Hóesés Barcelonában (Barcelona, nit d’hivern, 2015)

Jobb ízlésű ember messziről kerüli a karácsonyi tematikájú mozifilmeket, ugyanis ezek jellemzően vagy belefulladnak a mézédes, hópelyhes, geil takonyba, vagy elmennek olyan szintű taplóba, hogy az már szintén nehezen tolerálható. Mondhatnám, a valóban szórakoztató karácsonyi film ritka, mint a hóesés Barcelonában. Ritka, de szerencsére nem példa nélküli.

hoeses-barcelonaban-1A Hóesés Barcelonában című spanyol (inkább mondjunk, hogy katalán) romantikus komédia sem ostromol természetesen intellektuális csúcsokat, bár azt azért megtudtam belőle, hogy a katalánok (s talán az egész latin világ?) karácsony Szentestéjén nem Jézuska hozza az ajándékot, hanem a betlehemi három királyok, és az estét is nekik szentelik. Mennyivel logikusabb is ez, hiszen az azért elég nehezen képzelhető el, hogy nem elég, hogy ippeg megszületett a kisded Jézus, már rögtön világ körüli turnéra is indul, hogy teleszórja szerte a világon az összes neki állított karácsonyfa alját ajándékokkal, amiket ráadásul még előzőleg be is kell csomagolnia… Miközben itt van, hisz’ tudjuk mi is jól, a három pacák, a Gáspár, a Menyhért és a Boldizsár, akik már eleve jönnek valahonnan, eleve hoznak dolgokat a zsákjukban. Szóval, szerintem igazuk van a spanyoloknak (és a katalánoknak is), mi viszont őrült képzavarban, sőt, ördögi hazugságban éltünk eddig.

hoeses-barcelonaban-2Egy karácsonyi témájú filmben természetesen nem lehet akármiről mesélni, annak a karácsonyról és az ehhez elválaszthatatlanul tartozó fogalmakról -Jézus születése, a család, a szeretet, az összetartozás- kell szólnia. Dani de la Orden komédiája hagyja a karácsony-tematika szakrális részét, és kizárólag a világias dolgokra koncentrál. Család, szeretet, összetartozás, kiegészítve szerelemmel, szexszel és pici halálközeli élménnyel is, hogy teljes legyen az élet spektruma.

A film cselekménye több, egymástól teljesen független és soha össze nem kapcsolódó, egymással párhuzamosan futó szálból áll, amiket történésük időpontja, a Szenteste (vagyis itt a Fiesta de Los tres Reyes Mages, azaz a három mágikus király ünnepe) köti össze. A barcelonai karácsonyi jelmezes felvonuláson az egyik király, jelesül Menyhért, illetve, az azt alakító színész egyszer csak meglát az ünneplő tömegben egy nőt, akiben húsz évvel ezelőtti nagy szerelmét ismeri fel és úgy, jelmezben a nyomába ered – az ő nyomában egy kétbalkezes, de igen bájos kezdő fotóriporterrel, aki élete témáját találja meg benne. Két unatkozó, magányos férfi balul elsülő szexorgiába keveredik egy szexis ételszállító futárral, míg egy ügyefogyott madridi turista macsót akar játszani, de csak szerelembe esik helyette. Egy nyolcvanéves nagymama a nagycsalád előtt jelenti be, hogy már évtizedek óta romantikus kapcsolatban él hasonló korú barátnőjével, mire a család egy pillanat alatt darabjaira hull, hogy néhány pillanat múlva átjárja őket karácsony szelleme. Máshol egy szakítással fenyegető családi perpatvart váratlan gyerekszülés hoz helyre, megint máshol egy magányos öregembernek hoz a véletlen egy nem várt, nem remélt boldog estét.

hoeses-barcelonaban-3Természetesen, a film tempója, hangvétele, nyelvezete nagyon temperamentumos, szabadszájú, igazi spanyolos/katalános -egy kínai kritikusnak még a feje is megfájdult tőle- villognak a tökéletes fogsorok, a tüzes, pajkos, illetve alkalomadtán vad tekintetek, peregnek a nyelvek – egyszóval zajlik az élet, amit akár írhatunk csupa nagybetűvel is. Hisz’ végül is ezt ünnepeljük karácsonykor mi is. Ez a film jól fogja oldani a túlemelkedett, túlmagasztos hangulattól zsongó fejeket, vagy éppen a karácsonyfaállítás és ajándékbeszerzés után elemeire cincált idegrendszereket. Én jókat röhögtem. 7/10

Advertisements
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s