Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda

Egy igen könnyed, habos-babos, francia romantikus komédiával kezdhetjük az estét (pont úgy, ahogy legutóbb éppen egy hónappal ezelőtt). A Nathalie második élete (Filmcafe, 18.55) csókkal kezdődik, ami a lehető legváratlanabb időben és helyen csattan el, a lehető legelképzelhetetlenebb párosításban. A romantikus komédia ettől lesz az, ami, hiszen ha egy tökéletesen össze nem illő pár egy lehetetlen élethelyzetben találkozik, annak csakis szerelem lehet a vége (vagy semmi nem lesz belőle, de arról meg minek filmet csinálni), a bájos Audrey Tautou kisasszony és a sármosan bumfordi Francois Damiens hathatós közreműködésével. (Bővebben)

werner-herzog-klaus-kinskiSzintén francia filmmel, ám ezúttal egy maffiaelméleti előadás a következő ajánlat. A belső kör (AMC, 20.10) című krimi-drámában Jean Reno adja, az ezúttal örmény keresztapát. A konfliktus az a történetben, hogy a család legkisebb fia kiházasodna a családi bűnszövetkezetből, azonban olyan márpedig nem lehetséges egy valamirevaló maffiában, mint azt amúgy már sok forrásból tudjuk jól… Közepes -de nem nézhetetlen- élmény, inkább egzotikum, mint nívó.

Törvényszéki héjákat (Story4, 21.00) viszont imádom. Debra Winger bája, valamint Elmer Bernstein régimódi, mégis izgalmas zenéje repíti ezt a szórakoztató tárgyalótermi drámából krimibe (s vissza) forduló, romantikus vígjátékot, amiben Hollywood legjobb hagyományai sorjáznak. Robert Redford azért igazi sztár: nemcsak csillog, de energiája is van, Ivan Reitman rendező pedig bravúrosan keveri a műfajokat, látszik, hogy minden a kisujjában van – még a kissé gagyi sztori sem zavarja.

Kínzó közelségben (Viasat3, 21.00) ezalatt egy boldog, fiatal házaspár életét zilálja szét egy gyermekét egyedül nevelő, önjelölt igazság bajnokát játszó, mélyen zakkant zsaru. Ez így önmagában még egy eléggé középszerű, közhelyes, melodramatikus történet rémképét is sejtetheti, ám a sztori blikkfangja itt a meglehetősen  nyugtalanító, rasszista felhangokkal bíró cselekményben rejlik. A pár ugyanis egy fehér férfit és egy fekete nőt jelent ez esetben, a zsaru pedig egy fajvédő fekete (Samuel L. Jackson).

Wong Kar-Wai rajongói általában földre borulnak atmoszférateremtő tehetsége és könnyed, mégsem súlytalan melankolikus filmlírája előtt. Első Hollywoodban készült filmje, a My Blueberry Nights – A távolság íze (Filmcafe, 21.00) is szépen beleillik a Vadító szép napok óta felfestett sorba: ugyanazt a franciás-film noiros, költői dizájn-formalizmust csinálja, mint eddig, csak nincs itt Maggie és Leslie Cheung, Andy Lau és a többi hongkongi modellszépségű filmsztár és nincsenek a monszuneső áztatta Hongkong lampionokkal sejtelmesen átvilágított sikátorai, helyettük vannak viszont modellszépségű hollywoodi színészek, mint Rachel Weisz, Natalie Portman és Jude Law, valamint kakukktojásként, a filmnek dalaival, de erős színészi jelenlétével is markáns fazont adó Norah Jones. És vannak még az amerikai filmek kedvelt helyszíneiként ismert kávézó, kocsma- és kaszinóbelsők, valamint vannak ezek klausztrofóbiáját oldva, a szintén ismerős nevadai és coloradói tájképek. (Bővebben)

A nyughatatlan (FOX, 21.55), a legendás, illetve legendásan zűrös életet élt Johnny Cash nevű countryénekes kíméletlenül őszinte önéletrajzának filmadaptációja, James Mangold rendezésében, Joaquin Phoenix és Reese Whiterspoon remeklésében – az utóbbi Oscart kapott érte, de az előbbi is megérdemelte volna. Érdekesség, hogy a filmben elhangzó dalokat a színészek játsszák és éneklik, playback  nélkül. Volt már alkalmunk látni ezt a remek filmet jó néhányszor, de simán meg lehet nézni bármikor.

Az utóbbi hetek szerdáit -számomra- uraló Werner Herzog-sorozat megkoronázásaként ma este egy dokumentum-portréfilmet nézhetünk meg Legkedvesebb ellenségem (m5, 22.20) címmel, mely Herzog és kedvenc színésze, médiuma, “ellensége” Klaus Kinski bonyolult, izgalmas és meglepő kapcsolatát mutatja be. (A képen Herzog és Kinski, azt hiszem, a Cobra Verde forgatásán.)

Mel Gibson nagy feltűnést és még nagyobb botrányt keltő Jézusos horror-pornója után földrészt váltott, és a Yucatán-félsziget indiánjaival meséli el Amerika meghódításának igaz és naturalisztikus történetét. Azonban az Apocalypto (Duna, 23.10) sem lett igazán jó film ettől az izzadtságszagú naturalizmustól, ám érdekességét sem szabad elvitatni tőle – igazi indián arcok például igazi indiánul beszélnek (remélem legalábbis, hogy nem fogják szinkronizálni…). De van aztán vér dögivel, szívkitépés puszta kézzel és más hasonló nyalánkságok, Mel imádja ezeket, és van azért hősiesség és romantika is. (Bővebben)

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s