John Wick: 2. felvonás, avagy Jaj, mama, Wick kicsi szíve nagyon szomorú (John Wick: Chapter 2., 2019))

Többek között az enyém is szomorú… Ebből a pénzből, ami a film – John Wick: 2. felvonás – költségvetése, sok jó dolgot is tehettek volna. Ezzel szemben csak készítettek egy kétórás akció, krimi, lélektani és szépelgő mozifilmet.

Persze, filozofálgathatunk arról, hogy miről szól a szórakozás, a kikapcsolódás és a jó film? A John Wick 2. végül is formatervezett, van benne rengeteg kaszkadőr, statiszta és bizony, jó színészek is. No, nem Keanu Reeves úrra gondolok, és aki azt mondja, milyen jó volt a Mátrixban, annak azt kell mondjam, ott is ilyen volt és szerintem a jövőben is ilyen lesz. Alap gesztusokat játszik és kétségtelen, saját ironikus valóságának foglya. Nézhetjük misztikus thrillerben, krimiben, romantikus drámában. Övezi valami fura mítosz, tagadhatatlanul sejtelmes feszültséggel teli fájdalmas szomorúság. Aki látta az első részt, igazán nagy újdonságra ne számítson: itt is a a gyilkolászásra esik a fő hangsúly, melyről a szovjet filmek és mondjuk, Csapajev jut eszembe, bár egy korosztályon túl ez a név sokaknak nem fog sokat mondani (aki nem ismerné, ő hős forradalmár volt és csak úgy ukmukfukk lőtte az ellenséget… Ja, és sérthetetlen pacák). De írhatnék a magányos amerikai hősről, akit a mozivásznon nem lehet elpusztítani. Senkit sem akarok megfenyegetni, de a „levegőben” benne van a 3. rész borzongató „szele”, amikor Wick a világ ellen küzd (!?).

A film eposzi hosszúságú és tényleg van itt minden, ami szem szájnak ingere. Tükörterem, ókori görög szobrok, Modern Művészek Múzeuma, alias New York-i anziksz. Metróval és egyéb nevezetességgel. Valamint az örök Itália.

Főhősünk olyan színészekkel találkozik, akik még ezekbe a papírmasé figurákba is próbálnak életet csiholni. S mivel Reeves-hez mérten „epizodisták”, így csak pár percre élvezhetjük üdítő játékukat. Laurence Fishburne, Ian McShane megjelenése izgalmas színfolt ebben az eposzban, ami mint izgalom, ki is huny a filmből való kilépésük után. Marad a nyissz-nyaszi és az unalom, ugyan is a halomra hányt gyilkosságok előbb-utóbb megbosszulják magukat. Ugyanis az ingerek jobb estben fokozva vannak, de ha x a köbön alkalommal kapjuk az arcunkba, az nem fokozza az élményt és sajnos még szinten sem tartja azt. Amiben aztán sablon, sablon hátára van dobálva. Senkit sem akarok megsérteni, akinek nincs szüksége tartalomra, művészien felépített krimire, legalább egy kevés logikai játékra, hogy miképpen is van ez, annak jó szívvel ajánlom a két órás székhez kötöttséget. Mert bevallom a 2132145-ik szúrd, vágd, üssed, nem apád után baromira untam a filmet. Pedig aztán képeslap van bőven, meg cool, meg design, vagy amit csak akartok. Mostanában nem láttam ennyi kaszkadőrt lelőve és hidegre téve, közben viszont az az érzésem, hogy az egylövetű dialógusokkal akár playback játékot is játszhatnánk, levéve az eredeti szinkront: közel megegyező lenne a kettő végeredménye.

Ha lebontjuk a sok akciót a filmről, egy mérhetetlenül üres, üresjáratokat verkliző mozit kapunk.

Egyáltalán nem akarok abba a bűnbe esni, hogy lenézzem a John Wick-t de a magam részéről akkor már inkább a jó öreg Agatha Christe vagy Alfred Úr.

Gyanúm, hogy érlelődik a harmadik rész is, de az már nem nekem. 4/10

Advertisements
Kategória: Film, Perry írásai
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s