Mit nézzünk a tévében Húsvét hétfőjének estéjén?

Akik netán nem tették el délelőtt magukat a sárga földig Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén, azok a délutáni pihegést megszakítva, megnézhetik például Blue Jasmine-t (Viasat3, 14.00). Ő az a csaj abból a jól ismert, decens, liberális, értelmiségi társaságból, aki már évtizedek óta halálosan unja az egy családregény dagályosságát idéző, állandó és általános civakodást, a mindig ismétlődő témákat és áskálódásokat – és egy napon döntWoody Allen 2013-as filmje ezúttal Cate Blanchett-et segítette hozzá egy igencsak megérdemelt Oscar-díjhoz. (Bővebben)

casablanca - humphrey bogart és ingrid bergmanEste aztán, mondjuk, George Clooney játszik egy családfáját egyenesen a hős I. Kamehameha hawaii királyig visszavezetni tudó családapát az Utódok (FEM3, 21.00) című filmben, melynek (szintén) Oscar-díjas története arról szól, hogyan tudja egy apa, két lányával túlélni az anya és a feleség elvesztésének traumáját. A sablonosnak tűnő történetet a lányok és a korábban elfoglalt, családjával mit sem törődő apa közötti érzelmi dinamika, valamint az elhunyt anyáról/feleségről kiderülő titkok teszik izgalmassá. (Bővebben)

Aztán. Csak egy lövés (Duna, 21.10) éri Mike Nichols 1991-es drámájában a Harrison Ford alakította nagymenő ügyvédet, aki azonban ennek “köszönhetően” megbénul és teljes amnéziába kerül. Mindent, saját magát is újra meg kell tanulnia, de közben egyáltalán nem tetszik neki az a fickó – aki éppen saját maga volt a lövés előtt. Rrrromantikus filmdráma lesz ez, hiszen ott a stáblistán Annette Bening neve is…

Viszont a következő ajánlatot egyenesen ‘A’ romantikus film definícióval is bevezethetném (hiszen azt s teszem), hiszen minden kétséget kizáróan minden idők, leg-leg-legfilmje Kertész Mihály 1942-ben bemutatott Casablanca (ATV, 21.20) című mozija. Jártam Casablancában, tudom, hogy a helyiek elmondása szerint legalább 20 darab Rick’s American Café létezik a városban, bár természetesen egyik sem az, ami e film helyszínéül szolgál (azt nyilván valamelyik hollywoodi stúdióban építették fel). De nem ez a lényeg. A magyar vonatkozásokon túl, ha van olyan film, amit bármikor újra lehet nézni, akár még úgy is, hogy előre mondjuk az elhangzó mondatokat, akkor Ingrid Bergman és Humphrey Bogart (lásd a képen) végzetes szerelme biztosan az. Játszd újra, Sam. This is a beautiful movie, Louis.

Viszont a filmtörténelem egyik legfurcsább szerelmespárját láthatjuk az Egyéjszakás kalandban (Story4, 22.00): Nastassja Kinski és Wesley Snipes bonyolódik össze a címbéli afférba, miközben otthon mindkettejüket boldog család várja. Mike Figgis filmjét Joe Eszterhas (lásd Elemi ösztön) írta, tehát nyilván nem lesz egyszerű kibontakozni belőle.

A Képlet (RTL Klub, 22.40) című sci-fiben az utóbbi évek konstans Citrom-, és Arany Málna-díjasa, az olajos tekintetű, mindig más, de mindig több frizurájú Nicolas Cage menti meg a Földet a Sting-fejű, suttogó alienek támadásától. (Bővebben)

Luc Besson messze, az éjszakába nyúló Jeanne d’Arc – Az Orléans-i szűz (TV2, 23.40) című nagyszabású filmje valójában szerelmi vallomás akkori kedveséhez, Milla Jovovichhoz, merthogy, és nem csak az ún. “rossz nyelvek” szerint, a bájos színésznő színészi eszköztára bizony elégtelennek bizonyult ehhez az emblematikus, nagy szerephez. Én nagyon régen láttam, így nem nagyon emlékszem már e filmre, csak arra, hogy jó hosszú volt, de azért eléggé látványos, úgyhogy…

Advertisements
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s