Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda

Az első, és ma talán legkevésbé megosztó ajánlatban Sir Richard Attenborough a tőle megszokott, nagyszabású, szélesen hömpölygő romantikus stílben meséli el a 18 éves Ernest Hemingway (Chris O’Donnell) első világháborús kalandjait, melyek alaposan meghatározták későbbi írói és emberi mentalitását, hitvallását. A Szerelemben, háborúban (Story4, 21.00) cselekménye picit hajaz az angol betegére, hiszen az ifjú Ernie egy kórházban, egy odaadó nővér (Sandra Bullock) gyengéd kezei között lábadozik éppen gránáttámadás okozta sebesüléséből…

amerikai psycho - christian baleMegnézhetjük azt is, vajon milyen volt Sylvester Stallone, az olasz csődör fénykorában, 1981-ben. A Fantom az éjszakában (Viasat3, 21.00) című krimiben Sly Jack Bauer húsz évvel későbbi eljövetelét idézi meg, egy legyőzhetetlen anti-terrorista ügynökként. A film a klasszikus, fahang-alámondásos kalóz-VHS korszak egyik nagy sikerdarabja volt, de szerintem mára még szórakoztatóbb, mint volt annak idején. A filmben a korszak másik emblematikus figuráját, Rutger Hauert is látjuk, ezúttal geciember-szerepkörben. Most hirtelen nem is tudnék mondani más sztárt, aki nagyjából ugyanolyan arányban alakított negatív, mint pozitív szerepet: Hauer ebben valószínűleg egyedülálló.

A 2 kaliber (TV2, 21.30) című akció-krimi-vígjátékban tulajdonképpen nincs semmi különös. Az izlandi sztárrendező Baltasar Kormákur hollywoodi bérmunkája egy hibátlan buddy cop-történet, amiben az alkatrészek, a különböző cselekményelemek pontosan passzolnak egymása, jó a ritmusa. Működik minden megbízhatóan, csak éppen meglepetés nem vár ránk. Denzel Washington és Mark Wahlberg séróból tolja az idevaló karaktereket, mint ahogy Edward James Olmos is kiköpött mexikói drogbáró… (Bővebben)

Az Amerikai pszicho (AMC, 22.40) Bret Easton Ellis korszakos kultuszregénye alapján készült. Az igen véres történetben Patrick Bateman jól ismert karakterét, a gátlástalanul törtető, végletesen cinikus, erőszakos yuppie-t rajzolja meg Christian Bale (a képen), méghozzá igen vastag kontúrokkal. Másnap azonban vigyázzunk mi is az irodában azzal a baltával…

Éjszakára szóba jöhet A másik nő (Duna, 23.50) című film is, mely Natalie Portman felkészülése volt az Oscar-díjra, de itt még nem hasadt tovább. Ez a mozi “csak” egy romantikus dráma, melyben a Portman által alakított fiatal ügyvédnő harcol férjének volt feleségével, a másik nővel. Illetve, ő a másik nő, ha onnan nézzük. Kettejük között a “katalizátor” szerepét a koraérett mostohafiú tölti be.

Advertisements
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s