Filmnapló – 2016. szeptember

Zöldár (1965) – Ma elképzelhetetlen, hogy ilyen filmek készüljenek, mint ez is például. Pedig mennyire hiányoznak! A mai profitorientált filmvilágban, melyben a filmnek, mint terméknek egy célja van, hogy visszahozza a belefeccölt száz- és ezermilliókat, lehetetlen elvárni olyan cizellált, egyszerre intellektuális és társadalmilag is hiteles sors- és lélekábrázolást, mint amit Gaál István is bemutat ebben a 1965-ben bemutatott filmjében. Pedig a valóság visszásságainak, de akár a valóság természetének is a feldolgozása legegyszerűbben talán ilyen filmek által történhet meg. Jelen esetben a NÉKOSZ-mozgalmak, illetve “az átkos” ötvenes évek társadalmat, s az ebben rejlő emberi kapcsolatokat érintő kérdései kerülnek felszínre – igen alaposan. Ebből a szempontból ez a film ma tán fontosabb is, mint a maga korában volt, és nem kérdés, hogy kéne ilyen film ma is. Téma annyi van, mint égen a csillag. Vajna viszont nem fog ilyenre pénzt adni, az biztos. 8/10

kedves-fickok-ryan-gosling-es-russell-crowe

Gyilkosság Reykjavíkban (Case, 2015) – Nem tudom azt mondani, hogy teljesen érdektelen volt ez a kilenc részes izlandi minisorozat, mégha olykor igen nevetséges nüanszok tették hiteltelenné az amúgy komoly témát (drogokkal prostitúcióra kényszerített tinédzserek, pedofília, stb.). Inkább igyekvő amatőrnek, mint profinak nevezhető, egysíkú színészi játék, olykor már túlzásba vitt északi melankólia (néha úgy tűnt, mintha már annyira “északi stílusú krimit” akartak forgatni az alkotók, hogy közben elfeledkeztek arról, hogy tulajdonképpen ők maguk az északiak, tehát csupán “egyenesben”, őszintén kellett volna forgatniuk…), a néha igen vicces, túljátszott idegösszeomlások, a drogos szcénák buta, unalmas kliséi… A sorozat érdekessége, ezzel együtt, éppen szabálytalansága, hogy szinte alig történik valami a profi, amerikai sorozatokban megszokott sémák szerint, és végignézve a kilenc részt, azt mondom: furcsa, de érdekes kis cucc volt ez. A sok szálon futó, műfajához (krimi/thriller) képest meglepően összetett történet szépen össze lett fogva és fonva, a vágások pedig néha kifejezetten viccesek voltak, már dramaturgiai, cselekményszövési értelemben – nem tudom, hogy tudatosan-e… 🙂 7/10

Keresem… – A film (Looking: The Movie, 2016) – Hát, úgy gondolom, hogy egy felszínes, sekélyes melodráma attól nem lesz érdekesebb, mélyebb és őszintébb, ha az meleg környezetben történik. Itt pedig, mintegy a hasonló című HBO-s tévésorozat fináléjában, nincs másként. Gyenge, rövid, buta kis film, mindenféle különösebb dráma, konfliktus vagy katarzis nélkül, melyet legfeljebb meleg párok élvezhetnek, de csak akkor, ha már nagyon unják magukat nézegetni a tükörben. 2/10

Meghívás egy gyilkos vacsorára (Murder by Death, 1976) – Neil Simon zseniális paródiája Agatha Christie klasszikus Tíz kicsi négerjére, parádés szereposztásban, hiszen David Niven, Peter Sellers vagy Peter Falk mellett magát, Truman Capote-t láthatjuk, méghozzá kulcsszerepben, az akkor még ifjú James Cromwell és Maggie Smith társaságában. Sziporkázóan szellemes, szinte már abszurd módon vicces, még ma is fordulatosnak ható, remek ritmusú, sokadszori megnézésre is szórakoztató filmkomédia. 9/10

