Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat

Nem sorolom fel az összes ma esti filmet, részben mert nem vagyok tévéújság, részben pedig azért, mert a java része vacak, vagy ha nem annyira vacak, akkor a könyökömön jön ki már csak az ajánlása is. Valamit azért mégis kell, ezért megemlítem a Carrie (RTL II, 21.00) című horrort, hogy ne legyen nyugodt esténk (hisz’ úgysem lenne…). Stephen King története arról szól, hogy vigyázzunk a szégyellős, nehezen barátkozó, magukba forduló csajokkal, s főleg azokkal, akikről az hírlik, hogy otthon sincs minden rendben, mert csúnyán megégethetjük magunkat… A ma esti film nem a már klasszikusnak tekinthető 1976-os film, hanem egy 2013-as remake, melyben a címszerepet Chloë Grace Moretz, míg bigott, vallásos anyukáját, akinek sok köze van ahhoz, hogy Carrie olyan lett, amilyen, Julianne Moore alakítja. Meglátjuk, ha meglátjuk.

Eközben A zsaruk becsülete (Viasat6, 21.00) című krimidráma a rendőri igazságszolgáltatás morális kérdéseit, a korrupciót, a bűnpártolást, valamint az egyenruha szimbóluma és a rendőri eskü között feszülő ellentmondást feszegeti – nem először a magyar tévécsatornákon. Edward Norton egy olyan rendőrt alakít a történetben, akinek családja generációk óta rendőrként szolgál, a rendőri munkát hivatásként megélve. Egy tragikusan végződő rendőri bevetés ügyében nyomoz, azonban a nyomozás szálai saját családjához vezetnek vissza… (A képen Norton és Jon Voight)

Edward Norton a ma este sztárja, hiszen őt nézhetjük A mágus (Filmcafe, 21.30) című, nem kevés hazai (értsd: Osztrák-Magyar Monarchia-beli) vonatkozásokat is felvillantó történetben is, melyben egy delejes képességű illuzionistát alakít, aki valahogyan (mondjuk, meglehetősen romantikusan) bezavar egy főrangú pár kapcsolatába. A film nem történelmi, nem életrajzi film, de a figurákban könnyen ráismerhetünk a Szabó István által is megfilmesített Hanussenre, de akár Harry Houdini alakjára, valamint Vetsera Mária és Rudolf koronaherceg románcára is. (Bővebben)

A tégla (Duna, 22.05) című moziban őt éppen nem láthatjuk, van viszont egy nagy rakás más kiváló színész, akit igen (például Jack Nicholsont, Leonardo DiCapriót, Matt Damont, Martin Sheent vagy éppen Vera Farmigát). Azt szokás mondani, hogy ez a film Martin Scorsese egyik leggyengébb filmje, mégis ezért kapta meg az általa már régóta áhított és sokak szerint neki bőven kijáró Oscar-díjat (és még 3 másikat). Nyilvánvaló, hogy messze nem rossz film ez, csupán arról van szó, hogy remake. Nem eredeti mű, hanem másolat, utánzat, vagy finomabban fogalmazva: adaptáció. Mégpedig az itt is sokszor ajánlott, igen kiváló hongkongi krimi-trilógia, a Szigorúan piszkos ügyek (illetve annak első részének) amerikanizált változata, Scorsese irdatlan szakmai rutinjával elővezetve. A “téglán” valamely ellenséges szervezetbe bomlasztó, vagy éppen megfigyelő céllal beépült ügynököt értünk: itt a rendőrség épít be téglát az ír maffiába, miközben az ír maffiának is megvan az embere a rendőrségben. Erről szól a történet.

Reklámok
Kategória: Tévé | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.