Logan (2017)

Az UNIVERSAL/Marvel-birodalom egyik aduászát képező történetfolyama, az X-Men most úgy néz ki, látványosan megadta magát az öröklétnek. Persze, lehetséges az is, hogy csak tetszhalott, és mint főnix, hamarosan újjáébred hamvaiból, és utolsó képsorokkal azt sugallva: itt az új nemezedék, de mintha ezzel a kör be is zárulna.

Olyan húzónevek lépnek ki a sorozatból ebben a Logan című fejezetben, mint Hugh Jackman, akiből rögtön hirtelen kettő is lesz, vagy Patrick Stewart Professor X-e. Ők, lássuk be, motorjai voltak az eddigi történetnek. Innen persze az evolúció és a mutáció megteheti a magáét, de ami utána jön, az nem lesz már ugyanaz. Arról nem is beszélve, hogy mint tudjuk, egy sikeres „rókáról” több bőrt is le lehet húzni, de nem célszerű (mert egy idő után már így is, úgy is kilátszik a csontja… – efes).

Kezdjük azzal, hogy mint egy jó film-noir, (gondolom, azért csak részben – efes) fekete-fehérben forog a film, vészjósló hangulatot keltve. Eddig nem is volna igazán nagy baj, a történet igényli is ezt a képi világot, azonban így egy bizonyos idő után minden olyan  hatás elvész, ami, mondjuk ki, akciófilmnél a színekkel dinamikusabbá tudja tenni a történetet. Kapunk egy mélyen filozofikusnak tetsző, sok dialógusos, mesélős mozit, ahol Farkas/Logan (Hugh Jackman) nagyon nincs kibékülve önmagával, állandó fásult letargiában jön-megy, és nincs is igazán jó bőrben. Eközben a film írói és dramaturgjai nem nagyon vesződtek az ok-okozati összefüggésekkel, mindent csak “beledobáltak” a karakterbe. A sztori így kicsit bicegősen halad előre, néha öncélúan, néha pedig két említett színész jutalomjátékának tűnve. A mellékfigurák sem igazán kidolgozottak, szerintem erősen túl is játszottak, és ha mondjuk ez a mozi 50 perces lett volna, akkor azt mondanám: ez aztán ütős, de rengeteg benne a film gondolatához alig kapcsolódó melléktörténet. Kimondom: elfáradt a projekt. Az egész úgy tűnik számomra, mikor a színészek temetik a darabot. Mindenki villant egyet, de maga a mű már elkezd szétesni.

A nyughatatlan után arra gondoltam, hogy James Mangold tud életrajzi drámát rendezni, és látva további munkásságát, könnyedén, amolyan laza ujjgyakorlatként filmek sorát gyártotta le, melyek termékekként jól eladhatóak: a kassza csilingel. Ezzel szemben a Logan nekem olyan, mint egy elfuserált drámai művészfilmbe oltott országúti mozi. Ezekből pedig 12 egy tucat, megerősítve egyben azt a tételt is, hogyha különféle, önmagukban amúgy ízletes alkotóelemeket dobsz a mixer pohárba, még közel sem bizonyos az, hogy abból élvezhető ital jön ki. A hol halálosan hörgő, hol pedig melodrámába hajlón búslakodó főszereplő pedig olyan, mintha egy végtelenített filmszalagon ugyan azt a gesztusokat ismétlő digitális kliséfigura lenne. Ezzel egyáltalán nem Hugh Jackman kvalitását vonom kétségbe, sokkal inkább Mangold valódi rendezői tudását, kreativitását, ami itt úgy tűnik, nem sokkal több, mint egy ipari „műremek” létrehozása. Mivel a film, mint már írtam, fekete-fehér, minden olyan képi többlet, amit színekkel lehet elérni, kimarad, a meg-meglóduló, majd rendre megtorpanó történet pedig igazából semmi különlegeset nem nyújt. A rajongók természetesen nézzék meg, soha sem lehet tudni, talán még jónak is fogják találni.

5/10

Advertisements
Kategória: Film, Perry írásai
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Logan (2017) bejegyzéshez

  1. ichi szerint:

    A film szines csak létezik belőle fekete-fehér verzió is.

  2. perry55 szerint:

    Kedves ichi! Nincsen lelkierőm színesben megnézni 🙂 +1xr

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s