Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök

Antal Nimród (ha jól számolom) harmadik hollywoodi alkotása, A szállítmány (film+2, 21.00) egy könnyed szajréfilm-variáció Jean Renóval, Laurence Fishburne-nel, és Matt Dillonnal. Nincs vele semmi gond, működik és ennyi. (Bővebben)

rómából szeretettel - penelope cruzEközben, a 88 perc (Filmcafe, 21.00) című thrillerben az Al Pacino által alakított pszichiáternek van 88 perce, hogy megmentse saját életét, amit Jon Avnet rendező real time kíván nekünk elmesélni. Valahol azonban valami bibi csúszhatott a fogaskerekek közé, mert a film 107 perces… Egyszer persze, simán meg lehet nézni ezt a filmet is, de egészen biztosan nem ez az alkotás Alfredo életének fő műve.

Sajnos, Woody Allen, mire Rómába ért európai élményszerző körútján, úgy látszik, megunta az öreg kontinenst, legalábbis Rómáról már semmi különös nem jutott eszébe… Rómának szeretettel (Duna, 21.50) című 2012-es filmje eléggé erőtlen, fáradt kis mozi lett. (Bővebben) Viszont a minap olvastam egy igen okos embertől, hogy az meg ezt tartja kedvenc filmjének. Nemcsak Woody Allentől, hanem úgy, általában… Tehát vannak ellenvélemények is. (A képen jobbra Penelope Cruz.)

James Mangold briliáns thrillerjének, az Azonosságnak (film+2, 22.45) hőse (=antihőse: John Cusack) autóbalesetet szenved egy igen durva viharban. Egy lepukkant motelben talál menedékre, ahol kuksol már néhány fura figura – egyik közülük sorozatgyilkos. De kicsoda? Pazar forgatókönyv, jó színészek és újra egy igen váratlan csattanó, valamint feszült, klausztrofóbiás atmoszféra és ízlésesen elegendő brutalitás, amennyi kell egy efféle filmbe.

Sam Raimi klasszikus zombifilmje, az Evil Dead – Gonosz halottak (Filmcafe, 23.00), életem egyik legbrutálisabb filmélménye volt annak idején. Természetesen, nem műfaja vagy “mondanivalója” miatt, hanem annak az addig soha nem tapasztalt érzéki, szinte fizikai hatás miatt, amivel hatott. Ez az élmény még a VHS-korszakban történt, a mára már elképzelhetetlen minőségű, agyonmásolt, magyar hangalámondásos kalózvideók korában, nagyjából 1984 környékén. Én addig nem nagyon láttam efféle filmet, talán a klasszikus Friedkin-féle Ördögűző és A nyolcadik utas a Halál kivételével, amiket akkoriban már vetítettek a magyar mozik. Az Evil Deadhez képest ezek viszont esti mesének hatottak, pedig (itt is jöhetne egy szép sztori). Emlékszem, akkori munkahelyemen (egy ifjúság kulturális épülését szolgáló intézményben) néztük a filmet (munkaidőben, természetesen, hiszen a szocializmust építettük még akkor), néhány pasi egy elfüggönyözött szobában és rettegtünk. Én, Gábor kolléga, Tibor, a népművelő és Tóni, az igazgatóhelyettes elvtárs (ő hozta a filmet). Aztán, ahogy a történelem kereke tovagördült (illetve, ezt most hagyjuk…), kinyílt a világ és ez a film is jócskán vesztett hatásából. Amikor néhány éve újranéztem, inkább csak csodálkoztam, hogy ezen szartunk mi majdnem be?! A lényeg azonban a lényeg, az első szerelem akkor is meghatározó élmény, ha életünk legrosszabb szexélménye volt valójában…

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

6 hozzászólás a(z) Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök bejegyzéshez

  1. Károly szerint:

    Én mint “Ördögtánc” láttam az Evil Dead-et. Imádtam 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s