Poroló 62. – Az idő múlása (Im Lauf der Zeit, 1976)

(Porolórégebbi filmek, olykor filmklasszikusok kerülnek itt “leporolásra” abból a célból, hogy működnek-e még a mai világban?)

Wim Wenders kedvenc műfajának, a road-movienak egyik emblematikus darabja, Az idő múlása elsősorban hosszával (175 perc) büntet. Másrészt viszont -szerintem- direkt módon provokálja is a nézőt. Provokáció már rögtön maga a cím is, mely viszont egyúttal igen őszinte: arra hívja fel az óvatlan néző figyelmét, hogy ennél a filmnél nem az számít, hogy elmondjon egy történet, tehát eljusson A pontból B-be, hanem az, ami a film eleje és vége között van. Az út, illetve az idő, maga – akár a kifejezés(ek) buddhista értelmezésében is. A Wenderstől, későbbi filmjei alapján azért meglepőnek tűnő provokatív attitűdnek egy része tehát maga a szinte nézhetetlen hossz, aminek nagy részében tulajdonképpen semmi nem történik. Két egykedvű faszi (Bruno, az utazó mozigépész – Rüdiger Vogler, valamint Robert, az elhagyott “kamikaze” – Hanns Zischler) autózik a semmiből a semmibe egy lepukkant kamionban. Másrészt durván provokálnak azok az öncélú(nak ható) jelenetek, melyek ezután azért kivesztek Wenders művészetéből (pl. Bruno explicit szarása, a pornómoziban maszturbáló mozigépész, stb.).

az-ido-mulasaA provokáció azonban szervült része a film egyik legjellemzőbb tulajdonságának, az önreflexiónak is. Az egyik szereplő, ugye, azzal foglalkozik, azért végzi végtelen utazását a filmben, hogy régi, megszűnőben lévő vidéki mozik vetítőrendszereit javítgassa – a “régi, jó mozi”, a mozgókép eltűnő aranykora feletti melankolikus nosztalgiázás rokonítja a filmet Bogdanovich ennél azért lényegesen “célratörőbb” Az utolsó mozielőadás” című mozijával. Ez a téma már önmagában is provokáció, hiszen ez a film arról szól, hogy vége a filmnek, mint olyannak. Ismerve Wenders későbbi alkotásait, ez a rendezői témaválasztás viszont később egy koherens életmű fontos részévé teszi a filmet. Azonban Wenders további provokációi is egészen zseniálisak: pl. kb. egy óra van hátra a néha valóban kínkeservesen csordogáló cselekményből, mikor a két főszereplő azt tervezi, hogy megszökik egy általuk vetített mozielőadásról, azzal, hogy “mi lenne, ha az utolsó három tekercset nem vetítenénk le?”. Egy mozifilm-tekercs időbeni hossza pedig kb. 20 perc, 3X20 perc=1 óra. 😀

az-ido-mulasa-hanns-zischlerDe a szereplők más alkalmakkor is többször élnek kétértelmű megjegyzésekkel, melyek részben saját maguk sorsára vonatkozik, részben viszont, kvázi, kiszól a filmmel a moziszékekben kínlódó (majdani) nézőkhöz (Á, ez így dögunalom! – mondja pl. Bruno egyhelyütt). A nézők túlnyomó része valószínűleg ekkor, egyetértően rábólintva, ott is hagyja az ekkor már jó ideje futó (vánszorgó) filmet, a maradék ízig-vérig filmbuzi része viszont tudja, hogy Wenders nem gurigázik szarral, tehát nem l’art pour l’art brahista, hanem egy átgondolt, szinte önfeláldozó munkát végző mániákus művész. Imádja a filmet, imádja a mozit. Bruno, illetve a film egyéb szereplői közben többször kiselőadást tartanak filmelméleti, filmszemiotikai kérdésekről, vagy akár olyan vetítéstechnikai kérdésekről, mint pl. a mozifilm-vetítőgépekben található “máltai kereszt” szerepe, miközben Robby Müller fekete-fehér, lírai képetűdjein látjuk a pusztuló, vidéki mozikat. Wenders amellett, hogy ifjonti hévvel, virgonc módon provokál, mint egy korai punk, egyszerre intellektuális filmteoretikus és érzelmes, néha szinte szentimentális filmrajongó. Az idő múlása is egy rendkívül összetett, nagy mű, melyben semmi nem történik csak úgy. Bármit látunk, de akkor épp nem értünk, mi, miért zajlik éppen, később mindig magyarázatot kapunk rá, vagy akár az éppen látott, hallott magyarázat kapja meg később értelmét képekben. Felszínen két pali, két különböző élettörténettel, együtt utazik egy darabon, aztán elválnak útjaik. Közben jelentéktelenségükben is jelentőségteljes dolgok történnek velük, banális történések, melyek önmagukban mégis egy megélt élet stációit jelentik. A felszín alatt elmélkedünk a filmről, a moziról, egy másik szinten az élet értelmének különféle módozataival szembesülünk. De legfőképpen utazunk, csavargunk, akár saját mentális országútjainkon, melyeknek királyai mi magunk vagyunk.

az-ido-mulasa-rudiger-vogler-hanns-zischlerNehéz film ez, speciális érdeklődés és nagy türelem és jó adag kíváncsiság kell hozzá. Csakúgy, mint a világjáráshoz is. 8/10

Advertisements
Kategória: Film, Poroló
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s