Csak a szél (2012)

Ez az a film, ami ellen annak idején, 2012-ben úgy ugrabugrált Berlinben Balog Zoltán, aki akkor még nem volt emberminiszter. Az ugribugri lényege az volt, hogy a film premierje után szórólapok várták a berlini filmfesztivál túlnyomó részben külföldi, ám minden bizonnyal művelt és tájékozott közönségét, hogy a “magyar kormány romapolitikája jól működik blablabla”. A “vicc” az, hogy a film szörnyű és tragikus apropója ennek ellenére megtörtént, minden jól működő “romapolitika” ellenére, és annak rasszista indítékai is egyértelműek, nyilvánvalóak. Tehát az a porhintés is teljesen felesleges, hogy Magyarországon nincs cigánygyűlölet.

Mindenesetre, a Csak a szél Ezüst Medvét nyert azon a fesztiválon, aztán még egy sor más díjat más fesztiválokon, de nem is ez a lényeg. Fliegauf Bence dokumentarista hatású, ám a valósághoz csupán döbbenetesen hasonlító, fikciós drámájához az égadta világon semmi köze nincs semmilyen romapolitikának, nem célja semmilyen kormány megbuktatása és semmilyen kormányprogram kritizálása; pusztán megkísérli bemutatni, hogy milyen körülmények között történt meg a 2008-2009-ben, romák otthonai ellen kilenc helyszínen végrehajtott fegyveres támadás, melynek következtében hat ember, köztük egy gyermek meghalt, öten súlyosan megsérültek. Az azóta elfogott és elítélt elkövetők összesen 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették.

A mindössze egyetlen nap alatt játszódó cselekményben egy nyomorúságos körülmények között élő roma családot ismerünk meg. Az apa már Kanadában él, s az egész család oda készül, de addig sem tétlenkednek. Az anya délelőtt az autópálya környékén szedi a szemetet, délután a falusi iskolában takarít. A nagylány angolt tanul az iskolában, mert tudja, hogy szüksége lesz rá, a kisfiú a maga módján azonban magára vette a családfő szerepét: bunkert épít az erdőben, hogyha valami történne velük, legyen hová elbújni. A napokban ismeretlen gyilkosok a szó szerint kiirtottak egy másik családot, így a kissrác iskolából való lógása ezúttal valóban indokoltnak tűnik. A történetben nem történik semmi különös, a szereplők teszik mindennapi, rendes dolgukat, csak mi nézők, akik már ismerjük a valóság tényeit, érezzük az elkövetkező végzetüket.

Egyik jellemző vád Fliegauf filmjére, hogy idealizálja a romákat és áldozatként mutatja be őket, miközben mindenki hosszan tudná sorolni a romák számlájára írható bűncselekményeket. Nos, a helyzet az, hogy Fliegauf sem tagadja filmjében a bűnöket, viszont ő maga elköveti azt a megbocsáthatatlant, hogy a romákat nem kollektív bűnösként kezeli, akik kimondatlanul, de valahol megérdemlik akár az ilyen brutális büntetést is, hanem cizellál. Bemutat egy roma családot, akik minden közhiedelemmel ellentétesen, de dolgoznak, és a lehetőségük szerint és a magyar társadalom szinte minden szintjén romákkal szemben megtapasztalható burkolt, vagy kevésbé burkolt rasszizmus bizalmatlanság közepette, igyekeznek minél tisztességesebb életet élni. Mindeközben kimondja azt is, amúgy egy ízig-vérig magyar rendőr szájába adva, hogy bizony vannak olyan romák is, akik valóban bűnöző életmódot folytatnak, vannak ilyenek, vannak olyanok és amolyanok. Látunk is ilyeneket a film egyik jelenetében, akiktől viszont a film főszereplője igyekszik elzárkózni. De látunk a fenyegetettségben összetartó romákat és látunk a kilátástalanság elől mákteázásba menekülő zombikat is… A film áldozatokat mutat be, akik történetesen romák, de szó sincsen arról, hogy általánosítson, de nem is törekszik a magyarországi cigányság teljes társadalmi rétegzettségének bemutatására. A film célja egy adott, azonban minden bizonnyal történelmi jelentőségű bűncselekmény körülményeinek fiktív reprodukciója.

A Csak a szél tehát inkább afféle dokumentarista krimi, de nyomozás nélkül. Helyszín- és társadalomrajz. Annak viszont igen pontos, köszönhetően a hiteles helyszíneknek, illetve az autentikus amatőr szereplőknek, akikhez gond nélkül csatlakozik néhány profi színész (Végh Zsolt, Egyed Attila, Kaszás Gergő, Vasvári Emese, stb.). Egészen elképesztő az a frissesség, amellyel Fliegauf reagált a valós történésekre, de még inkább az, hogy ez a filmen egyáltalán nem látszik meg: úgy tűnik, mintha hosszú évek sziszifuszi előkészítő munkája előzné meg ezt a filmet, annyira élő, erős és hiteles, amit látunk. Nem romákhoz szól a film, ahogy mondja egy interjúban a rendező, hanem azokhoz, akik legtöbbször maguk sem tudnak mit kezdeni azzal, amit a romák sajátos életvitelével, kultúrájával szemben éreznek. Megoldani azonban nem tud semmit, hiszen azok nem néznek ilyen filmeket. Persze, ha néznének sem menne a dolog, hiszen -a rövid, agyonhallgatott, szinte már illegális moziforgalmazástól eltekintve- bemutatni sem meri senki Magyarországon, mondjuk az állami köztévében, ahová igazából való. 8/10

Advertisements
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s