Saját szoba – Expedíció (Annihilation, 2018)

Talán meteor csapódott a világítótoronyba – nem tudni, mi volt a jelenség -, a vidéket azóta szappanbuborék-szerű hártya takarja, amely mögött burjánzik valami. És terjed; lassan, de biztosan, miközben minden élő organizmust átalakít maga körül. A hely hasonló a Sztalker Zónájához, csak ezt úgy hívják, hogy a „Csillámlás”.

Alex Garland (Ex Machina) filmjének nemcsak sztorija, hanem filozofikus hangvétele is tudatosan Tarkovszkijt idézi. Itt azonban nincs szó belassult, spirituális utazásról; ha törekvés szintjén érezhető is, kevésbé jellemző az a fajta elmélyült, meditatív hozzáállás. Akár a kevésbé kalandos Érkezés is eszünkbe juthat róla. Az Expedíció ráérős tempójú sci-fi-thriller; egyik percben elmereng, a másikban horror-elemekkel sokkol (a „sokkolást” tessék komolyan venni, néha tényleg gyomor kell hozzá). Ugyan nem éri el az Ex Machina színvonalát, sok benne a klisé, de még így is van saját egyénisége. Egyébként irodalmi adaptáció, a rendező Jeff VanderMeer Déli Végek-regénytrilógiájának első kötetét dolgozta fel.

A fent jellemzett X-térségbe számos osztagot beküldtek eddig, és csupán egyetlen ember tért vissza közülük, teljesen kikészülve: a főszereplő, Lena férje. Útra kész az új csapat, ezúttal kizárólag nőkből áll: négy tudós, továbbá egy mentőstiszt. Velük tart a biológus Lena is (Natalie Portman); reméli, megtudja, mi történt odabent a férjével. Felvillanó emléktöredékeiből közben egy hűtlenségi história bontakozik ki, így adódhat a kérdés, elcsitítják-e a küldetés megpróbáltatásai a nő lelkében uralkodó zűrzavart. Csakhogy a magánéleti szál sekélysége miatt a válasz is érdektelen. Talán nem árulok el nagy titkot, hogy igen, az utazás átformálja hősünket, a megérkező már nem lesz azonos azzal, aki elindult. (Ezt ki-ki értse, ahogy akarja.)

A különben sablonos sztorit a szaggatott, idősíkok közt ugráló elbeszélő technika dinamikussá teszi. A főszereplő kihallgatása adja a keretet, olykor személyes emlékek szakítják meg a visszaemlékezést, mozaikdarabokból kell összeraknunk a történetet. Már a film második percében kiderül, hogy a női osztagból Lenán kívül mindenki odaveszett. Ennek tudatában végignézni az expedíció elindulását kétszeresen nyomasztó, mintha a helyzet nem lenne amúgy is elég para: mintha sztalker nélkül lépnénk a Zónába.

Odabent, a Csillámlásban szeszélyesen tenyésző flóra és fauna, bizarr mutációk fogadják a behatolókat. A random génkeveredések nyomán nemcsak lélegzetelállító virágcsodák teremnek: a változások az állati – sőt emberi – génállományt sem hagyják érintetlenül. Minden mindennel vegyül ebben a szivárványos édenkertben, amelynek terjedése, úgy tűnik, feltartóztathatatlan. Meglehet, nem rosszindulatú, inkább közömbös – mint a természet, aminek működésébe az ember már annyiszor és olyan brutálisan beleavatkozott, hogy adott esetben nem lenne csoda a részéről valami hasonló ellenreakció, mint amit Jeff VanderMeer víziójában látunk.

Ahogy beljebb haladnak, az amazonok félelmetes kalandokba keverednek, számuk – mint az előre látható – fogyatkozik. Rémes dolgokkal szembesülnek, és nemcsak szörnyekkel. Megjegyzem, a semleges magyar címmel sikerült törölni az eredeti sokrétűségét. Az „annihilation” ugyanis a „pusztulás”, „pusztítás” mellett egy fizikai eseményt is jelöl: „amikor egy elemi részecske az antirészecske-párjával találkozik, mindkettő megsemmisül” Mindez kulcs lehet a látottak megértéséhez, bár ettől még bőven akadnak magyarázatra váró mozzanatok. A befejezést ennek ellenére nem mondanám különösebben rejtélyesnek – egyszerűen csak közhelyesre sikeredett.

Mondják, a film azért került a mozik helyett a Netflixre, mert a gyártók túlságosan intellektuálisnak találták. Holott semmivel sem terheli meg jobban a néző fantáziáját, mint egy átlagos sci-fi. Tény, hogy lassú és tűnődésre hajlamos, a történet mindenesetre követhető, sőt izgalmas. Kár, hogy a jól ismert sablonok közé pár bosszantó horrorklisé is belekeveredett. Tesztoszteron híján is pörögnek az akciók, emelkedik az adrenalinszint, a Csillámlás egyszerre idilli és rémisztő, a film pedig igenis szórakoztató – akinek van kedve, az meg tűnődhet rajta. 7/10

Reklámok
Kategória: Film, Saját szoba
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Saját szoba – Expedíció (Annihilation, 2018) bejegyzéshez

  1. efes szerint:

    Fasza. Meg fogom nézni, ha sikerül magam végre végigrágni a legutóbbi The Walking Deads-évadon. (És az új PTA-filmen)

  2. wim szerint:

    Kíváncsi leszek a véleményedre. 🙂 PTA = Fantomszál?

    • efes szerint:

      Igen. Már itt porosodik nálam, amióta megjelent, de valahogy nem visz rá a lélek… Mostanság szinte csak a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmjei kötnek le, esetleg valami a szomszédból – de ezekhez nehéz hozzájutni. Hollywood uncsi. Ázsia pedig nem is létezik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.