Mit nézzünk ma este a tévében? – Szerda

Késő este komoly filmek lesznek. Addig is azonban Az élet szép (Cinemax, 20.00), legalábbis Roberto Benigni szerint, aki ezt -a tőle megszokott sziszifuszi munkával- képes el is hitetni velünk. Olyannyira, hogy a film gyakorlatilag végigtarolta annak idején a világ filmfesztiváljait, inkluzíve 3 db. Oscar-díjjal. A film Guidóról (Benigni Oscar-díjas alakítása), a chaplini értelemben vett kisemberről szól, akit a második világháború alatt, származása miatt kisfiával együtt lágerbe zárnak. Hogy kisfiának könnyebb legyen a koncentrációs tábor szörnyűségét elviselni, Guido azt a “játékot” találja ki, hogy ők, a rabok, egy nagy játékban játékosok, az őrök pedig a játékvezetők. Torokszorító film, ám 100%-os optimizmus-, és életörömtöltet.

Mickey Rourke is kedvenc szerepkörében látható. Ő A hallgatag bunyós (Film Mánia, 21.10), már régen túl igazán magasra sohasem ívelő pályájának delelőjén, aki egy szép nap, egy kedves tengerparti városban találkozik a gyönyörű Rubyval (Debra Feuer), aki a parton üzemelteti kicsiny Vidámparkját. A tengerparti éjszakában dolgozik Wesley (Christopher Walken) is, a simlis krakéler, élet- és előadóművész, valamint alkalmi tolvaj, aki mindent megtesz a bunyós barátságáért, hiszen komoly tervei vannak vele… No, természetesen, semmi törvényes. A hallgatag bunyósnak választania kell a szerelem, vagy a kétes eredetű anyagi haszon között.

Mi is választhatunk azonban, méghozzá Rourke, és a másik hallgatag bunyós, Bruce Willis között is, akik közül az utóbbi néha azért több annál a szakadt atlétatrikós, macsó akciósztárnál, amilyen kép él róla fejünkben. Robert Zemeckis remek kis komédiájában például Jól áll neki a halál (Story4, 21.10), Meryl Streep és Goldie Hawn vérbő, morbid komédiázása közepette.

Később megnézhetjük azt is, ahogyan John  Malkovich “a nagy Buck Howardként”, amolyan utazó hakni-ripacsként, bemutatja A tökéletlen trükköt (Filmcafe, 21.55), Tom Hanks és fia, Colin, valamint Emily Blunt őszinte ámulatára… Nevek vannak, hogy aztán film van-e, az egy másik kérdés… (Jelentem, van: bővebben)

A Kegyetlen játékok (TV2, 22.15) című thrillerben viszont ismét unatkozó milliomoscsemetéket (Sarah Michael Gellar és Ryan Phillippe) láthatunk, akik viszont ezúttal egymást és környezetüket (pl. Reese Witherspoont) szívatják -szó  szerint- halálra.

A tánc szenvedélye (Duna, 22.25) elsősorban a karibi ritmusok szerelmeseinek lehet érdekes, ugyanis egy híres salsa-énekes –Hector Lavoe– életrajza. Út a csúcsra, havaj a csúcson, majd leszállás a pokolra. Csak a szokásos recept.

John Curran Stone (Film+, 22.50) című mozija lassan építkező dráma, mely a bűn, a bűnhődés, a hit és az erkölcs kérdéseit feszegeti, két remek színész (Robert De Niro és Edward Norton – a képen) visszafogott remeklésével. (Bővebben)

Kitűnő darab Claude Lelouch anno César-díjjal jutalmazott A szertartás (Filmcafe, 23.40) című filmje is, mely szinte móriczi mélységeket jár be az emberi irigység, a sértettség és sértődés, valamint a társadalmi igazságtalanságoknak az egyedi emberi lélekre gyakorolt hatásai terén. Könnyed, amolyan franciásan csevegős modorban húz be olyat a jóléti társadalom gyomorszájára, hogy még ma is hápogna tőle, ha nézne ilyen filmeket, mint ez. Többször megidéződik Marco Ferreri is, nem is véletlenül. Azt a kíméletlen részvétlenséget, ami Sandrine Bonnaire tekintetéből süt a film utolsó kockáján, na, azt kéne látniuk igen sokaknak ma is – utána talán jobb lenne ez a világ.

Advertisements
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s