Filmnapló – 2018. május

Star Wars VIII: Az utolsó Jedik (Star Wars: Episode VIII – The Last Jedi, 2017) – Két napja néztem meg ezt a filmet, de már alig emlékszem belőle valamire… Nem volt rossz élmény, sőt, közben tökre bírtam, de így két nap múltán pontosan érzem, mennyire hiányzik belőle az, ami az első (negyedik), második (ötödik) és a harmadik (hatodik) részt emlékezetessé tette. Lehet, hogy ez a “valami” csak a közben eltelt idő, amely alatt én is megöregedtem, de inkább arról van szó, hogy amennyivel technikailag jobban néz ki ez a film (és az előbbi rész), annyival üresebb, lélektelenebb is. A karakterek például feltűnően jellegtelenek. Luke és Leila oké. De ez a nagyfejű főgonosz… Azért Darth Sidioustól összeszorult a seggünk, bármennyire is tagadjuk ma már, de ez egy gagyi csávó. A nevét sem tudom. Nagy Fővezér. Az előbbi részben, amikor csak a nagy feje jelent meg hologramon, az rendben volt – de hús-vér a gonosz már csak egy papírkutya. Simán ketté is szabják. A csaj halvány, nem is értem, mint ahogy a néger srác is tök béna. Adam Driver sem tetszik (pedig a Jarmusch-filmben imádtam). A Benicio Del Toro alakította -egyelőre- negatív figurában van valami, de ő csak egy mellékszereplő. Pontosan jelzi azonban a többiek súlytalanságát, hogy az ő tekintetére még emlékszem. 6/10

A Viszkis (A Whiskey Bandit, 2017) – Antal Nimród filmjével, mint filmmel nincs sok bajom, egy viszonylag jól összerakott, jól fényképezett, jól zenélt, stílusos krimi. Ennyi, de ennél se nem több, se nem kevesebb. Azt viszont kevésbé értem, hogy egy személynek, egy -nálam két évvel fiatalabb- ex-bankrablónak miért kell szobrot (mert a film is szobor!) állítani? Nem az a kérdés, hogy most milyen színben lett feltüntetve Ambrus Attila, a Viszkis Rabló, mert ebből a szempontból a film tulajdonképpen korrekt, már erkölcsi értelemben; egy torz, elcseszett, groteszk szobor is szobor, egy hősies, példaképként állított szobor is szobor és egy realista szobor is szobor. Ez a film talán az utóbbi. Azonban Ambrus Attila mégiscsak hős benne, ő a főhős, akinek a filmet nézve akarva-akaratlanul szurkolunk, és tapsolunk (mint ahogy ezrek és ezrek tapsoltak és tapsolnak) neki azért, mert az igazságszolgáltatásból ki tudja, hányszor űzött csúfot. Sok egyéb ok mellett például a Viszkisnek is köszönhető, hogy mára a rendőrség megbecsülése a Kádár-korszak szintjére süllyedt – és ha ehhez hozzávesszük a film kisszerű, frusztrált nyomozóját (Schneider Zoltán), akkor egész egyszerűen nincs más választásunk, minthogy drukkoljunk a Viszkisnek, aki amúgy se nem hős, se nem profi, a történet szerint egy tök átlagos srác. Azonban egy olyan korban, amikor az immár nyolc éve megdönthetetlen kormány politikáját kimondva is a lopásra, a korrupcióra és a rablásra alapozza, akkor egy öntörvényű rablóról, amúgy egy teljesen átlagos, hétköznapi figuráról -közpénzből- filmet forgatni nem más, mint az adott rendszer elvtelen, propagandisztikus kiszolgálása. 0/10

