Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek

Na, Álljon meg a nászmenet! (Filmcafe, 21.00) Ugyanis ebben az atombiztos romantikus komédiában Julia Roberts veszi igencsak zokon, hogy régi barátja, Dermot Mulroney -akivel természetesen, soha, semmi, semmikor nem történt- bejelenti, hogy feleségül veszi Cameron Diazt, ezért felindulásában féltékenyítő hadműveletbe kezd a szerencsétlen Rupert Everettel.

Ugyanekkor azonban a ma már bőven felnőttkorú Zaklatás (AXN, 21.00) is kezdetét veszi. Ez egy meglehetősen szexista, mondhatnám farokközpontú szemléletű thriller, melyben -az ennek ellenére is kitűnő- Michael Douglast, mint nagyravágyó beosztottat zaklatja szexuálisan a még frissen faragott testű Demi Moore, mint főnök. “Műfajilag” azonban nyilván ma is jól működik a mozi, hiszen értő kezek, szemek és agyak (Barry Levinson, Michael Crichton, Ennio Morricone – mind kitűnő férfi) készítették.

Aztán van ilyen mára, hogy Sakáltanya (Cool, 21.00), amiről írtam egy rövid versikét, az ismert dallamra:                                                                                                                                     A Sakáltanya nem apácazárda,
A Sakáltanya nem fényes lokál,
A vendéget a lányok itt nem tisztelik,
Mégis tömve van e dögös kóceráj. 
Közepes film amúgy, a bájos Piper Perabóval a főszerepben (és a képen): (Bővebben)

Ezalatt azonban a John Grisham regényéből készült Siralomházban (Story, 21.00) nézhetünk két akkora színészt, mint Faye Dunaway és Gene Hackman. Ez önmagában is elég sokszor, ám rajtuk kívül, pontosabban rajtuk keresztül, itt még egy izgalmas családi dráma is kibontakozni látszik, méghozzá tárgyalótermi thriller-köntösben. Egy ambiciózus, fiatal ügyvéd (Chris O’Donnell) saját nagyapját (Hackman) készül megmenteni a halálbüntetéstől, de ahogy készül a perre, egyre zavarba ejtőbb dolgokra bukkan családja múltjából…

Zolnay Pál Fotográfia (m5, 21.05) című filmje egy igen fontos és érdekes művészetelméleti paradoxont fogalmaz meg. A filmbeli fotós egy barátjával (Zala Márk és Iglódi István) a vidéket járja az igazság és a valóság megtalálása érdekében, és régi, elfeledett foglakozásokat űző, idős mestereket, kemény munkában megőszült és megtört parasztokat fényképez, akik viszont mereven elutasítják a róluk készült szuggesztív, pontos és hiteles fotográfiákat, és helyettük inkább kiszínezett, idealizált, kiretusált, hamis portrékat látnának inkább.

Kutyabajnok (RTL Klub, 21.20) című családi mozi tipikus hollywoodi produkció: egy öntörvényű szabályrendszer alapján működő zárt közösségbe pottyan egy teljesen nem odavaló, ám valamennyire azért vicces és érdekes hős. Jelen esetben a zárt közösség egy alaszkai kisváros vegyes lakossága, és aki ideérkezik egy titokzatos örökség hagyományozás folytán, az egy floridai, fekete (!) fogorvos (Cuba Gooding Jr.). Ted természetesen utálja az egészet, hideg van, fekete lévén kilóg az indián-fehér csapatból, legszívesebben hazautazna a biztos megélhetést nyújtó Miami-i praxisába, a meleg tutiba, de a dolgok másként alakulnak. Az örökhagyó, Ted állítólagos édesanyja egy falka vadul csaholó szánhúzókutyát hagyományoz a meghökkent fiúra, aki eddig a szomszéd pudliját sem állhatta, nemhogy nyolc, vicsorgó fogú fenevadat. Ráadásul Démon, a vezérkutya személyes vetélytársát látja benne. (Bővebben)

A régi környék (FOX, 21.55) viszont egy igen különleges, mélabús kis film, melynek hangulatáról talán elég lenne annyi is, hogy kísérőzenéje részben Nick Drake dalaiból áll… (Oké, ki volt Nick Drake?) A Zach Braff által írt, rendezett és főszerepelt megkapóan szép és egyszerű film középszerű színészként dolgozó főszereplője az állandó depresszióban szenvedő Andrew, aki hosszú idő után, édesanyja halálhírére tér vissza a szürke és unalmas kisvárosba, “a régi környékre”, amit annak idején pszichiáter apja tudálékos dominanciája, valamint a kilátástalan unalom miatt hagyott ott. Az idők azonban változnak…

Később jön A hamisító (Duna, 22.35), egy 2014-ben készült képhamisítós krimi, ami olykor meglehetősen megható családi drámaként is működik, mely családban mindenki zseniális képhamisító. A leosztás: Christopher Plummer (nagyapa), Tye Sheridan (fiú) és John Travolta (apa).

Éjszakára A Sakál napja (SuperTV2, 23.00) jöhet szóba, mint minden idők egyik legjobb bérgyilkosos-merénylős filmje, Fred Zinnemanntól, 140 ólomsúlyú, de rendkívül izgalmas percben. (Bővebben)

Advertisements
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s