Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda

Miután Meryl Streep tegnap megkapta huszadik (!) Oscar-jelölését (a nem túl jelentékeny Florence Foster Jenkinsért), ma megnézhetjük Stephen Daldry 2002-es Az órák (Cinemax, 20.00) című filmjében is, mely “Michael Cunningham azonos című Purlitzer-, és PEN/Faulkner-díjas regényéből készült, amit viszont Virginia Woolf 1925-ös műve, a Mrs. Dalloway inspirált. Három korszak, három történet és három női sors olvad össze egyetlen történetté Az Órák időfolyamában. Úgy kapcsolódnak össze, mint a láncszemek, anélkül, hogy tudnák, ugyanaz a nagyszerű irodalmi alkotás változtatja meg visszavonhatatlanul az életüket. Virginia Woolf (Nicole Kidman – e filmben nyújtott alakításáért ő kapott Oscart Meryl helyett, aki itt jelölve sem volt…) a húszas évek londoni külvárosában az elmebajjal küzd, és közben első nagy regényét, a Mrs. Dallowayt írja. Laura Brown (Julianne Moore – viszont ő is kapott jelölést) Los Angeles-i feleség és anya több mint két évtizeddel később, a második világháború végén olvassa a regényt, és hatására elsöprő erejű változást forgat a fejében. A mai New York Cityben ott van Clarissa Vaughan (na őt adja Meryl), aki Mrs. Dalloway modern alteregója, s aki szerelmes Richardba (Ed Harris), az AIDS-ben haldokló, briliáns költő-barátjába.”

kaspar-hauser-bruno-sEgyesek által lefitymált, szerintem csupán egy ártatlan, ám igen bájos kis történet a Hétmérföldes szerelem (Story4, 21.00), mely azért képes érzékletesen létező problémát is artikulálni. Sok ifjú, nagyreményű szerelmespárt szakít szét az élet, a munka vagy iskola miatti távolság, amit egyesek fel sem vesznek, és lazán túllépnek rajta, míg mások képesek akár bele is pusztulni. No, drámáról itt szó sincs, a történet viszont annyira van atipikus, hogy érdekes legyen azoknak, akik nem vágynak feltétlenül cukormázra, önmegvalósító művészetre vagy földbedöngölő tragédiára, valamint azoknak, akik nem akadnak fenn azon, hogy a valóságban is egy párt alkotó (alkotott) Drew Barrymore és Justin Long együtt játszik egy filmben.

Hát nem hallja körös-körül ezt az iszonyú kiáltást, amit az emberek csendnek neveznek?” kérdi (Büchner Lenze után szabadon) a Kaspar Hauser (m5, 21.55) címszerepét alakító Bruno S. (lásd a képen) az eheti Werner Herzog-film elején, akinek személyében, Klaus Kinski után egy újabb expresszív figurát mutatott be 1974-ben a világnak, aki különlegességében, rendkívüliségében képtelen beleilleszkedni az adott kor (a filmben a XIX. századi Németország) társadalmába, illetve, az adott kor társadalma képtelen magába fogadni egy ilyen Kaspar Hauser-féle figurát. Alapfilm, hogy úgy mondjam.

Egy Kaspar Hauserhez sokban hasonló figura a főszereplője A túlélő (Cinemax2, 22.10) című poszt-apokaliptikus disztópiának is, mely az angol Stephen Fingleton igen figyelemre méltó rendezői bemutatkozása. Ez a fickó, már a közeli jövőben, a kőolaj-származékok felhasználásra épülő emberi kultúra pusztulása után próbál túlélni, amikor a Földről elfogy az kőolaj és a földgáz. Azonban szintén a (maradék) társadalomból kivetetten, magányosan él a dzsungelben, az emberi civilizáció romjaiból tákolt -szuperzöld- kunyhójában, mikor rátalál egy anya és a lánya. (Bővebben)

Már bőven az éjszakában Peter Webber a nagy németalföldi festő, Jan Vermeer világhírű festményének, a Leány gyöngy fülbevalóval (Duna, 23.20) címűnek történetét meséli el komoly szereposztásban: a címbeli lány Scarlett Johanssson személyében óriási telitalálat. Vermeert Colin Firth alakítja, míg mellékszerepekben például Tom Wilkinsont, Cillian Murphyt láthatjuk. Elképesztően magas színvonalú kivitelezés jellemzi a filmet, mind az operatőri, mind a jelmezek és kellékek tekintetében, szinte minden képkocka tökéletesen megfelel Vermeer ecsetvonásainak. A festészet lényegi részének mozgóképben való megjelenítését ilyen minőségben eddig talán csak Derek Jarman Caravaggiójában láttam. Maga a film narrációjában, dramaturgiájában ugyan döcög egy picit, sok nagy, jelentősnek szánt, de valójában kissé üresnek ható “nézés”, szűkszavúra tördelt dialógok, ritmusproblémák, de a látvány, a színek, a fények és az árnyékok játéka, az valami csodálatos! Perfekt időutazás Vermeer korába, sőt, műtermébe.

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s