Mit nézzünk ma este a tévében? – Hétfő

Anglia-Tunézia, vagy: Az utolsó légióból (AMC, 20.05) sajnos semmire nem emlékszem, viszont annyit feljegyeztem róla, hogy látványos, de buta mozi. Nyilván ezért nem emlékszem rá… Egy csomó sztár játszik amúgy ebben a szandálos-kardozós-római katonás történetben, pl. Colin Firth a főszereplő.

Néhány száz évvel később játszódik Az utolsó király (Film Mánia, 21.00), és néhány szélességi körrel északabbra. Viking harcosok fejszékkel és egyebekkel irtják egymást a célból, hogy ki legyen a király. Faék egyszerűségű történet, melynek lehet, hogy éppen ez a rusztikus sallangmentesség legfőbb erénye. Sok hó.

A mai napra rendelt romantikus komédia a Hippi túra (Prime, 21.00) lesz, melyben egy nagyvárosi életformába belezakkant párocska (Jennifer Aniston és Paul Rudd – a képen) épp kilépni készül ebből a tarthatatlanná vált helyzetből, ám ez a lépés talán túl nagyra sikerült, ugyanis cseberből nemhogy vederbe, de egyenesen a tágult környezettudatú, nonkonformista hippik mennyországába kerülnek véletlenül. Hogy a film milyen, azt meglátjuk, mert én sem láttam még.

Gyermekkorom egyik legparásabb tévéélménye volt a klasszikus, fekete-fehér Belphégor című tévésorozat, amit soha nem mertem nézni (nem volt gyerekszobám akkor még, egy szobában élt a család), csak alvást színlelve, leselkedve. A főszerepet akkor Juliétte Greco, Jean Cocteau (egyik) múzsája keltette életre, Alain Sarde és Jean-Paul Salomé 2001-es újrázásában, a Belphégor – A Louvre fantomjában (Filmcafe, 21.00) pedig Sophie Marceau. Ma már a lidérces történet természetesen közel sem gyakorol olyan elementáris hatást a nézőre, így rám sem, mint annak idején – egy pillantást azért talán mégis megér. (Bővebben)

Az Odd Thomas – A halottlátó (Mozi+, 21.00) Dean R. Koontz sokak számára ismerős regényalakjának első filmes jelenése (viszont nem először a tévében). A történet valamiféle furcsa műfaji crossover, melyben a tinihorrorok, illetve -thrillerek elemei keverednek a “világmegmentő” kisvárosi hős amerikai toposzával és a lányregények bohókás, egyben könnyes, hamvas romantikájával, a film noir-krimik jellegzetes egyes szám, első személyben előadott, fanyar humorú narrációjában. (Bővebben)

Reklámok
Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Vasárnap

Először énekeljük azt, hogy csokko-csokko, Csokoládé (Duna, 19.30), ó, szinyóra, vegyen magának egyet… – bár itt éppen Juliette Binoche főzi meg magának Johnny Deppet Lasse Hallström nagy sikerű szerelmes filmjében, melynek romantikus fősodra azért lemossa a leplet az önámító, álszent farizeusokról is. Tényleg cuki film, ha nem láttuk volna még…

Aztán jöhet az is, hogy csíni-csiniba, Csinibaba (Prime, 21.00). Tímár Péter még viszonylag jól sikerült, szexisen groteszk és bizarr módon romantikus dolgozata a mostanit megelőző “átkos korszakról” szól, amikor még egy országot fel tudott forgatni egy KI-MIT-TUD, egy tehetségkutató vetélkedő (tehát nem X-faktor), amikor Magyarországnak még voltak tehetségei (és nem Hungary’s Got Talent). A győztes ekkor még olyan elérhetetlen jutalomban részesülhetett, hogy részt vehetett a finn fővárosban megrendezendő Világ Ifjúsági Találkozón… Arról, hogy a történelem valahogyan mégis ismétli önmagát, nem ez a film tehet.

Mindez azonban csak Sok hűhó semmiért (Filmcafe, 21.00). Kenneth Branagh remekbe szabott Shakespeare-adaptációjában eljátssza, hogyan esett szerelembe Emma Thompsonnal, Denzel WashingtonKeanu Reevesés Robert Sean Leonard és még sokan mások szeme láttára. Báj, kecs, kellem, szellem és légies könnyedség Itália aranyló napsugarában.

Az igazi kaland (SuperTV2, 20.50) elsősorban e mai estén is tévé előtt gubbasztó családok érdeklődésére tarthat számot, hogy elnyúlva a kopottas IKEA kanapén együtt könnyezzék-rötyögjék végig Cameron Crowe történetét, melyben egy korán megözvegyült apuci (Matt Damon) tesz komoly erőfeszítéseket két gyermeke felnevelése érdekében: a hajdani elfoglalt szerkesztő feladja állását és egy vidéki, kissé lepukkant állatkertet is tartalmazó birtokon kezd új életet gyermekeivel. Gyerekek, saját állatkert, amiben vannak állatok, jóképű, ám magányos, gyermekeit bájos sutasággal terelgető apuka – a filmben bonyodalom bonyodalom hátán, a kanapén azonban tuti a siker.

