Mama (Ma ma, 2016)

Julio Medem mesteri érzékenységgel tárja fel egy görög sorstragédiába beillő asszony történetét. Filmje nagyon egyszerű üzenetet hordoz: van helyünk és van dolgunk ezen a földön. Időnk kimért, kinek több, kinek kevesebb. Nehéz együtt élni a tudattal, hogy perceink, napjaink meg vannak számlálva, miközben talán fontos teendőink lennének még az életben.

A Mama nem akar többnek látszani, mint ami: egy szomorú történet, ami mégis az életet igenli, a szépen elmúlás létjogosultságát, hogy a bennünk élő hit a megbékéléssel karöltve egy rövidre írt élet margójára is szmájlit varázsol. Ez az egyszerű történet bárkivel megeshet. Nagyon csendes, visszafogott színészi játék, finom félmosolyok, sehol egy látványos tragikus fortissimo, amivel rengeteg filmen találkozunk, melyekben a színész katartikus szerepjátszással próbálja elkápráztatni a nézőt. Magda (Penelope Cruz) halálos beteg. Kamasz gyermekével és csalfa férjével él munka és jövő nélkül. Miképpen lehet mégis túlélni önmagunkat: ennyi a történet.

Mély természetességgel történnek a dolgok képről-képre: ház, gyerek, foci, anya tragédiája, majd a feloldozás, és valami végtelenül fájó, mégis minden pillanatban jelen levő életigenlés. Tétova pillanatok, érzelmek és szenvedélyek találkozása. Írhatnám, hogy nagyon spanyol, de ehelyett a nagyon emberi jelzőt használnám. A küzdeni akarás nagyszerűségét, az életünk egymásnak ajándékozásának emberi pillanatait láthatjuk. Valamint a halál és az újjászületés azonosságát, egyik a másikból következik.

Megvallom, ez a fajta szenvedély nekem hiányzik mai életemből, lehet, nem vagyok spanyol, azért. Sokkal mélyebben megélik a kapcsolatok mélységét, az emberek egymás iránti elköteleződését, vagy csak a másik iránt kellő figyelem hiányát… A történet pedig, mint a brüsszeli csipke, előttünk rajzolódik ki gyönyörködtető mintát adva. Nagyszerű képi szimbólumok: a leoperált mell, amint Magda szégyenlősen a helyére rakja az implantátumot, a terhes nő és a tenger kapcsolata, hosszúnak tűnő, néma snittek. Magda körül forog a film, vele kerülnek kapcsolatba az őt körülvevő férfiak és az ő jelenléte oldja vagy húzza szorosra a film hangulatát. Akárha egy Stradivarit hallgatnánk nagyszerű művészi megszólaltatásban. Nincs hamis hang, nincs disszonancia, csak végtelenül egyszerű, szívből jövő színészi játék. Engem már többször meggyőzött ez a tehetség, legyen az művészfilm vagy vidám könnyed kis darab, valamilyen hipnotikus kisugárzással rabul ejt, elvarázsol. Két ember rövidre szabott szerelmét láthatjuk, kiknek útját “borzalmak” szegélyezik, mégis képesek arra, ami a legszebb emberi adomány: az egymásra figyelésre, az emberségre, és a másikat megajándékozni gyermekkel az “elveszett” helyére. Én pedig hagyom, hogy hasson rám a mozi, hogy átéljem a torok szorító érzést, a tragédiákat és a megbékélést, valamint azt, hogy ettől talán jobb leszek egy kicsit én is.

Reklámok
Kategória: Film, Perry írásai | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

9 hozzászólás a(z) Mama (Ma ma, 2016) bejegyzéshez

  1. karpatiandi2@gmail.com szerint:

    Melyik adón tudom megnézni?Köszönöm!

  2. BiaBaba szerint:

    Szeretem, hogy pontozol. Ne hagyd abba…

  3. BiaBaba szerint:

    Bocs, most látom, ez nem Efes, hanem Perry írása.

  4. perry55 szerint:

    🙂 Remélem nekem is sikerül film nézésre csábítani a mozgóképet szerető embereket mint efes barátomnak.. :p Még csak ismerkedem a technikával és az oldallal.

  5. Visszajelzés: Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek | asanisimasa

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s