Csodálatos Boccaccio (Maraviglioso Boccaccio, 2015)

Az olasz Taviani-fivérek utolsó tagjai annak a társaságnak, amely alapvetően meghatározta a világ filmművészetét. Nem De Sica és Rossellini generációja, még csak nem is Fellinié és Antonionié, egy (két) évtizeddel még náluk is fiatalabbak, ám még bőven nyolcvanan túl is csinálják azokat a veretes filmeket, melyek szinte kivétel nélkül klasszikusan stabil irodalmi alapzaton állnak, amit az olasz és a világirodalom legnagyobb alakjai raktak le. Ha ma hatvanon inneni filmes készít ilyen filmeket, mint amilyeneket az azon bőven túli Tavianiék mindig is, simán modorosnak bélyegezzük azt, kapásból megkapja az öncélú, jobb esetben elefántcsonttoronyba zárkózott, befelé forduló címkét – ha van egyáltalán épeszű producer, aki pénzt szervez egy ilyen alkotásra. (Legutóbbi filmjük Shakespeare Julius Caesarját mai környezetbe helyezve, egy börtönben, rabok által játszott színelőadásként mutatta be…)

csodalatos boccaccio_03Nem is nézhetetlen Tavianiék művészete, szó sincs arról, hogy formailag elavult, ócska, poros darabokat készítenének, csupán ma a legtöbb embernek/nézőnek már nincs igénye az ő klasszikus sodrású, lassan folyó történetmesélésükre. Dekameron híres-hírhedt Dekameronjának néhány novellájából (köztük a tán leghíresebbel, a “Sólyom feláldozásával”) készült Csodálatos Boccaccio is ilyen míves, kifinomultan esztétikus film. Képileg a trecento késő gótikus-kora reneszánsz festett faképeinek levegős, tiszta, világos atmoszféráját idézi a film. A szép arcú szereplők egyenes vonalú, sallangmentes pasztellszín ruháikban mintha a túlvilági Elysium mezőin kergetőznének gondtalanul…

csodalatos boccaccio_02Ez nagyjából így van Boccaccionál is, hiszen ott is a földi pokolból, a pestis sújtotta Firenzéből menekül el néhány fiatal a festői toszkán dombok közt megbújó vidéki kastélyba, a kvázi Paradicsomba, hogy ott egymást történetekkel szórakoztatva vészeljék át a halálos járvány lefutását. Így történik Tavianiék filmjében is, melyben viszont értelemszerűen nincs hely, idő, s mód a teljes Dekameron elbeszélésére. Engem viszont kissé zavar, hogy még csak sor sem kerül mindenkire… Akikre viszont igen, azok történetei pontosak, érzékletesen, szinte tanári módon közlik eredetileg is didaktikus élet- és igazságközpontú tanulságukat. A szerkesztés, illetve a kiválasztás szempontjait szintén nem értem. A zeneválasztást pedig kifejezetten rossznak tartom: kifejezetten meglep a kivételes műveltségű, idős alkotók ilyen stílustörő maszatolása, amit e film alatt hallhatunk.

csodalatos boccaccio_04A látványosan kora reneszánsz-kori történetek és az azokhoz illő képek alatt s között hol barokk operák túlburjánzó átkötő zenéi, hol, még anakronisztikusabban, XIX. századi romantikus dallamokat hallunk… Rendkívül zavaró, elidegenítő hatása van ennek, hiszen egy teljesen más világot, más életfelfogást közvetítenek, miközben egészen mást látunk. Boccaccio csodája éppen a pestis halálából kinövő tiszta életimádat, és az életet teremtő szerelem elementáris szeretete, nem pedig a XIX. század romantikus dekadenciája. Agyunkkal, szemünkkel persze látjuk és értjük, amit Tavianiék közölnek, de az a zsigeri, elsöprő erejű üzenet, az a már szinte pimasz, vulgáris életrevalóság, amit híres, szintén olasz kortársuk, Pier Paolo Pasolini mintegy 45 évvel ezelőtti Dekameronjából süt és magával ragad, az innen teljes mértékben hiányzik. Persze, azóta Tavianiék meg éppen 45 évvel lettek idősebbek… A Csodálatos Boccaccio egy túlságosan is letisztult, az eredeti művet szinte megcsúfolóan illedelmes, szemérmes film: szép film, de Boccaccio nem ilyen.  7/10

Reklámok
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s