K.O. (1978) – Cserhalmi György -ezer egyéb szerepe mellett- nemcsak a magyar Travis Bickle, hanem a magyar Jake La Motta alakját is eljátszotta a magyar Robert De Niróként. Rényi Tamás 1977-es filmjében Cserhalmi Magyarország második legjobb bunyósa, a “pécsi bika”, hogy úgy mondjam. Ereje teljében úgy érzi, itt az idő, hogy kiüsse a gatyájából a legjobb magyart (Juhász Jácint), aki történetesen a regnáló olimpiai bajnok. Közbeszól azonban, no, nem a maffia, hanem a magyar valóság… A hatalmát féltő, még a nyilvánvalóan elhanyagolható kockázatokat sem vállaló kisszerű, szakmaiatlan, korlátolt vezetőség nem hagyja győzni a nyilvánvalóan jobb bunyóst, aki összetörten ismeri el vereségét. Finom, de mégis pontos rajzát adja Rényi filmje a mindenkori magyar társadalomra oly annyira jellemző tehetség-, és egyéniségellenes kisszerű hatalomnak. Szembetűnő továbbá, hogy bár Cserhalmi és Juhász bunyója nagyrészt kamubunyó, egymás kezét és vállát csépelik, azért olykor be-becsúszott egy hiteles pofon is, és látszik, hogy komolyan foglalkoztak az ökölvívással, ahogy rákészültek a fimre. 8/10

The Walking Dead – Season 8. (2017-2018) – A valóban izgalmasan induló és szép (ez esetben persze, sokkal inkább rettenetes) jövőt sejtető disztópikus horror-sorozat mára vitán felül szappanoperává silányult. Ugyanazokat a tüneteket hordozza, mint a dél-amerikai típusú, vég nélkül sorjázó teleregények, egyre sematikusabbá váló karakterekkel, állandóan megtorpanó és még a legbanálisabb mozzanatokat is túltárgyaló, egyre unalmasabbá váló cselekménnyel, amit viszont számomra megfejthetetlen, hogy miért, de baromi nehéz abbahagyni – ha már belekezdtél. Olyan nézni a The Walking Deadet, mint kikönyökölni a bérház gangjára, és nézni a ház életét, mint kiülni az Erzsébet-térre, és nézni az idiótákat, akik azt hiszik, jól érzik magukat, holott csak menekülnek önmaguk és a pusztító magány és jelentéktelenség elől. Nézni magunkat, mik vagyunk, milyen kibaszott unalmas, kisszerű, korlátolt élőhalottak, akik vonszolják magukat egyik konctól a másikig, egyik napról a másikra. Fordulat nincs a történetben, mert már minden fordulat megtörtént. Néha jön egy magát mindenkinél fontosabbnak tartó faszkalap (Rick, Negan, a szemetes csaj, bárki), aki elkezdi osztani az észt, de gyorsan kiderül róla, hogy ő sem más, pont olyan, mint mi. Ez van. Mégis nézzük tovább, megyünk tovább, mert a REMÉNY HAL MEG UTOLJÁRA. Ja, a zombik már nem többek a történetben, mint nyáron a szúnyogok: ha közelít egy, lecsapjuk. 6/10

Szaljut-7 (Салют-7, 2017) – Байконур, у нас есть проблема – mondhatnám Ron Howard és Tom Hanks kitűnő Apollo-13 című filmjének analógiájára, ugyanis ez az orosz film tökéletes reprodukciója annak, csak éppen minden orosz benne. Kivéve azt, hogy ez is egy tökéletes hollywoodi szuperprodukció lenne, ha ott készült volna. Ugyanaz az igényes látványvilág, ugyanaz a szemérmetlenül heroikus és hatásvadász -ám remekül működő- dramaturgia, ugyanaz a karakterépítés. Hibátlan film. Bár ugyanezeket az erényeket akár hibaként is felróhatnám… A Szaljut-7 Klim Shipeno által valóban igényesen, szórakoztatóan és izgalmasan elmesélt hihetetlen története azonban az említett profizmus mellett birtokolja azt a pici pluszt is, amit csak az oroszok tudnak, ha magukról, oroszokról kell mesélniük. Hogy aztán a valóságban mi és hogyan történt, az egy másik ügy és annak feltárása nem ennek a filmnek a feladata (a képen jelenet a filmből). 8/10

