Romazuri (À bras ouverts, 2017)

Jó a szóvicc a címben, mert valóban tényleg valami olyasmiről lesz szó, hogy “Bazi nagy romalagzi”, viszont mégsem ragad rá az ismert görög-amerikai példára. Nekünk amúgy is inkább Gáspár Győzike fog eszünkbe jutni, ami tudom, hogy így eső hallásra rettenetesen hangzik, de mit tegyünk, ha nálunk ő (és famíliája) az ügyeletes kisebbségi celeb. Mindamellett, mint jelenség, tökéletesen képviseli az összes sztereotípiát és összes igazságot is, amely a közvéleményben él a cigánysággal kapcsolatosan. Maga a Romazuri,  hogy is mondjam csak, humorában, stílusában, hangvételében, kisebb szerencsére, nem annyira Győzike showműsoraira, hanem inkább az Üvegtigrisre hajaz. Így talán kicsit “beljebb” vagyunk.

Van azonban még egy magyar párhuzam, amivel meg lehet fogni a témát, ez pediglen az az eset, amikor még a minapi, nagy menekültválság idején -emlékszünk, ugye, sátrak a Keletiben, stb.- Gyurcsány Ferenc, a magyar baloldal legszínesebb (és most maradjunk ennyiben) egyénisége nagy sajtócsinnadrattával befogadott néhány menekültet. Annyira ordít a propagandisztikus éle a dolognak, hogy csak a félidióta hitte el, hogy Ferinknek valóban arany a szíve és puszta altruizmusból hívta magához azt a néhány szerencsés szerencsétlent. Nos, pont így járt a Romazuri egyik főhőse, a francia baloldal egyik reprezentáns véleményformáló értelmiségije, Jean-Etienne Fougerole (az igen gömbölydedre hízott Christian Clavier alakítja), aki egy tévévitában álláspontjával sarokba szorulva, egész egyszerűen nem tehetett mást, hogy elkerülje a hiteltelenségnek látszatát, minthogy felvállalja gyakorlatban is a pártja által hirdetett “Kitárt karok” politikáját – és decens luxusvillájába fogadja az első vándorcigány családot, aki hozzá becsönget. Természetesen, még szinte az adás ideje alatt megszólal a csengő és a kapuban ott áll Babik (Ary Abittan) lakókocsijával és népes famíliájával.

Kicsit megúszósnak tűnik Philippe de Chauveron filmjének témaválasztása, ugyanis nyilvánvalóan nem a romakérdés a mai Franciaország legnagyobb problémája (bár nyilván napirenden van ott is). Élesebb lett volna mindez egy hasonlóan népes és hasonlóan nagyon más kultúrát képviselő arab családdal, ahogyan egy fekete-afrikaival is, persze, a lényeg így is le fog jönni. Amellett ugyanis, hogy a film a romákat illető közismert sztereotípiákat sorolja, igen viccesen jellemzi a francia társadalom viszonyát a tőlük idegen, betelepülő kultúrákhoz, de még inkább a helyi politikai élet -tipikus- szereplőit. A -jelen esetben- romakérdést radikálisan rendezni kívánó jobboldali figura (Marc Arnaud) karót nyelt, ám felkészült, agresszív karakter, aki szemmel láthatóan ad magára és sportos, egészséges életet él – egy másik férfival. Ha csak egy kicsit járatosak vagyunk a mai politikai közbeszéd jellemző témáiban, akkor érezzük a pikantériáját egy homoszexuális szélsőjobboldali politikus-karakternek… Ennél azonban még pikírtebben jellemzi a történet egyik főkarakterét, a balos értelmiségit. A dúsgazdag Fougerole nagy hangon hirdeti a tipikus baloldali szlogeneket az elfogadásról, a szolidaritásról és effélékről, miközben már testalkata is érzékletesen mutatja, milyen szöges ellentét áll fenn a szavai és életvitele között. Villájában szögegyenes, kőkonzervatív szikh inas szolgálja fel a legjobb évjáratú borokat, sajtokat és más ínyencségeket, ő maga kilószámra zabálja a kaviárt és a homárt, felesége (Elza Sylberstein) unatkozó gazdag nő, aki azzal hitegeti saját, hatvanas évek végének diákmozgalmaiból származó szabadságtudatát, hogy szobrásznak képzeli magát, viszont még az alkotáshoz is a legjobb divatházak méregdrága ruháit veszi fel, mert kizárólag azokkal van tömve a gardróbja. Ő szavakban tán még jobban balosabb, mint férje, de természetesen neki is égnek áll a haja, amikor a gondosan nyírt pázsitjukon megjelenik Babik zajos, zűrös kompániája. De jó képet kell vágni az egészhez, mert a sajtó, ugyebár. 

Alapvetően azonban komédiáról van szó, amire az aktuálpolitikai felhangok nem ülnek rá, csak éppen ott vannak, mint kortünet, mint ahogy azt is egyből észreveszi mindenki, hogy mit keres Győzike Orbán Viktor fenekében, ahol amúgy semmi keresnivalója nem lenne, mint valóságshow-sztár celeb, akármi, akinek a feladata a közönség szórakoztatása lenne. Szóval, a Romazuri komédia, méghozzá a vaskosabb fajtából, mely azért szerencsére megáll a WC ajtónál. Lesz benne purparlé, csinnadratta, haccacáré, sőt még igazi romalagzi is, eredeti romániai roma rezesbandával. Lehet rajta röhögni is, persze inkább azoknak, akik tudtak röhögni az Üvegtigrisen is és akkor sem kapcsolják el a tévét, ha azon éppen a Gáspár-család valamelyik tagja tűnik fel. Másoknak lehet röhögni a képmutató politikusokon is, akik itt pontosan reprezentálják a mögöttük álló társadalmat. A végkicsengés viszont optimista, bár inkább meseszerű, mint reális. Ezt a műfajt a szintén francia Tony Gatlif sokkal autentikusabban, míg a szerb Kusturica jóval vadabbul, jóval vastagabban, még több aranyfoggal és még több umca-umcával nyomta… 6/10

Advertisements
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s