Poroló 63. – Gyerekgyilkosságok (1993)

A társadalom kegyetlen, az emberek kegyetlenek, a gyerekek felnőttes hatalomvágyból ölnek és már itt is vagyunk a Gyerekgyilkosságoknál. Voltunk és leszünk kallódó gyermekek és felnőttek, pedig csak egy kis szeretetre vágytunk, jobb életre, talán a mindennapi parizerre és a farhátra. Színes tinták helyett egy jobb életről álmodunk, de a napok csak fekete fehérben telnek és énekelhetjük rezignáltan: “Pá, kis aranyom, pá, most elhagyom, pá”. Ahová már egy új életet sem igazán érdemes világra hozni. Mert azt hittük, hogy a szocializmus majd megoldja a problémákat, a gyerekek jobbak lesznek, a felnőttek tisztelik egymást, az élet szép és boldog lesz. Aztán meg csak itt állunk felkoppintva, a gyermeki komiszság megtapasztalásával.

gyerekgyilkossagokMert áldozatok vagyunk, Balogh Zsoltok és Tattler Ibik egyaránt, a film pedig mint a görög sorstragédiákban, komótosan rója képeit lassan, de biztosan a végkifejlet felé és nem jön a katarzis, az enyhet vagy feloldást adó, csak a vonatok zakatolnak egykedvűen. A közegek teszik a dolgukat, a nyomozók nyomoznak és közben életek sikkadnak el és mindig lesznek Tattler Ibik, akik akkor boldogak, ha másnak fájdalmat okozhatnak. A bűnért bűnhődni kell, mondja a társadalom, és ki bünteti a társadalmat, amely magára hagyja szülötteit?

Kis magyar hót-reál ez, őrülten keringő, jobb napokat látott színésznővel, hót prolikkal, gyermekbosszúval, a végső elhagyatottsággal és a végletekig kizsigerelt befejezéssel. Annyi fájdalommal, hogy létezik a végtelen mély krédó, csak nézünk, mint a moziba, életünk mozijában, ahol máig semmi sem változott. Közben tanakodunk: jó ember-e a nyomozó, aki emberi jóság álcáját magára véve megold egy bűnügyet, és elkapja egy gyermekgyilkos gyermeket. Kinek jobb, Bizsunak, aki a “csodálatos magyar kórházban” hal meg, vagy Zsoltnak, akit kivet a társadalom magából?

Szabó Ildikó valami olyat vetett filmvászonra, kegyetlen realizmussal és csodás színészekkel, elementáris erejű gyermekszereplőkkel, amiről szemérmesen hallgatni szoktunk és helyette valóságsókba menekülünk, ahol “celebek” adják elő jól megkomponált műéletüket, hit és politikai szónokok hintenek ránk bűbájt és már hisszük fontosak vagyunk. Nemzeti besúgó vonalakat hívunk fel, hogy kiéljük ösztöneinket, pedig ez csak egy banális bérházi történet, ja, hogy benne vagyunk mi is, ez kérem csak merő véletlen.

Advertisements
Kategória: Film, Perry írásai, Poroló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s