A szeretet sötétkamrája (Sötétkamra, One Hour Photo, 2002)

Nagymamával laktunk egy békebeli bérház második emeletén. A simogató verőfényben a kis sámlijával kiült a körfolyosóra nevezhetjük gangnak és szemmel tartotta a ház életét. Barátnők jöttek mentek és nagymama mindenkit csendesen végighallgatott, néha mondott a kora hozta bölcsességeit, melyek finoman találóak voltak. Én meg csak ültem mellette mert jó volt hallgatni amit a felnőttek beszélnek, és szívemből szerettem a nagymamát.

sotetkamra-robin-williamsMiért is írom ezt, mikor filmről kellene mesélnem? Talán azért, mert valaki olyanról szeretnék mesélni, aki kedves volt számomra mint színész és mint ember is: Robin Williamsról. Erről a törékeny, esendő színészről, akinek ezer arca volt. Hol harsány, hol visszafogott, de mindig mélyen bensőből játszott. Felcsillanó félmosolyok, és belülről is átsugárzó fájdalmak jelentek meg alakításaiban.

sotetkamra-robin-williams2A film, amiről dadogva írnék, a méltatlanul mellőzött Sötétkamra. Egy mozi a magányról. Továbbfűzve a gondolatot, a magány és mások szeretetének vágya az, ami mozgatja a főszereplő cselekedeteit. Ezen keresztül érthetjük meg, mit is jelent a vágyódás, amely végül a társadalmi „normák” áthágásához vezet. Furcsa európai(as) áthallása is van a filmnek, hiszen nálunk sem idegen az uniformizálódás, a szeretet hiánya, arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, az érző emberek ideje lassan lejár. Ököllel harcolunk a javainkért, fájdalom nélkül átlépünk a másikon, hatalmunk birtokában megalázzuk a másikat, mert megtehetjük. A Sötétkamra a vágyak kamrája is egyben, itt létrehozhatjuk a szépen kidolgozott és a tökéletes fénymegadás utáni színes és vágyott világunkat. Ez a világ törékeny, és a legkisebb vétség hatására is felborul, szertefoszlik. Jönnek az ünnepek, gondoljunk arra, mennyien ülnek le egy üres lakásban terített asztalok mellett szomorú magányban, vágyva emberek közelségére, vagy a család melegére. Ez a mozi, bár amerikai, de olyan gondolatot közöl amely általános érvényű és sajnálatos módon örök.

sotetkamra-robin-williams3Robin Williams játéka eszköztelen , már-már fájóan visszafogott. Sehol egy hatásos
gesztus, amit már olyan régen megszoktunk tőle. Csendek , szégyenlős pillantások váltják egymást és mégis törékeny, szánni való figurát kapunk tőle, még akkor is, mikor tudjuk, hogy a társadalom nem fogja tolerálni tettét. Már nagymamám sincs és Robin Villiams sincs, de itt maradt a Sötétkamra, nekem pedig néhány megsárgult fotó. Mindenki másnak pedig ez a szomorú katartikus film.

Reklámok
Kategória: Film, Perry írásai | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s