Mackenna aranya (Mackenna’s Gold, 1969) – Nem egy tipikus darab, a klasszikus western végnapjaiból. Egészen elképesztő, pszichedelikus képekkel, montázsokkal és olyan komoly filmben nehezen elképzelhető, technikai jellegű bakikkal, amelyekkel a legsuttyóbb kameraman-képzésen is simán bukna a csillogó szemű nebuló (pl. tengely-, vagy más néven 180°-os szabály durva megsértése abban a jelenetben, ahol a kikötött címszereplőt vallatja Colorado, a bandita). Mindemellett, éppen szabálytalansága, furcsasága miatt érdekes film ez, melyben például (az amerikai westernekben ekkor még nem megszokott módon) egy szép allegóriában bomlik ki az indiánok ősi földjének misztikuma. Pazar szereposztás: Gregory Peck, Omar Shariff, Telly Savalas, Burgess Meredith, Edward G. Robinson vagy Eli Wallach7/10

Rendes fickók (The Nice Guys, 2016) – Talán az Elkéstél, Terry! című Raymond Chandler-regény kezdődik úgy, hogy kopogtatnak az ajtón, amely rövidesen kinyílik és … most vagy Philip Marlowe, a főhős magándetektív vágja orron azt, aki ajtót nyit, vagy őt vágják éppen orron, nem emlékszem már; na, viszont ez a film tök ilyen. Nem is tudom, mikor röhögtem magam könnyesre egy krimin, de most így történt. Shane Black tökéletes Chandler/Marlowe hommage-t alkotott ezzel a remekbe szabott, színes film noir-komédiával. A film finomságait természetesen nem érzi az, aki nem tudja, ki az a Marlowe, mi a film noir, hiszen mindvégig ebben a relációban zajlik minden: tessék olvasni, művelődni és egy világ nyílik ki előttetek, barmok, akik lepontozzátok ezt a remekművet (port.hu: 6.9, imdb: 7.5). Plusz izgalmas, hogy mintha duplán látó szemüvegen át néznénk az ismert sztoriban az ismert figurát: Marlowe és a chandleriánus, klasszikus krimitörténet két karakterből áll össze, egyfajta mozaikként: Ryan Gosling és Russell Crowe istenien működnek együtt (lásd a képen). Bármeddig elnézném őket, s kalandjaikat – sajna, erre a tufa közönség miatt nem valószínű, hogy módom nyílik… 9/10

Béke, szerelem és félreértés (Peace, Love and Misunderstanding, 2011) – Jane Fonda egy őshippi anyukát alakít ebben a sokak által teljesen félreértett történetben, aki konzervatív, munkamániás -éppen ebből is fakadóan teljesen szétcsúszott életű- lányából próbál embert faragni. Bruce Beresford ártatlan, kedves filmje elég illedelmesen nyúl a témához, egy csomó kézenfekvő -radikális, vagy drámai- fordulatot ki is hagy, így a végkifejlet is kissé naiv lesz – de én szerettem. Inkább tévéfilm, mint ún. “nagyfilm”. 7/10

A bűn hálójában (Haywire, 2011) – Most alpári leszek: Steven Soderbergh nyilvánvalóan csak azért csinálta meg ezt a filmet, hogy a főszerepet játszó, nem túl szép, nem túl jó Gina Caranót megdughassa. Más okot elképzelni sem tudok… Még jó, hogy tudom, kicsoda Soderbergh, mert ha ezt látom tőle először, simán megy a kukába. Logikátlan, nézhetetlen katyvasz, melynek minden eleme lopott holmi. 2/10 – és most jóindulatú voltam.

Tripla kilences (Triple 9, 2016) – John Hillcoat második amerikai filmjében ugyanazt az utat jártja, amit a Fékezhetetlennel elkezdett: imponáló szereposztásban (ezúttal Chiwetel Ejiofor, Casey Affleck, Woody Harrelson, vagy például a felismerhetetlenné sminkelt Kate Winslet), moralizál egy kőkemény történetben a kemény férfiak bűnös világáról. A férfiak ezúttal mai, többségükben velejéig korrupt rendőrök, néhány szénné varrt latin cabrón, valamint egy igen férfias orosz-zsidó maffiózónéni (karikatúrája). A morális tanulságot jelen esetben a végén csak egy, a legkevésbé tisztességtelen maradhat dramaturgiai kliséje jelenti – picit szembe menve a valóságban tapasztalható dolgokkal. Amúgy egy kissé kusza, de azért egyáltalán nem követhetetlen cselekményű, jó közepes korrupt zsarus-akciókrimi ez, néhány ötletes jelenettel. Hillcoattól azonban ez egyértelműen csalódás. 6/10

Advertisements
Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s