Mintegy 60 évet átfogó történetet mesél el A komornyik (m2, 21.10) című dráma, mely a Fehér Ház komornyikját, a fekete Cecil Gainest mutatja be (a fiktív karakter történetét valóságos figura, Eugene Allen személye és élete inspirálta), és ezen keresztül az amerikai feketék társadalmi fejlődését mutatja be a harmincas évek gyapotföldjein való robottól a mai legfelsőbb szintekig. Forest Whitaker (a képen) zseniális a címszerepben. (Bővebben)

Jirí Menzel szatírája, a Magány az erdőszélen (m5, 21.15), akár a néhány évvel későbbi Az én kis falum párjának is felfogható, bár itt nincs Otík, és éppen fordítva történnek a dolgok. Városiak költöznek/költöznének vidékre, ez adja a film sztoriját és kiapadhatatlan humorforrását. A kezdő képsorok alatt felkúszik arcunkra az a bizonyos joviális mosoly és mindvégig ott is marad. Szép az élet.“Hol a söröm?

Egyszer régen láttam egy finn drámát, aminek az volt a címe, ha jól emlékszem, hogy ‘Bűnről dalol a föld’. Sokat mond a filmről, hogy nem nagyon emlékszem többre, minthogy kb. ketten néztük az 500 fős teremben és hogy nem nagyon történt benne semmi, azon kívül, hogy a sárban tapicskoló, hideg finn nyárban egy tanyán Mikka szólongatta Marijkát, vagy fordítva. Nyilván volt benne bűn is, meg tán bűnhődés is, de valahogy nem került bele a feledhetetlen filmek közé. A színészként meglehetősen elismert, ausztrál Russell Crowe rendezését, az Akihez beszél a földöt (Duna, 21.35) is gyorsan el fogjuk feledni, ugyanis itt bár meglehetősen kacskaringósan kanyarog a cselekmény keresztül a földgolyón, igazából nem jut(unk általa) sehová… (Bővebben)

Mocsok (Film Mánia, 23.05), talán már a címből is kikövetkeztethetően, egy velejéig mocskos zsaru (James McAvoy), aki mindent, mégpedig a szó szoros értelmében mindent megtesz előléptetése érdekében. Egyáltalán nem átlagos, a közönséget kissé talán még meg is osztó, sajátos, furcsa hangulatú, kifejezetten érdekes alkotásról van szó…

A bűn színe (TV2, 23.35) című történetben egy ismeretlen férfi rabolja el Julianne Moore (által alakított anya) autóját, benne a nő négyéves kisfiával. Az ügyben Samuel L. Jackson (játszotta tapasztalt zsaru) forgatja fel a várost, de maga sem hiszi el, hogy igaz az, ami így a felszínre kerül… A film látszólag krimi, valójában azonban dráma.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Szombat

Elsőnek a lehengerlően jóképű Jonathan Rhys-Meyers és a már permanensen korpulens, ezúttal kopaszra nyírt fejével arcának természetes ostobaságára még rá is játszó John Travolta küld képeslapot, méghozzá Párizsból szeretettel (AMC, 20.10). A képeslapon azonban lövöldözés, felrobbanó autók és éget gumiszag látható, tekintve, ez egy virtigli terroristás akciófilm. A zöldfülű ifjút a nagyképű, de dörzsölt és rutinos ügynök beleviszi a tutiba című klisé egzakt, kompakt és látványos példája ez a mű. (Bővebben)

Billy Bob Thornton Cormac McCarthy-adaptációját, a Vad lovakat (Duna, 20.35) nem tudtam még megnézni, de valami zavart határozottan érzek az Erőben… Túl sok a kérdőjel. Matt Damon, Penélope Cruz? A színészként olykor zseniális teljesítményre képes Billy Bob rendez? Méghozzá a poszt-apokaliptikus irodalom királyának, McCarthy-nak írásából egy cowboyos filmet, ami nem western? Talán ma meglátjuk. (Mellesleg ez az a film, amiről az egyik kormányközeli firkász kiderítette, hogy ennek egyik betétdalát nyúlta le a Quimby a Most múlik pontosan… c. slágeréhez…)

Danny Boyle (például Trainspotting, Gettómilliomos, stb.) 127 óra (Paramount Channel, 21.00) című filmje is egy valóságban megtörtént esetet mesél el, melyben egy extrém sportoló, a hegyi kerékpározást sziklamászással mixelő Aron Ralston kerül szorult helyzetbe egy baleset következtében a címben jelzett időtartamra a délkelet Utah államban található, igen látványos sziklahasadékokban. Ralstont James Franco alakítja ebben a rendkívül feszült, sokkolóan izgalmas, egyszemélyes történetben. (Bővebben)

A V, mint vérbosszú (Viasat6, 21.00) című film a Mátrixot is jegyző Wachowski-testvérek műhelyéből került ki. “(…) egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. “Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud” – üvölti a gonosz kancellár.” Ni.

