Utazás apánkkal (Die Reise mit Vater, 2016)

Saját közvetlen felmenőivel megesett történetet mesél el a román származású, ám 1990 óta Németországban élő Anca Miruna Lazarescu első nagyjátékfilmjében, és éppen ez a személyes hang teszi kétségbevonhatatlanul hitelessé a benne elmesélt érzéseket, emberi viszonyokat, indulatokat, félelmeket, sőt rettegéseket, melyeket a mai tizen-, huszon-, harmincas generációk már nem igazán érthetnek meg, mert nem élték át. Mi, picit idősebbek viszont -vélhetően- sokszor, de legalábbis többször, mint az kellemes. A nosztalgiafaktor és a(z ideológiai megkülönböztetés nélküli) diktatúrák séróból való elutasítása így bennünk egyszerre jelentkezik az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd filmet nézve, melyet viszont a ma antidemokratikus és diktatúrapárti (hogy ne mondjam, oroszbarát) lózungokat hangoztató fiatalabbaknak igencsak muszáj lenne megnézni, ha már nekünk nem hisznek –  higgyenek a szemüknek, mert minden így volt, ahogyan ebben a filmben elmesélődik.

utazas-apankkal-1Az 1968 nyarán játszódó történet főhőse Mihai (Alexandru Margineanu), a fiatal orvos, aki fülét-farkát behúzva, engedelmesen próbál megfelelni Ceausescu egyre paranoidabbá váló rendszerének, miközben gimnazista öccse, Emil (Răzvan Enciu) a szovjet iga alól éppen kibújni akaró csehszlovák Dubceket és a forradalmi cseh népet élteti egy hevenyészett falfirkán, komoly veszélybe sodorva ezzel saját magát, bátyját, valamint halálosan beteg édesapjukat. Mihai azonban, bizonyos szolgálatokat téve a Szekuritáténak, mégis el tudja intézni, hogy kaphassanak útlevelet az NDK-ba (!), ahol apjukra életmentő műtét vár. Közben Prágába bevonulnak a Szovjetunió (és a többi “baráti” ország) tankjai, miáltal rendkívüli állapotot vezetnek be a szomszédos NDK-ban is. Ekkor azonban Ceausescu, meglepő retorikai huszárvágással, elítélően nyilatkozik a szovjet, magyar és a többi baráti ország katonai beavatkozásáról, ezért az NDK-ban tartózkodó románoknak haza kell térniük. Abszurd módon azonban a hazatérés biztonsági okokból csak NSZK-n és Ausztrián keresztül oldható meg… A román turisták, akik eddig legfeljebb csak álmodhattak a mesés, szabad Nyugatról, most akadálytalanul gördülhettek át a fegyverrel és szögesdróterdővel védett határon.

utazas-apankkal-2A Lazarescu által folyékonyan, tulajdonképpen szórakoztató, epikus stílusban elmesélt történetben egyszerre két kommunista diktatúra ügymenetébe is betekintést nyerhetünk. Bár ideológiailag egy gyökerű, mentalitásában, temperamentumában, eszközeiben különbözik egymástól a román Szekuritáté és a keletnémet Stasi: mindkettőhöz lesz szerencséje Mihai kis családjának, azonban az egyén szabadságára, lelki szuverenitására egyformán elsorvasztó erővel hatnak. Felfogni nem tudom, hogyan táplálhatnak ma, az állítólagos rendszerváltás után 27 évvel magukat normálisnak tartó emberek szimpátiát olyan rendszerek iránt, melyek emberi sorsokkal, életekkel úgy dobálóznak, mint kártyalapokkal egy részeg kártyapartin. Mihaiék elsősorban intelligenciájuknak, romániai sváb származásukból adódó német nyelvtudásuknak, valamint szerencséjüknek köszönhetően, a lehető legalkalmatlanabb időpontban, váratlanul eljutnak a szabad világba – ahol azonban majdhogynem ugyanaz várja őket, amit szerencsésen elhagyni hittek. Egy gazdag grófi családból származó lány (Ulrike – Susanne Bormann) veszi őket szárnyai alá, aki viszont egy olyan kommunában él, ahol a kommunista eszmék iránt romantikusan lelkesedő nyugatnémet egyetemisták akarják megmondani a tutit a három, valódi kommunizmusból menekülőnek. Persze, messze nem mindegy, hogy valaki ’68-ban marxista és leninista Münchenben, vagy a ’68-as Prágában tüntet a bigott, sztálinista kommunizmus ellen. Igen tanulságos, ahogyan ez az ideológiai bibi megjelenik a történetben, főleg, ha tudni véljük, ma mekkora zűrzavar terjeng az emberek fejében a különféle világnézetek, filozófiák és ideológiák tekintetében (vö: a liberális, vagy demokrata, mint szitokszó…).

utazas-apankkal-3Sajnos azonban egyetlen huszadik századi kelet-európai történet sem lehet igazán hiteles úgy, ha felhőtlenül boldog a vége – itt is csak annyira lesz az, mint ahogyan mi itt mindannyian túléltük. Túléltük, tragédiákkal, komoly veszteségekkel és sok-sok küszködéssel. Ez a film szeretetteljes, személyes családi történet egyrészről, másrészt viszont ijesztően érzékletes időutazás egy olyan korba, melyről sokan nem is tudják, vagy nem akarják tudni, milyen jó, hogy már nincs. Az a gyomorszorító érzés, amit az ember érez egy sima határátlépésnél, pedig semmi törvénybe ütköző dolgot nem csinál, pusztán csak kirándulni szeretne egy másik országba; az a semmivel össze nem hasonlítható idegesség, amikor egy idegen (vagy éppen ismerős hazai!) egyenruhába öltözött rendőr, katona, vagy határőr pattogó (idegen vagy hazai) nyelven követel valamit, ami lehet az útlevél, de akármi más is. A csengőfrász, mint olyan. A ház előtt parkoló nagy, fekete autó. Amikor olyan embereknek kell kisebb-nagyobb szívességet tenni, akiknek alapvető dolga lenne az, hogy az így megkent intézkedést ingyen és bérmentve elvégezze, hogy alapvető dolgokat egyáltalán megkaphass, megvehess, hogy baksist kell adni mindenért, az elviselhetetlen.

Hogy most is ez van? Erről nem ez a film tehet. Ez egy jó film. 8/10

Advertisements
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s