fijükhöz Teheránban, s így, ennek kapcsán talán ki lehet őket menekíteni az országból. Ennek történetét meséli el a film.

Jó kis magyar rosszindulattal, persze, rögtön közbe lehet vetni, hogy érthető a díj- és jelölés eső, hiszen nem elég, hogy újra Amerikát fényezik benne, ráadásul még Hollywood is amerikai emberéleteket ment hathatós közreműködéssel… A film azonban tényleg jó, és csak az jöhet az ilyen összeesküvés-elméletek táplálta cinikus okoskodással, aki nem látta azt. Az USA kormánya, kormányzati emberei (kevés kivétellel), politikája egyáltalán nem jelenik meg benne pozitív színben, Affleck kerek perec kimondja, az Államok felelősségét az iráni córesz ügyében. Később, a túszszabadítás feszült drámájában sem éppen az áldozatos segítőkészségben jelennek meg a CIA ügynökei. A film elején bőséggel lángol a csillagsávos lobogó, s bár a fináléban újra látjuk, immár sértetlenül lobogva, azért ez nem ad okot túlzott nemzeti büszkeségre. Nem kap kevesebbet Hollywood sem, bár itt Ben megelégszik a szimpla “leidiótázás” udvariasnak, szervilisnek és haszonlesőnek egyáltalán nem mondható gesztusával. Az egész túszdráma mindössze egyetlen ügynök állhatatosságán és tehetségén múlik: Tony Mendezt természetesen maga Affleck játssza, aki e figurával egy új, ám mégis tipikus amerikai hőst teremtett meg.

Ben Affleck remekül teremti meg az 1979-es, forrongó Teherán vad és dühös atmoszféráját, éppen ez az, ami viszi az egész filmet. Szinte híradó-hitelességű tömegjelenetek, valódi, izzó gyűlölet a szemekben, szinte tapintható a argo1feszültség. A túszokat játszó színészek spontán reakcióikkal, keresetlenségükben hihető viselkedésükkel ezt a szuszpenzt tovább pumpálják. A drámát ellensúlyozandó kontrapunktként kitűnően működik a hollywoodi projektet menedzselő két szőröstökű profi: John Goodman az Oscar-díjas John Chambers szerepében, valamint Alan Arkin, akinek viszont Oscar-jelölést ért Lester Siegel producer fiktív karakterének megformálása.

Szép ívet húz a film, talán csak a finálé csúcspontja utáni levezető rész nyúlik picit hosszabbra, mint az ildomos. Jó ritmusú, feszült és hiteles túszdráma az Argo, egyben realisztikus kémfilm is, hiszen általa (ismét) betekintést nyerhetünk a CIA módszereibe. Nem meglepetés, hogy nem találunk itt méregdrága Bugattikon száguldozó, vodka-martiniket hörpölő James Bondokat, ellenben a tök hétköznapi férfiakkal és nőkkel, akik félnek, sőt, rettegnek feladatuk teljesítése közben, akik hibáznak, sőt, hibát hibákra halmoznak és néha csak a szerencsén múlik életük. Asanisimasa: 8/10

Advertisements
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Az Argo-akció (Argo, 2012) bejegyzéshez

  1. ChrisDry szerint:

    nekem eléggé propaganda film szaga van, többet vártam tőle, pláne nem ilyen vontatottat. színészek nullák, sztorit meg aki ismeri a történelmet már nem volt új. 4/10

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma a tévében? – Vasárnap | asanisimasa

  3. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő | asanisimasa

  4. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat | asanisimasa

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Kedd | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s