Mit nézzünk Szilveszterkor a tévében?

Sokan nyilván kapásból rávágják a címbeli kérdésre, hogy semmit, hiszen Szilveszterkor csak a lúzerek tévéznek… Erre mondom, hogy kapásból három lúzernek semmi szín alatt nem mondható ismerősömről tudok, aki biztosan nem fog bulizni Szilveszter estéjén, részben betegség, részben munka (ügyelet) miatt, és akkor nem szóltam arról a nem kevés ismeretlenről, akik a legkülönfélébb okok miatt hagyják ki a mai este hangos, holnap másnapos részét. A szilveszteri tévéműsor persze, rendszerint igen pocsék, mint ahogy rendszerint mindennap az, s miért lenne ez a nap másabb, mint a tegnapi vagy a holnapi, de hátha, mert a reményhal, és a többi.

ivócimborák - jake johnson és olivia wildeSzóval, délután, ahogy nézem, Bud Spencer üti Louis de Funest, és viszont. Előkerül szinte az összes berúgós, behányós, befingós és beszarós idióta vigíjáték is, mintegy megágyazva az estét azoknak, akik a tömeggel tartanak, lesz szemlesütött pikantéria is, az olcsóbból, úgyhogy ezeket hagynám, és megpróbálok valami értelmes alternatívát felmutatni az agyunk szétcsapásához képest. Áder János köztársaságnélküli köztársasági elnök éjféli beszédje minden bizonnyal vicces lesz – illetve, dehogyis. Utána viszont a Gyalog galopp (Duna, 00.10) biztosan ütni fog. Mert eddig mindig ütött, akárhányszor megnéztük.

De tölthetjük az estét Benedict Cumberbatch és Martin Freeman, azaz Sherlock Holmes és Dr. Watson társaságában is, feltéve ha nem láttuk az általuk elővezetett, remek új Sherlock-sorozat teljes harmadik évadát: Sherlock – Az üres gyász (AXN White, 20.10), majd a Sherlock – A hármak jele (AXN White, 21.55). A Sherlock – Az utolsó alakítás (AXN White, 23.40) végén már 2016-ban leszünk.

Aztán A furcsa srácban (FEM3, 21.00) anyunak (Marisa Tomei) lesz új pasija (John C. Reilly), akit viszont a címbeli gyermek (Jonah Hill) nem akar igazán elfogadni – ez az alapszituáció, s ami ebből származik, az ebben a furcsa humorú, talán megosztó, de minden híresztelés ellenére egyáltalán nem olyan buta filmben látható.

Az Ivócimborák (AXN, 21.00) című, igen remek kis független dráma arról szól, hogy azok az emberek, akik amúgy remekül megvannak egymással, szeretnek együtt piálgatni, ugyanazokat a zenéket szeretik, ugyanazokon a poénokon nevetnek, s egyáltalán, azonos hullámhosszon rezegnek az élet szinte összes területén, azoknak mégis milyen nehéz szerelmeseknek lenniük egymásba – milyen nehezen lehet belőlük egy tökéletes pár. Holott valójában azok, mégis mindig a kényelmetlenebb, problematikusabb kényszerpályákat választják… Okos, kedves, barátságos, és ami a fő, életszagú történet ez, remek szereplőkkel (pl. Jake Johnsonnal és a Houseból ismert Olivia Wilde-dal – lásd a képen)

Adekvát választás lehet a mai, ominózus éjfél áthidalására egy séta is, méghozzá igen jó társaságban (Rachel McAdams, Marion Cotillard, Owen Wilson, Kathy Bates, Adrien Brody, stb.), Éjfélkor Párizsban (Filmcafe, 22.50). Woody Allen mindenesetre Oscart kapott ezért az ötletért. (Bővebben)

Azoknak, akiket esetleg elriasztott az Alkonyat-széria vérnyálba fúló giccsáradata, illetve azoknak, akik amúgy is riaszt a “tini-horror” műfaji címkéje, kifejezetten ajánlom az Engedj be! (PRO4, 23.00) című svéd tini-horrort, mert csodát láthatnak. (Bővebben)

A Szemtől szemben (Cool, 23.00) ma már leginkább arról híres, hogy ez az a mozi, melyben először játszik együtt közös jelenetben Al Pacino a másik italo-amerikai színészikonnal, Robert De Niróval, pedig amúgy sem rossz darab. Michael Mann nagylélegzetű (nettó 173 percnyi) filmje egy klasszikus rabló-pandúr történet, amiben Al a zsaru, Bobby a bankrabló. Két, még igen jó formában lévő, zseniális színész parádés párharca.

Holt biztos tipp a mai estére a Tarantino & Rodriguez Művek kétrészes Grindhouse-obeliszkje is: Halálbiztos (AMC, 23.35), Terrorbolygó (AMC, 01.25).

Az igazán filmperverzeknek, valamint az ekkor már lassan hazacsordogáló, zsibbadt részegeknek marad az Elbaltázott nászéjszaka (SuperTV2, 00.45), egy igazán remek, abszurdban fürdő, bizarrban törülköző komédia háztetőkön repkedő baltás démonnal, valamint autentikus slam poetryvel.

BÚÉK.

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s