Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat

Nos, szombat este van. A mozikban viszonylag simán megbukott a fiatal Bodzsár Márk Isteni műszak (HBO, 20.00) című filmje, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy érdemtelen lenne a megtekintésre. Szerencsére, az HBO is így gondolja (majd később nyilván más csatorna is). Azt hiszem, alapvetően az a legnagyobb baj ezzel a filmmel, hogy a forgatókönyv egész egyszerűen túl lett gyúrva. Rendre ott bicsaklik meg a film, kvázi ott bukik, amikor a cselekmény fordul. Ezek a fordulatok, szinte kivétel nélkül, mindig izzadságszagúak, kimódoltak, erőltetettek. Pedig remekek a karakterek, remek az alapötlet (egy mentősbrigád “fusiban” illegális eutanáziában utazik), remek színészek (pl. Ötvös András, Keresztes Tamás és Rába Roland – a képen) jöttek össze, jó a zene, jók a képek is – csak a sztori túl sok (minek Bosznia, minek ezek a hosszas, “jugoszláv nyelvű” telefonbeszélgetések?). Egy egyszerűbb, egyben találóbb cselekménnyel akár Kontroll-szintű kultfilmmé is válhatott volna ez a üdítően fekete humorú mozi – bár szerintem még így is van benne valami.

Isteni műszak - Ötvös András, Keresztes Tamás és Rába RolandMindenképpen jobb film ez, mint például a Csúcshatás (RTL II, 20.00), melynek egy ihlethiányban szenvedő író (Bradley Cooper) a főszereplője, aki tehetségtelenségét bizonyos, a címben említett hatást ígérő kemikália fogyasztásával próbálja kompenzálni. A szer hat, hősünk szárnyal, a földről azonban utánanyúlnak (Robert de Niro). A csúcshatás azonban -már a nézők számára- elmarad: bővebben.

A Frank (Cinemax, 20.30) azonban egy egészen remek kis film… Lenny Abrahamson a 2014-es Sundance Fesztiválon nagy ovációval fogadott, s utána szép kritikai sikereket is elérő angol-ír filmjének címadó karakterét bevallottan egy bizonyos Daniel Johnston ihlette, aki bipoláris zavarai, valamint skizofréniája ellenére is érdekes alakja az amerikai rockzenének: első albuma például a mentálisan szintén igen gyenge Kurt Cobain egyik kedvence volt (nem is élte túl). Hozzá képest a Frank című film valódi főszereplője egy tehetségtelen, fájdalmasan átlagos srác, Jon (Domnhall Gleeson), aki mindenáron sikeres dalszerző szeretne lenni, de tehetség nélkül ez lehetetlen. Egy véletlen, esős délutánon azonban találkozik az éppen szülővároskájában turnézó Soronprfbs nevű zenekarral, akiknek billentyűse éppen a tengerbe öli magát, így Jont azonnali hatállyal, de csak egyetlen koncertre felveszik a helyére. A furcsa hangzású, költői zajzenével kísérletező banda a hatalmas műfejet viselő, furcsa egyéniségű Frank (Michael Fassbender) köré épül, aki egy ihletett pillanatban véglegesíti Jont és együtt látnak neki az új nagylemez elkészítésének. (Bővebben)

Snitt. Fegyverfétisiszták, Igazságos Jánosok, Sylvester Stallone rajongói, valamint a propagandafilmek elvtelen és elvhű kedvelői az egész estét a csillagsávos lobogó nyújtotta dicsfényben tölthetik, hiszen a Rambo (AMC, 20.30), majd Rambo 2. (AMC, 22.00), és utána Rambo 3. (AMC, 23.35) mindent meg fog tenni ez ügyben. Másképpen szólva, egy egész estés retro akciófilm-szemle vár az erre kíváncsiakra. (Úgy vettem észre, hogy az AMC-n nincs reklámszünet a filmek közben…)

Snitt. Elegáns alternatíva lehet a Szigorúan bizalmas (Duna, 21.10) című mozi, óriási sztárparádéval: Kim Basingertől (aki a legjobb női mellékszereplő Oscarját kapta ezért az alakításért ’98-ban) Kevin Spacey-n át Guy Pearce-ig. Egy igazi, amolyan Raymond Chandleres krimiről van szó (írója James Ellroy), erős film noiros felhangokkal, sok izgalommal és csavaros cselekménnyel, valamint menő öltönyökkel, benga nagy, ötvenes évekbeli amerikai autókkal és a kaliforniai tél vakító napsugaraival.

Shia LaBeouf minapi, igen komolynak tűnő bekattanásáért (vagy meghökkentő művészi projektjéért?) részben a korábban igen vicces Heineken-reklámokat is készítő angol Frederik Bond tehető felelőssé, hiszen első nagyjátékfilmje, az érthetetlen okokból Halálos szerelemre (RTL+, 22.55) magyarított című Charlie Countryman szükségszerű halála/The Necessary Death of Charlie Countryman tulajdonképpen egy LSD-(bad)trip Bukarest izgalmas városában, amit viszont a főszerepet alakító LaBeouf a szó szoros értelmében vett komolyan, illetve magára/magába. (Bővebben)

A Casino Jack (Duna, 23.30) Jack Abramoff (Kevin Spacey) életrajza. Jack afféle kormányközeli mutyista (ismerős “szakma” ma Magyarországon is, ugyebár), aki a kaszinóbizniszben (no, meg ez is…) turkálja ki magának a millió dollárokat érő “gesztenyét”, az ebben érdekelt indiántörzsek kárára. Jack szerencsétlenségét azonban nem ez, hanem egy rosszul megválasztott “partner” fogja okozni… Metszően éles, hiteles és tanulságos film – jó későre eldugva.

Advertisements
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s