Holnap lesz fácán (1974) – Sára Sándor abszurdja -második rendezése- egy kis dunai szigeten ad hoc megalakuló “banánköztársaságról” mesél, a masszív, komor, drámai hangjáról ismert rendező-operatőrtől nem kis meglepetésre, igen szabadon, vidáman, sőt, helyenként viccesen. A “diktátor” Szirtes Ádám, aki amolyan jóságos nagypapaként (a korabeli néző nyilván egyből Kádárra asszociált, de ma Orbánt is simán beleképzelhetjük e szerepbe: a nép által egyhangúlag megválasztott bölcs és tévedhetetlen vezető – lásd a végkifejletet…), szelíd erőszakkal terelgeti nyáját, a szigeten összeverődött, igen heterogén közösséget, akik közül a fiatalok igen renitensek, rakoncátlanok, meztelenkednek, szerelmeskednek, és egyáltalán, semennyire nem tisztelik az idősebb, megfontoltabb, magát bölcsebbnek tartó nemzedéket. De rendnek kell lenni, amit az egyre sokasodó szabályok, kerítések hivatottak fenntartani. A társadalom egyedeinek elemi, a ’68-as ifjúsági mozgalmakat idéző szabadságvágya, bár a filmben látszólag csak vége a nyárnak, a “Szigetköztársaság” felbomlását és a megválasztott diktátor bukását okozza. 7/10

Tigrisek földjén (Tigerland, 2000) – Joel Schumacher filmje látszólag a vietnami háború traumáját feldolgozó filmek széles műfaji spektrumot lefedő csoportjába tartozik, valójában azonban inkább a a katonai kiképzős filmek közé sorolandó, mely természetszerűleg azért képez egy nem is kicsi közös halmazt az előzővel. Vietnamról csak szó van ebben a történetben, a film címe valójában egy amerikai kiképző tábort jelent, melynek körülményei -állítólag- hasonlítanak az indokínai dzsungel poklához. Itt a sztori azonban a kemény kiképzés közepette egymásnak feszülő emberi sorsok, egyéniségek drámájáról szól: aki volt még katona, az tudja, mi ez, aki kimaradt ebből az “élményből”, az ebből a filmből is kaphat benyomásokat. A valóság brutalitását természetesen nem lehet átélni alatta, és Kubrick Acéllövedékje is egy másik minőség – de mégis korrekt kis dolgozat ez a témában. Még akkor is, ha azért egy háborús témájú filmtől elvárjuk a háborúellenes narratívát, ami itt azért szépen meg lett kerülve: nincs szó arról, hogy rossz(neadjisten, jó) a háború, hanem csak ismét azt látjuk, hogy vannak rossz emberek és vannak jó emberek, ami viszont minden létező, elmesélt és elmesélendő történet alapja.  7/10

Reklámok
Kategória: Film, Filmnaplók, Tévé
Címke: , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

4 hozzászólás a(z) Filmnapló – 2018. május bejegyzéshez

  1. chrisdry szerint:

    mindig is túl jó lelkűen pontoztál 🙂

  2. wim szerint:

    A Walking Dead nekem még mindig nem volt meg; egyszer elkezdtem, de hibás volt a letöltés, aztán meg mindig találtam valami mást… A nyolc évad viszont elgondolkoztatja az embert: lehet-e bírni eddig cérnával (ötlettel), és abból, amit írsz, úgy tűnik, ezúttal sem sikerült. Mégis úgy érzem, pár évadot le kellene darálni belőle, meddig tartja a színvonalat?
    (Na persze, ha elkezded, jön a függés, és nem tudsz megállni… 🙂 A Dexterrel voltam így: a negyedik után esni kezdett, de kitartottam nyolc évadig, aztán meg fogtam a fejem.)

    • efes szerint:

      Az első három, talán négy…. de ez is olyan, hogy most az RTL Spike elkezdte elölről adni és belenéztem az első részekbe, és az sem ütött már. Persze, ezeken én már túl vagyok évadokkal, így tudom, hogy mire fog kifutni, mi lesz a szereplők sorsa… Inkább azt mondom, hogy ez a hajó már elúszott… 🙂

      • efes szerint:

        Így, a végéről nézve egyáltalán nem gondolom, hogy időtálló sorozat lenne a Walking Dead, Talán csak tematikájában az, ha mégis. De semmiképpen nem “többszörnézős”. Én pl. a Borsot vagy az Egy óra múlva itt vagyok-ot, vagy az Abigélt simán végignéztem 4-5-ször, valamelyiket többször is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.