Soul Exodus (2016)

Bereczki Csaba zenés dokumentumfilmjében többségükben amerikai születésű, zsidó származású zenészek (Michael Alpert, Dan Kahn, Bob Cohen, Jake Shulman-Ment) és a moszkvai illetőségű Psoy Korolenko egy bizonyos Nathan “Prince” Nazaroff nevű hajdani, amerikai klezmer-trubadúr képzeletbeli, lelki fiaiként, The Brothers Nazaroffként fordulnak arccal kelet felé, hogy afféle Soul Exodusként, “lelki kivonulásként” visszatérjenek azokra a kelet-európai vidékekre, ahonnan őseik menekültek el a történelem sorsfordító viharainak “köszönhetően”. Útjuk New Yorkból vezet a lengyelországi-ukrajnai Galíciába, Budapestre, a romániai Máramarosra, Iasiba, a moldáviai Kisinyovba és még ki tudja, merre, hogy végiggondolják saját sorsuk, zsidóságuk, a világ sorsának és az élet értelmének igen csak fontos dolgait.

soul-exodusMindannyian klezmerzenészek, akik e jellegzetes zenei stílust autentikus előadóktól tanulták, ott, ahol ez megszületett, Bob Cohen például Budapesten él, Dan Kahn is élt itt, de élet Moldvában is, ahol még románul is megtanult, hogy egy román hegedűstől elleshesse a régi zsidó zene fogásait. Bereczki mikrofonja és személyes jelenléte, valamint Nemes Tibor kamerája érzékenyen követte a zenészeket útjukon végig, táncolt velük körbe tereken, kapualjakban és omladozó, vagy éppen még működő zsinagógákban, tömött koncerttermekben, ült velük brooklyni és berlini kávézókban, pesti kocsmában, zuglói és kisinyovi piacon, hajón a Dunán, és tán ha az a hegedűs a háztetőre is felrepült volna, hogy ott húzza a talpalávalót, míg csak meg nem szólal az a kakas, oda is követték volna. Árad a film mind a 95 percéből az a féktelen életöröm, az a hetyke, sodrós lendület, amit a Nazaroff-bratyók zenéje közvetít -hallunk belőle jócskán a filmben-, de jó figyelni őket külön-külön is, ahogy a legteljesebb nyíltsággal, eredeti, helyenként igen sarkosan megfogalmazott gondolatokban beszélnek arról, mi az ő személyes történetük, mit jelent ma számukra származásuk, vallástalanságuk/vallásuk, mit gondolnak a világ folyásáról, benne a jobboldali mozgalmak előretöréséről a migrációs válságon keresztül a cionizmus/anticionizmus kérdéséig, mi nekik Izrael, mi New York – egészen a disznóhús evéséig. Nekem nagyjából a második percben elkezdte dobogni a lábam a zsidó zene szabálytalan ritmusát, ami még most is a fülemben visszhangzik, kiült az arcomra a mosolygás, ami még akkor is rajta maradt, amikor a vetítés után hazafelé mentem – ekkor már azt a néhány könnycseppet régen kidörzsöltem a szemem sarkából. Jó emberek, okos emberek és olyan zenét játszanak, ami -túlzás nélkül- a holtakat is kiugrassza a sírból, hogy örömtáncot lejtve táncolják körbe a Földet, az idők végeztéig. Az se baj, ha a film előtt iszunk egy kupica pálinkát: L’cháim! Az életre! Merthogy, éppen erről lesz szó. 10/10

Advertisements
Kategória: Film, Zene
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s