Férfiak fecskében (Swimming with Men, 2018)

A szinkronúszás alapvetően bizarr sportág, még úgy is, ahogyan azt ennek autentikus művelői, a hölgyek adják elő. Bár tagadhatatlan, abban azért férfiszemmel van néznivaló, ahogyan kecses lábikráikkal, ívelt vádlicskájukkal, kis talpacskáikkal kalimpálnak a víz felett, miközben jórészt egész testükkel a víz alatt küzdenek azért, hogy a víz feletti látvány tökéletesen látszódjon. Merthogy, avatatlan szemlélő számára az, ami a víz alatt történik, gyakorlatilag láthatatlan. Az biztos, hogy rengeteg munka van ebben a táncművészet felé kacsingató, koreografált sportágban, de én legfeljebb lappangó lábfétisizmusomnak áldoztam azon ritka alkalmakkor, amikor megnéztem a tévében egy ilyen sportközvetítést. Dehogy ezt férfiak is csinálják, az azért már bőven az abszurd kategóriája, márpedig itt éppen erről lesz szó.

Nem azt akarom mondani, hogy egy férfi képtelen elegáns, kifinomult, kecses mozdulatokra, hiszen minap írtam épp a balett-táncosokról – akik meg pont hogy, igaz, emberfeletti szenvedések árán 🙂 . De nem kell Nurejevig elmenni ahhoz, hogy bárki felidézhesse magában akár a legutóbbi olimpia egyes pillanatait, melyben férfiak teljesítettek szépen olyan sportágakban, melyekben éppen a mozdulat szépsége az egyik legfontosabb tényező (gondoljunk csak a szertornára, a toronyugrásra). Persze, a férfiak izomzata természetszerűleg kötöttebb, mint a nőké, ezért egy férfi mozgása is feszesebb, szögletesebb, mint egy nőé, még ha az a feszesség és szögletesség csak vaskos idézőjelek között értendő (lásd ismét Nurejev), de abban, gondolom, nincs vita, hogy egy negyvenes, ötvenes, ne adj isten, hatvanas átlagpasas mozgása csakis a legritkább véletlennek köszönhetően tekinthető egyáltalán említésre méltónak, már mozgásesztétikai értelemben. A Férfiak fecskében című angol romantikus sportkomédiában viszont negyvenes, ötvenes, sőt, hatvanas átlagférfiak a főszereplők, akik egy adott pillanatban jónak tűnő döntésüknek köszönhetően szinkronúszással próbálják gyógyítani kapuzárási pánikjukat, kiüresedett életüket, feleségük halálát, vagy éppen elkerülni az őket üldöző rendőrség figyelmét.

A történet főszereplői nem szégyellik közszemére tenni jobbára sportmentes életükből adódó gacsos lábaikat, girbegurba, sok évtizedes zárt cipőhasználattól megnyomorodott lábujjaikat, megereszkedő pocakjaikat, ellöttyedő izmaikat, horribile dictu, borotválatlan testüket. Hónaljkutya-hegyek, helló. Viszont hetente egyszer, csütörtökönként boldogok ebben a fura klubban. Oliver Parker egy olyan történetet mesél el róluk, amely alkalmas a nézők megkacagtatására, olykor megkönnyeztetésére, aminél jelenleg kevés dolog fontosabb ebben a mocskos, önző, cinikus és gonosz világban.

Persze, a narratíva hajaz picit egy a legendás Alul semmi sztorijára, meg aztán még egy csomó más sport/tánc témájú filmre, melyben egy (több) jelentéktelen, szürke átlagember olyan teljesítményt mutat be/ér el, amely méltó a világ elismerésére, ha csak 15 percre is. Ez a történet emellett azonban egy romantikus szerelmi történet is, mely arról szól, hogy egy unalmas kis könyvelő hogyan válik éppen akkor férfivá, amikor mások e tulajdonságukat éppen elveszteni szokták, és hogyan nyeri el újra az őt éppen elhagyni szándékozó felesége figyelmét és szerelmét, amellett, hogy végre nagykamasz fia is elismeréssel veregeti hátba az öreget. Túlzás nélkül mondom, hogy elképesztő teljesítményt nyújtanak a film főbb szerepeit alakító, többé-kevésbé ismert, remek angol színészek, mint például a Downton Abbey kimért modorú, kőkemény főkomornyikjaként megismert Jim Carter. Az egy dolog, hogy a legkisebb szégyenlősködés nélkül tárják világ szeme elé cseppet sem előnyös testi adottságaikat, de az, hogy e film kedvéért megtanultak -hozzávetőlegesen- szinkronban úszni, azért le a kalappal. Közben természetesen karaktereket is alkotnak. Mindenkinek van saját jelenete, amiket a főszereplő könyvelőt alakító Rob Brydon köt össze egymással, és amelyekből teljes, hús-vér figurákból álló, üdítően élet-igenlő, pozitív történetté áll össze ez a bizarr ötlet: szinkronúszás, férfiaknak. Ami amúgy valós dolog, a svéd férfi szinkronúszó-válogatott, mint regnáló világbajnok szerepel is a filmben, önmagát alakítva. Ez a történet tehát a valóság szüleménye, egyben bizonyosság arra nézve is, hogy a valóságnál nincs semmi szórakoztatóbb, megindítóbb és mulatságosabb (és ezúttal itt&most legyen elég ennyi). 8/10

Reklámok
Kategória: Film
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.