Sarkköri mentőexpedíció (Operasjon Arktis, 2014)

Nyilván lesznek ilyen kérdések, hogy: – Apaaa! Ha még azt sem tudja, hogy a rádióba elem kell, akkor honnan tudja, hogyan kell egy puskát elsütni/a motorosszánnal tartalék-üzemanyagot vinni/stb.? – Nem tudják, kisfiam, de ez csak egy film! Ez lehet az adekvát válasz: egy film, tehát nem a valóság, amit látunk, egy mese. Így kell nézni ezt a norvég családi kalandfilmet, a Sarkköri mentőexpedíciót, merthogy kérdések lesznek, hiszen gyerekkel megyünk, még akkor is, ha (végre!) olvasni kell.

Anyut nem biztos, hogy érdekli majd ez a történet, de legalább addig meg tudja főzni az ebédet, a gyerekeket tehát majd apa viszi moziba. Grethe Boe Wall filmjében aztán lesz cukiság minden mennyiségben, cuki jegesmaci (kevésbé cuki anyukájával), cuki kutyus, cuki gyerekek, és hogy ne kapjunk gyomorontást a sok cukiságtól, némi, ráadásul nem is kevés izgalom, egy jeges túlélő-robinzonád történetén keresztül. A főszereplő három testvér (a tizenéves, de kissé bátortalan Julia, valamint a nála néhány évvel fiatalabb, ám égetnivaló Sindre és a tudálékos Ida) édesanyjuk új munkahelye okán új városba költözik, ám nem tetszik nekik az új lakóhely. Sindre már az első nap balhéba keveredik az új iskolában, ahonnan a három testvér együtt szökik el a felelősségre-vonás elől. A szökés közben váratlanul a tengeri mentők helyi telephelyén találják magukat, ahol a mentőhelikopter éppen felszálláshoz készülődik: karbantartásra indul, éppen abba a városba, ahonnan a három testvér elköltözött és ahol apjuk a mai napig dolgozik. Hirtelen ötlettől vezérelve elbújnak a helikopteren… A gép azonban riasztást kap, hogy a messze sarkkörön túli Spitzbergákon egy magányos vadászt baleset ért. Ahogy a gép leszáll a kietlen, jeges szigeten, a gyerekek azt hiszik, hazaértek és lelopóznak a helikopterről – és miután senki nem tud róluk, hamarosan egyedül maradnak a szigeten.

A dolgok (családi kalandfilm) természetéből adódóan, természetesen happy lesz az ending, addig azonban a három csintalan gyereknek fel kell nőnie a feladathoz, ami nem más, mint az életben maradás a tomboló mínusz 20-30 fokban, egy elhagyott vadászkunyhóban, ahol a gazdája mindössze néhány konzervet hagyott. Bár a logikát, vagy inkább az ésszerűséget s következetességet nem mindig vethetjük a filmet író és rendező Boe Wall szemére, azért becsületére legyen mondva, tulajdonképpen a film végéig elég reménytelennek tűnik a gyermekek sorsa. Ergo, mi nézők, izgulhatunk. Közben azért történnek szívet melengető dolgok is, hiszen Sindre és Ida suta kezecskéi amennyi bajt, annyi örömet is okoznak, a gyávácska Juliából pedig a kaland végére felnőtt, erős és határozott kisasszony válik. A gyerekszínészek, akik alakítják őket, néha annyira spontán módon, annyira civilként vannak jelen a filmben, hogy a cselekmény, minden zökkenője és következetlenségei ellenére éppen általuk válik hitelessé. A táj pedig csodás. Hét-nyolc évesen szerintem imádtam volna ezt a filmet, de így, kicsit korosabban sem untam. 7/10