Captain Fantastic (2016)

Bár címe alapján valami idétlen szuperhősös mozinak tűnik a Captain Fantastic, valójában közel sem az. Ahogyan a Cannes-i elismerés is jelzi, többről van szó, mint egyszerűen a “világ szokásos megmentéséről”: a korábban elsősorban színészként ismert Matt Ross második rendezését leginkább talán valamiféle filozofikus életmód-kritikai példázatként lehetne jellemezni, mely “kívülről” úgy néz ki, mint egy dzsungeltúlélős családi kalandfilm.

captain-fantastic-kozepen-viggo-mortensen(A továbbiakban kicsit spoileres lesz.) Szellő borzolja a sűrű őserdő lombját a nyitó képekben. Madarak csicseregnek, a kövek között patak csordogál. Valahol a fák között szarvas neszez. Egyszer csak a madarak éneke hirtelen elhallgat, a szarvas feszülten megmerevedik, de nem történik semmi. Az állat tovább bóklászik, amikor a bokrok közül egy alak ugrik ki és vadul belevágja a szarvas nyakába kését. A sárral bemázolt arcú fiút később, a bokrokból előbújó testvérei előtt apjuk szertartásosan férfivá nyilvánítja – ők a történet főszereplői, ami nem arról fog szólni a továbbiakban, hogyan képes egy egyedülálló férfi, hat gyermekével a világtól elzártan túlélni a vad dzsungelben. Az apa (Viggo Mortensen) ugyanis születésüktől fogva kemény fizikai kiképzésnek veti alá gyermekeit, akik tíz éves korukra egy élsportoló képességeivel rendelkeznek és játszi könnyedséggel szökellnek sziklákon, fákon, s ha kell, ölni is képesek. Nincs azonban ép test ép lélek nélkül, így a gyerekek testi tréningje magasfokú szellemi képzéssel is jár, aminek köszönhetően a srácok már kisiskolás korukban önállóan elemeznek regényeket, és értelmeznek filozófiai tételeket, jogszabályokat, sőt, az alkotmány passzusait, amellett, hogy legalább hat nyelven beszélnek folyékonyan és betéve tudják a világirodalom említésre méltó fejezeteit. Ben, az elit egyetemeken végzett apa hajdanán vele egyívású feleségével a fogyasztásra és a mértéktelen pazarlásra épülő társadalom egyéni kritikájaként vonult ki abból, hogy az őserdőben, kizárólag saját erejükre és a természet adta ajándékokra támaszkodva éljenek egészséges, szabad életet, alapítsanak családot, Platón Köztársaságának, illetve Marx Tőkéjének útmutatásai alapján. Egy idő után azonban az anyán elhatalmasodott a bipoláris érzelmi zavar és a depresszió, annyira, hogy kórházba kerül. Persze, ez a tény önmagában is kritikája egy adott társadalomból való radikális kivonulásnak, azonban Bent ez sem tántorítja el attól, hogy családját megveszekedetten -és közmegelégedésre- űzze, hajtsa tovább a platóni (illetve trockiji és maói) úton.

captain-fantastic-frank-langellaA történet apropója az anya kórházban elkövetett öngyilkossága, ami miatt az apának és a hat gyereknek újra vissza kell térnie az általuk megtagadott, lenézett és megvetett társadalomba. A konfliktus maga az anya temetése. A család konzervatív módon koporsós temetést szeretne, míg az apa -az anya végrendeletének megfelelően- buddhista szellemiségű hamvasztást. De ez csak az egyik buktató. A fogyasztói társadalom “vívmányaival” való szembesülés szinte minden gyereknél kiveri a biztosítékot, kinél egy “rendes amerikai gyorséttermi ebédnél”, kinél az első szerelemnél, illetve az odavezető első csóknál, kinél egy X-box videojáték nyújtotta élménnyel. Viszont a fogyasztói társadalom apró sejtecskéi sem ússzák meg ezt a drámai találkozást, hiszen Ben és gyermekei a feltétlen igazmondásban és a teljes szabadságban nőttek fel, ami viszont az üres bájmosolyban, a semmimondó csevegésben és a komoly dogok elhallgatásában tapicskoló rokonság körében kelt értetlenkedő megütközést.

