A stylist (Personal Shopper, 2016)

Úgy tűnik, Oliver Assayas (korábbi filmjeiről itt, itt és itt) médiumának választotta az Alkonyat-szériából immár véglegesen magához tért Kristen Stewartot, hiszen a Sils Maria felhői után idén, Cannesban rendezői díjjal jutalmazott A stylistban is rábízta a főszerepet, ráadásul ezúttal már nincs is mellette olyan atombiztos nagyság támogatólag, mint volt Juliette Binoche. Miközben Stewart egy eléggé behatárolt, meghatározott életkorú, érdeklődésű és ízlésű közönség körében vámpírlányként óriási sztárrá vált, addig őt az e körön kívül lévő filmrajongók meglehetős  fenntartásokkal fogadták. Egyetlen arca van csak, egyetlen nézéssel, ergo, igen korlátosak színészi képességei, lélektelen, unott, fád jelenség a mozivásznon – ezek a legfőbb nézői észrevételek játékáról. Az esetek nagy részében valóban igen mufurc, magába forduló, rosszkedvű csajnak tűnik, viszont az is igaz, hogy nagyjából ezt a karaktert is osztják rá.

Ugyanezt adja ebben A stylist című filmben is, ezúttal ő egy híres modell (?) személyi öltöztetője (erre utal a film eredeti címe is), akinek az a dolga, hogy a baromira elfoglalt, hisztérikus celeb helyett a méregdrága luxusbutikokat járja, s mivel ugyanazok a méretei, bevásároljon helyette. (Itt jegyezném meg, hogy vége kell legyen annak a világnak, amelyikben lehetséges olyan gazdagság és hatalom, ami már arra sem képes, hogy saját magának vegye meg ruhadarabjait, ékszereit, hogy elmenjen magának shoppingolni, hanem erre külön személyzetet alkalmaz. Ne éljen ilyen ember.) Maureen, akit Stewart alakít, egy bőrdzsekis, karikásszemű, tornacipős csaj, aki robogóval közlekedik, és mufurc, rosszkedvű, magába forduló. Mondjuk, hamar kiderül, hogy ikertestvérét gyászolja, ami sohasem ok a jókedvre, ráadásul egy szellem is kergeti, aki lehet, hogy testvére szelleme, lehet, hogy nem. Mindenesetre, SMS-t írni tud.

A film sztorijában tehát keveredik az ikrek közti szinte transzcendentális lelki és érzelmi kapcsolat misztikuma egy thriller sablonjaival, egy olyan rendező tolmácsolásában, aki szisztematikus pipifaxszal kerülgeti az adott műfaji film kőbe vésett nyomvonalait, és még akkor sem alkalmazza azokat, ha adott esetben mégis az lenne az egyedül járható út: ikres, szellemes, halottidézős filmet láttunk már, gazdag hülye picsa-gyilkolósat is. Assayas azért van olyan elegáns, hogy bár meglehetősen szétkavarja az ismert elemeket, azért valahogyan ki tud keveredni a maga által keltett káoszból. Nyilván erre kapta Cannes’2016 rendezői díját. Az viszont tisztán érződik, hogy ez a történet annyira nem a sajátja, mint amilyen a Sils Maria felhői az volt… Erre utal talán -jobb szavam nincs rá- az a blöff is, hogy Assayas a cselekmény bonyolításának komoly részét idegesítően hosszadalmas SMS-chateléssel oldja meg. Gagyi, olcsó, a rendezőre nézve méltatlan megoldás. A szememben ez önmagában kizárna mindenféle rendezői elismerést.

Az igazi kérdés itt az, hogy Stewart kisasszonyban van-e annyi, hogy személyiségével elvigyen egy egész filmet? Én bírom a csajt. Noha ezúttal sem néz kettőnél többfélét, viszont azt ugyanazzal az szenvtelen, unott arccal nézi, mégis érzek valami izgalmasat személyiségében. Főleg, hogy azért rá is rakódtak már évek… Ez az, amit nehezen lehet elmesélni, vagy körülírni, mert vagy érzi az ember, vagy nem. A színész kisugárzását, amikor nem azzal veszi le a szájtáti közönséget a lábáról, hogy a szemével karikázik, a szájával figurázik, közben cigánykereket hány, hanem csak néz. Néz ide, néz oda, tesz egy tétova mozdulatot, ám valahogy mégis érzékelteti azt, amit az általa játszott figura érezhet. Igazi filmszínész-alkat a csaj. Nem biztos, hogy mindenkinek bejön, mert nem csinál látványos dolgokat, de a vásznon képes jelen lenni. Nagy tudás, vagy nagy tehetség ez, kevesen képesek rá igazából. Színpadon valószínűleg meghalna, nem látszana, nem jönne le a játéka onnan, de filmen jó. Itt is jó. Miatta szeretem ezt a filmet. (Meg jók a pecók.) 6/10

Reklámok
Kategória: Tévé
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s