A keresés (The Search, 2014)

1948-ban Fred Zinnemann Oscar-díjat kapott (pontosabban nem ő kapta, hanem a forgatókönyv, illetve Montgomery Clift, a főszereplő, Zinnemann és a film csak jelölve volt) azért a történetért, melyben egy amerikai közlegény a második világháború zűrös végnapjaiban segít egy árva kisfiúnak megtalálnia édesanyját. Hogy a néma filmes szívszaggató sztorijával nem kis meglepetésre taroló, francia Michel Hazanavicius kap-e ennek hatvanvalahány évvel későbbi remake-jéért, az már egy másik történet.

a keresés 1Sokkal bonyolultabb ugyanis a helyzet. A keresés forgatókönyve (szintén Hazanavicius munkája) ismét ütős darab, bár nem egyértelműen jó. Az mindenképpen zseniális, ahogyan az egész történetet átültette a második csecsen háború, a világ nyugati felén meglehetősen ismeretlen korába és környezetébe és az is zseniális, ahogyan az eredeti cselekményt szétbontotta két szálra, melyeket aztán egy nyugati számára e tekintetben egyedül igazolható módon, egy emberjogi ENSZ-megfigyelő személyén keresztül kötötte össze. Viszont a film túl hosszú, ráadásul a 149 perces vetítés alatt legalább kétszer vége is van a történetnek – amit viszont Hazanavicius nem vett észre (vagy nem akart észrevenni).

a keresés 3Azonkívül, bár az egész mozira jellemző a történtek hiteles ábrázolása, mégis igen sematikusra sikerült az orosz szál. ’87-ben, katonakoromban, egy Varsói Szerződés kereteiben lezajlott hadgyakorlaton saját szememmel is tanúja voltam az akkor még szovjet hadseregben uralkodó rideg, brutális erőszaknak, és kétségem sincs afelől, hogy ez ma sincs másként a ma már orosz haderőnél, főleg nem háborús körülmények közepette. Vannak fogalmaim a minden hadseregben jellemző szívatásokról, csicskáztatásokról is, azonban a spanglizásért lefülelt gitáros srácból lett emberevő, drogos ruszki katona személyiségfejlődése azért meglehetősen propagandisztikusnak tűnik. Mondom ezt úgy, hogy sok esetben ez így is van, azonban még maga a patás ördög sem mutatható be mindenféle árnyalás nélkül, mert egész egyszerűen ki fogjuk röhögni. Viszont ilyen aljas csürhét, mint a terrorizmussal ártatlanul vádolt csecseneket brutálisan lerohanó, még mindig nőket erőszakoló, órákat lopó és röhögve gyilkoló ruszki katonákat még filmvászon alig mutatott…

a keresés 2A másik bibi viszont éppen a terrorizmussal ártatlanul vádolt csecsenek igen egyoldalú ábrázolása. Az tiszta sor, hogy egy népet semmi szín alatt nem lehet terrorizmussal (lopással, béka-, vagy kutyaevéssel, részegeskedéssel és bármi mással) vádolni, a terrorcselekményeket mindig egyes emberek, vagy emberek egy igen jól körülírható csoportja követi el. Az ismert moszkvai metrórobbantást bár csecsen terroristák követték el (vagy a KGB és Putyin agitprop gépezete ezt tülkölte világgá), de nem a csecsen nép a bűnös érte. Pontos viszont az a kép, ahogyan a film ábrázolja a témában tétlenkedő ENSZ szerepét, akik ott vannak, de nem oldanak meg semmit sem (sőt, tulajdonképpen szabad kezet adtak azokra a terrorizmusellenesnek hirdetett háborúkra, melyek a mai napig tartanak minden különösebb eredmény nélkül, de annál több kárt, pusztulást és szenvedést okozva).

a keresés 4És alapvetően igen pontos az is, ahogyan A keresés című dráma megmutatja azt a borzalmat, amit (itt) Csecsenföld lakói, főleg a nők, öregek és a gyerekek átéltek és amibe igen sokan bele is pusztultak. Hazanavicius nem átallja belenyomni a képünket a háborús áldozatok hulláinak vériszamos, szétlőtt arcába, halott tekinteteibe. Sokkol, gyomrot és szívet szorongat a látvány. Azonban a hullákkal, szétlőtt házakkal, kiégett harckocsikkal szegélyezett úton magányosan bandukoló árva kisfiú látványa már túl sok, túl provokatív és túl manipulatív. Annyira hatásos, hogy már hatásvadász. Annyira sulykolja az igazságot, hogy az már szinte művinek, szándékoltnak, néha hamisnak tűnik. Mindazonáltal, technikailag perfekt film A keresés, rengeteg zseniális pillanattal, hatásos jelenettel, motívummal. Tulajdonképpen élvezetes nézni azt is, ahogyan manipulálja a nézőt, ahogyan csűri-csavarja a történetet, hogy eljusson abba a kegyelmi(nek szánt) állapotba, melyben végződik. A végén azonban nincs meglepetés, nincs katarzis, mert egy idő után már mindannyian tudtuk, hogy mi lesz a vége. De legalább olyan dolgokról beszélt, melyekről filmen eddig nem nagyon volt szokásos (csecsen konfliktus, konkrétan az orosz hadseregben szokásos brutalitás, stb.), vettük az üzenetet. Moszkva azonban nem hisz a könnyeknek. Nekünk sem könnyű, hiába a film hiteles szereplői, a hiteles környezetábrázolás és a kisfiú nagy, szomorú szemei… Asanisimasa: 7/10

Reklámok
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s