captain-fantastic-1A kőkonzervatív nagyapa (Frank Langella) cinikus, visszautasíthatatlan egyezségi ajánlattal azonban térdre kényszeríti Bent, aki magányosan és csalódottan tér vissza dzsungelébe, azonban… – Matt Ross nem hagy kétséget meggyőződése, szimpátiái felől, és a film végére egy egészen szerethető -az ellenkező oldal számára viszont éppen ezért gyűlöletes/nevetséges/vitatott megoldást kerekített. Javára legyen írva, hogy a filmbeli Bennel ellentétben, képes valami értéket felmutatni a fogyasztói társadalom mellett is, elsősorban emberi értékekben, és úgymond, józan, paraszti szemléletben. Nem emeli piedesztálra az elvakult, csak azért is radikális harcot, a fanatikus szembenállást, hanem egy értelmes, egészséges kompromisszumot hoz a végén, amit a biozöldség-vásárló, környezettudatos életmódot követő nézők nyilván akceptálni fognak. A többiek valószínűleg nem, de ez legyen az ő bajuk.

captain-fantastic-elol-viggo-mortensenFelvet, persze, más kérdéseket is a film. Mennyiben lehet például egy szülő, kvázi birtokosa gyermeke életének? Itt ugyan erről nem lesz szó, de afféle dolgokra gondolok, mint amikor egy szülő, ilyen-olyan információk alapján megakadályozza, hogy gyermeke védőoltást kapjon, mert hite szerint az mérgező. Vagy amikor egy szülő eldönti, hogy a gyerek márpedig jégtáncos lesz, ha akar, ha nem, ha van hozzá tehetsége, ha nincs. Mennyiben erőltethetjük rá ízlésünket, világnézeti meggyőződésünket, extrém, vagy csak simán alternatív életmódunkat, étkezési szokásainkat a gyerekre? Másrészt viszont mennyiben engedhetünk teret a gyerek önállóságának, mennyiben szólhat bele a “felnőttek” dolgaiba? Mekkora mértékben lehet, vagy kell őszintének lenni? A film szinte minden jelenete adhat alkalmat hosszú vitákra, elmélkedésre, a látottakkal pro és kontra. Nyilván eszünkbe jut aztán majd A legyek ura, Peter Brook klasszikusa, vagy Herzog Fitzcarraldója (bár Ben ennyire azért nem őrült), esetleg Peter Weir Moszkitó-part című filmje – a Captain Fantastic inkább az első kettőhöz mérhető. Bár a végkifejlet tagadhatatlanul kissé didaktikusan folyik bele a neohippizmus zöldszínű bioáramába, azért ez a kanyar bőven bevehető, legalábbis szerintem. Gondolati muníció pedig bőven akad addig is. 8/10

Reklámok
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Captain Fantastic (2016) bejegyzéshez

  1. wim szerint:

    A zárás az előzményekhez képest tényleg kissé gyengécske, de a film ettől függetlenül nagyon tetszett, igazi élmény volt. Köszi az ajánlást!

    • efes szerint:

      Igen, a vége olyan “vörös farok”. Egy igazi anarchista-trockista sohasem állna be a sorba… Másrészt viszont reális is. “Elmúltak forradalmaink…” Nem tudom, talán ott kellett volna elvágni, ahol lehúzták anyut a retyón. Snitt, pici sötét blank és aztán a kamera elemelkedik a földtől és mutatja, ahogyan a nyílegyenes országúton hasít bele a lepukkant iskolabusz a lenyugvó napba. Valami jó, dögös hippizene, és stáblista.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s