Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat

Jodie Fosterrel kezdhetjük az estét, a tévé előtt. A Kapcsolat (RTL II, 20.00) című, amúgy igen remek történetben egy rádiócsillagászt alakít, aki óriási rádióteleszkópjain keresztül fürkészi a világűrt, esetleges Földön kívüli intelligenciáktól érkező rádiójelek után kutatva. A Robert Zemeckis által rendezett film azzal a feltételezett esettel játszik el, hogy mi van, ha ezek a jelek megérkeznek? Felismerjük-e őket egyáltalán, s ha ezek a jelek tényleg azok, aminek hisszük őket, akkor képesek leszünk-e egyáltalán felvenni a kapcsolatot az idegenekkel, s ha igen, az milyen hatással lesz az emberiségre? A film műfajilag természetesen sci-fi, de annak a filozofikus, ám izgalmas cselekménnyel is bíró válfajából, a végén nem kevés érzelmi ki- és lecsapódással.

Ellentétben azzal, ahogyan sejthetnők, nem tárgyalási dráma Az állam Fritz Bauer ellen (Cinemax2, 20.30), hanem életrajz, melyben az “ellen”, még ha alapvetően jogász-környezetben is játszódik, nem pert, hanem attitűdöt jelent elsősorban. Valós személy volt a zsidó származású, harcos szociáldemokrata Bauer, aki az ötvenes-hatvanas években végzett tevékenységével fontos figurájává vált a második világháború náci bűneit megtorló hosszú harcnak. Lars Kraume szinte John le Carré-i sűrűségű drámája elsősorban arra az ötvenes évek eleji időszakra koncentrál, amikor Bauer (Burghart Klaußner igen erős alakításában), Essen tartomány főügyészeként, Adolf Eichmann náci háborús bűnös tartózkodási helyének felderítésével, illetve az elfogásához nyújtott segítségével szembekerült saját országának alkotmányával, valamint a Német Szövetségi Köztársaságban továbbra is fontos posztokat betöltő, hajdani nácikkal, és a német nép érintett csoportjaiban az akkori napokban is mélyen élő náci szimpátiával. (Bővebben)

A csábítás elmélete (Filmcafe, 21.00) viszont az előbbi film szöges ellentéte. A mézédes, ám helyenként kissé csípős humorú komédia remek jutalomjáték a kitűnő színészeknek, amivel természetesen Ashley JuddGreg Kinnear (a képen), Ellen Barkin vagy Hugh “Kockahas” Jackson él is. (Bővebben)

Az Életem értelme (Story5, 21.00) című drámában viszont Meryl Streep alakít egy rákban haldokló anyát, akit lánya (Renée Zellweger) ápol áldozatosan, ígéretes karrierjét is feladva. A halál, illetve a reménytelen haldoklás ábrázolása mindig kényes feladat, ez a film sem képes megmaradni mindig azon a vékony mezsgyén, amit a jó ízlés szab – bár Carl Franklin rendező tisztesen próbálkozik, ez tény. Kifejezetten érdekes viszont az, ahogyan az áldozatvállalást, egy más, magasabb, távolibb cél érdekében a céljainkról való lemondást ábrázolja… Streep természetesen kapott egy Oscar-jelölést, de szerintem Zellweger jobban megérdemelte volna, akár a díjat is.

Borotvaélen (Film+2, 21.00) című, kissé alulértékelt krimi tulajdonképpen egy igen remek kamaradráma, melyben egy amolyan szürke, átlagos kisember kerül szorult helyzetbe. Egy értékes gyémánt eltulajdonításával vádolják az illetőt (Sam Worthington), aki viszont ártatlanságát bizonyítandó, lélegzetelállító tettre szánja el magát: kivesz egy szobát egy New York-i szálloda huszadik emeletén, ebédet rendel, majd kiáll a párkányra, lábai előtt a feneketlen mélység és onnan nem moccan. Kizárólag a rendőrség csinos túsztárgyalójával (Elizabeth Banks) hajlandó szóba állni, a média teljes érdeklődésétől övezve, a végén pedig csattan a csattanó.

Az elsősorban színészként ismert Alan Rickman rendezésében, A virág románcában (Duna, 22.10) Sabine De Barra (Kate Winslet), a kertész és tájrendező hatalmas megbízást kap. Rendhagyó – mondhatni kaotikus – tájrendezési felfogásának és módszerének köszönhetően ő nyeri a megtiszteltetést, hogy megalkossa az épülő versailles-i kastély parkjának egyik fontos részletét. A megbízó nem más, mint maga a Napkirály, XIV. Lajos (akit Rickman alakít). Természetesen, egy nő számára egy ilyen világban egy ilyen munka konfliktusok ezreivel van sújtva, főleg, amikor közvetlen főnöke (Matthias Schoenaerts) egy sármos férfi, szabadjára engedett feleséggel. A téma érdekes, sok szempontból -pl. a nők szerepe a Napkirály udvarában- izgalmas is, azonban Rickman rendezői rutintalansága érződik a filmen olykor. A szerelmespár közti kémia is inkább csak színészi technika, a zenei kíséret pedig (amikor XVI. Lajos udvarában nem kisebb személyiség, mint Jean-Baptiste Lully zenélt!) fájdalmasan jellegtelen maszatolás.

Advertisements
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s