Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök

Stanley Kubrick sajnos már nem készíthette el a maga variációját a mesterséges értelem kontra ember egészen biztosan eljövendő (sokak szerint már be is következett), igen bonyolult erkölcsi, etikai és filozófiai kérdéseket is felvető problematikájáról, így aztSteven Spielberg forgatta le, a maga “mesés” modorában. Az A.I. – Mesterséges értelem (Paramount Channel, 21.00) végül is nem lett rossz film, de Kubrick verziójára azért sokkal jobban kíváncsi lettem volna…

uramisten - feleki kamill és eperjes károlyHa néztük a Válótársakat, akkor ma is nézzük (RTL Klub, 21.25), hiszen a finálé jön. Amint kiderül, mi lesz Bálint, Dávid és Joci házasságának további sorsa, már csak egy picit kell fenn lennünk, hogy megláthassuk egy kedvenc magyar filmemet, ami igen ritkán kerül képernyőre. Pedig Gárdos Péter filmje szerintem megint egy olyan magyar alkotás, amely simán méltó lenne Oscar-díjra. Az Uramistenben (Duna, 23.35) egy fiatal, törekvő artista, Sajek (Eperjes Károly), miután egy balesetben eltörte a lábát, s így már nem tudja saját számát tovább játszani, fejébe veszi, hogy megszerzi az öreg, már visszavonult szabadulóművész, Binder Lipót (Feleki Kamill) világszámát, a jégbe zárt embernek a trükkjét. A magányos öreg azonban nem adja könnyen magát, Sajek pedig minden létező furmányt bevet, de a titkot csak nem tudja megszerezni. Lipi bácsi csak azt hajtogatja, hogy a trükk maga Binder Lipót! Úgy tűnik, magával is viszi a sírba… A történet a régi és az új, a hit és az akarat, a hagyomány és az újszerű, a barátság és rivalizálás közti örök dialektikáról mesél el egy szórakoztató, megható, igen szerethető történetet. Két iskola, a Feleki által képviselt régi, aprólékos szakmai tudáson alapuló, berögzített színészi játék és a modern, sztanyiszlavszkiji alapokról elrugaszkodó, ösztönös, improvizatív, amit a fiatal Eperjes képvisel. Ez a dinamika egy ritkán láthatóan erőteljes, mélyen emberi, érzelmes és szenvedélyes, mindemellett helyenként kifejezetten humoros, de mindenképpen tanulságos viszonyt eredményez. (A képen Feleki Kamill és Eperjes Károly.)

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s