Parkoló (2014)

Kissé alulértékelt figurája a magyar filmnek Miklauzic Bence. Az internetes hőzöngők szinte sohasem írják le a nevét, filmjeit nem emlegetik, se pro, se kontra, a fesztiválokon nem arat hangos diadalokat (csak halkan gyűjtöget), a kritikusok pedig mintha gyorsabban felejtenének, mint a nézők. Bence filmjei csendes, szolid és szerény alkotások, melyek nem provokálnak, nem kívánnak világot váltani – de messze nem jelentéktelenek. Bence tulajdonképpen nem is magyar filmes, legalábbis abban az értelemben nem, hogy filmjei (az eddigi három, ha egyéb tévés munkáit nem számoljuk) inkább globális értelmű, általános értékeket képviselő, és azokat felmutatni is képes alkotások: nincs bennük semmi “magyarosan lepukkant”, “mállóan nosztalgikus”, illetve “ködösen művészi/művészkedő”, egyszóval, közhelyesen “magyar film”. Figurái egyszerre archetípusok és tipikus városi karakterek: főleg kisemberek, munkanélküliek, magányosok, bevándorlók, küszködő, de a jövő felé pozitív energiákkal mozduló ismerős arcok. Néha rosszak is, de ők általában pórul is járnak… Hétköznapian fantasztikus történetek, ismerős tájak, zugok és hangulatok, bölcs embermesék arról, hogy az élet nehéz, de alapvetően jó. És szép, mert végül győz a jó, mert szerencséje van, mert okos, mert igaza van és főleg, mert ő jó, csak néha nincs szerencséje. Nekem sokszor Jarmusch és Kaurismaki lírai, egyben groteszk naturalizmusa, illetve néhány poszt-dogmatikus dán film, mint pl. a Zöld hentesek világa jut eszembe Bence filmjeiről. Eurokonform alkotások mind – ez a mostani is.

parkoló - lengyel ferenc és szervét tibor2A Parkoló című moziban visszatérünk az első film, az Ébrenjárók jellegzetes kellékéhez, a lakókocsihoz. Ez a mostani lakókocsi egy pesti grundon áll, ebben lakik a Légiós, aki a grundon egy parkolót üzemeltet. Ezen a grundon, valamint az azt övező házak bizonyos lakásaiban játszódik a történet, mely talán Bence életművében először, igen merészen állít szembe két életfelfogást, tulajdonképpen két világrendet, értékrendszert. A Lengyel Ferenc által kevés eszközzel, de pontosan megformált Légiós kemény harcos, aki odacsap, ahová köll, a tettek embere – a történet kezdetén egy súlyos tanulságokkal terhes ütközet után árnyékban pihenő, a harcból már kiábrándult, a győzelemben örömét már nem lelő katona. A címbeli parkoló az ő világa, az ő rejteket adó erdeje, ahol ő mondja meg, milyen törvények érvényesek. Ide hajt be csicsás Ford Mustangján Imre (Szervét Tibor), a merev, humortalan, cinikus és pragmatikus vállalkozó, aki számára a pénz jelenti az egyedüli hatalmat, az pedig korlátlanul áll a rendelkezésére. Számára minden eladó és minden megvehető. Hadserege nincs, hiszen bármikor bárkit megvásárol magának, állandóan készenlétben álló ügyvédje (Rába Roland) pedig elsimítja az esetleges jogi “egyenetlenségeket”. A Légiós “országát” esendő kisemberek lakják. Edgár (Somody Kálmán – 2015 június 1-én hunyt el, ez volt utolsó filmszerepe) minden vágya, hogy egyszer eljusson Izlandra, de helyette csak a kotyogóban gőzölgő kávé rotyogását véli Morze-kódnak, amiben üzennek neki valakik, valahonnan. A zöld sárkány gyermekei kínai raktárosa itt Hakan, a lelkes török kebabos, aki süt, főz és alkalmanként kölcsönadja fürdőszobáját a Légiósnak. A szintén itt parkoló Taxis (Egyed Attila) pitiáner. Ismerjük. Rajkai Zoltán rendőrének minden célja a család általa elképzelt nívójának fenntartása, amibe végül belerokkan. Kikapós felesége (Pokorny Lia), igaz, akaratlanul, a reményt és a boldogságot szimbolizáló -3 és fél percnyi- napfényt jelenti az alanti kopár, sötét parkolón csőre töltött légpuskával és erősítőre kötött basszusgitárral uralkodó Légiós számára. A néhány mondatban leírható cselekményt kirobbantó konfliktust az okozza, hogy a Légiós birodalmába behatoló Üzletember éppen azt az egyetlen helyet szemelte ki puccos autója számára az amúgy nagyjából üres parkolóban, amelyet a Légiós egy egészen más célra használ.

parkoló - lengyel ferenc és szervét tiborA Parkoló sztorija tulajdonképpen egy klasszikus western kliséje. A magányos kóboj békésen éldegél világvégi farmján, amikor betoppan a gazdag úr Tucsonból, hogy épp erre halad a vasútvonal, és kéne a föld. A magányos kóboj persze nem adja, felveszi a reménytelennek tűnő harcot a gazdag úrral, aki közben pénzzel maga mellé állította az összes környékbeli gazdát is és győz, mert a magányos kóbojok mindig győznek, majd az egyik áruló mellyes-bögyös menyecskéjével ellovagol a lenyugvó napba. Tökéletesen működik azonban ez a történet Miklauzic kedvenc új- és vadkapitalista környezetében is, melyben eddigi összes filmje játszódik. Igen, ez a mai magyar valóság, amit tagadhatatlan ügyességgel Bence úgy képes ábrázolni, hogy azt -gondolom- pontosan érteni fogják Lisszabonban, Glasgowban és talán Kazanyban is, és ezt úgy tudja bemutatni, hogy felismerve nem fog senki sem eret vágni magán a kiábrándult reménytelenségtől hajtva. A jövő itt van, előttünk hever, kicsit koszos, kicsit rumlis, de vannak falak, van tető felettünk és minden rajtunk áll – vagy bukik. Szimpatikus üzenet.

parkolóBence Márton nevű testvére fényképezte a filmet, úgy, hogy általa teljesen filmszerűen hat az amúgy érdekfeszítően levezényelt minimalista történet minimalista környezete. Egy pillanatra sem éreztem szegényesnek, jelentés-nélkülinek, üresnek az amúgy elcsépelt magyar filmes közhelyként megjelenő, üres és kietlen (úgy saccolom) nyolcadik kerületi grundot, valamint azt azt övező, omladozó -szintén közhelyes- bérházakat. Örülök, hogy Andy Vajna adott pénzt erre a filmre, mert így legalább biztosan tudhatják az évtizedek múlva is filmeket nézők, hogy ilyen is lehetett az élet, ilyen emberek is élhettek 2014-ben, Magyarországon. Vagy valahol Európában.

Asanisimasa: 8/10

Reklámok
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Parkoló (2014) bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Miért volt érdemes elmenni a moziba 2015-ben? | asanisimasa

  2. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s