A romantika cseppfolyós változatát képviseli a P.S. I Love You (Prime, 21.00), mely mindent elpusztító csapás mérhet az otthon felhalmozott papírzsepi-raktárainkra: Holly (Hillary Swank) halott férjével (Gerald Butler) levelezik. Szívszaggató, padlógázzal rovázós romantikus komédia lesz ez.

Bor, mámor, Provence (TV2, 21.20) Ridley Scott filmje. Szerelmeslevél az aranysárgában, bíbor-bordóban, rozsdanarancsban és üde zöldben úszó Provence-i tájhoz és terményeihez, a zöldségekhez és a borhoz; ha akarom, képeslapesztétikában fényképezett puccos turisztikai reklám; ha akarom, enyhén giccses, romantikus történet – azonban mindháromnak jó. Bajom csak Russel Crowe-val van, akit valamiért csak valamilyen harcosnak, kubikosnak, bányásznak, vagy más, efféle kétkezi melósnak tudok elképzelni, romantikus hősszerelmesnek kevésbé – ez viszont legyen az én bajom. Marion Cotillard csini, Albert Finney pedig szuper, mint mindig.

Milos Forman portréfilmje, az Amibe nem halsz bele (Duna, 22.36) már hetek óta számomra az egyetlen nézhető szombat esti műsor. Utána Tűz van, babám! (Duna, 23.35), de kurva nagy. A film 1968-ban készült, majd dobozba került, pedig tényleg nincs benne más, mint kis falu, tűzoltóbál (lásd a  képen), tombola és szépségverseny. Meg tűz, az van még benne… Ma már nem tiltanák be ezt a filmet, mert ezek a maiak annyira ostobák, hogy már a tüzet sem veszik észre.

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Péntek

Úgy tűnik, elindult az egyesek által epedve, mások által viszont rettegve várt foci-VB. Én magam nem vagyok túl nagy focirajongó, és “kedves”, valamint “bölcs” vezetőnk is sokat tett azért, hogy szimpátiám tovább fogyatkozzon, de tudomásul veszem, hogy vannak azért még normális emberek, akik, bármilyen érthetetlen okból is, de szeretik a focit. Én is biztosan megnézek egy-egy meccset, főleg még az elején, amikor még van arra esély, hogy szorgos Dávidok megrángassák valamelyik Góliát bajszát – a végkifejlet azonban már hidegen hagy. Ez a blog szándéka szerint amúgy is egyfajta alternatívát kínálna a “tömegtévézés” ellenében… Joe Wright (Büszkeség és balítéletVágy és vezeklés) például nagyon kitalálta, hogy mit akar csinálni 2012-ben, (Miklós Tibor és Kocsák Attila méltán elfeledett rockoperáját is beleszámolva) minimum tizenkettedjére az öreg Tolsztoj Leó által megírt Anna Karenina (Duna, 20.25) történetéből. Az már egy másik kérdés, hogy volt-e valami értelme ennek a kísérletnek… Mindenesetre, Keira Kinghtley a címszerepben, valamint mások mellett Jude Law Kareninként, vagy Aaron Johnson Vronszkijként mindent megtesznek a siker érdekében. (Bővebben)

Abszolút up to date, friss és ropogós problematikával foglalkozik Vranik Roland sok-sok elismerést begyűjtött filmje, Az állampolgár (Cinemax 2, 20.30). Egy afrikai származású, Magyarországon letelepedett és állampolgárságot kapott férfi beilleszkedési nehézségeivel ismerkedünk meg ebben a fiktív, de akár a valóságban is, bárhol megtörténhető történetben (bár gyanítom, hogy ma már senki nem kapna olyan “egyszerűen” állampolgárságot, mint a filmbeli férfi). Fun fact, hogy a férfit kiválóan alakító, amúgy civilben villamosvezetőként dolgozó Dr. Cake-Baly Marcelo fia, Kocsis-Cake Olivio a valóságban épp a minap tette esküjét a Parlamentben, mint országgyűlési képviselő. Mondhatnám, hogy de szép is ez az új világ, de nem mondom, mert amúgy nagyon nem az. Inkább ajánlom ezt a filmet megtekintésre. (Bővebben)

Gravitációval (Film+, 21.00Sandra Bullock gyűjtött be egy Oscar-jelölést, ami azért számít a “pedigrében”. Alfonso Cuarón -a film rendezője- azonban 7 Oscart be is kaszált 2014-ben ezzel a rendkívül látványos mozival, ami azonban nem tudom, mennyire fog működni a tévék képernyőin. A film látványvilága, amivel a Föld körüli végtelen teret megjeleníti, tényleg csak a hatalmas mozivásznakon működik igazán. (HD-ben elmegy.) A film többi része viszont engem már a moziban sem nyűgözött le… (Bővebben)

Woody Allen sötét, ködös londoni korszakának remek, szórakoztató és elbűvölő Match Point-jában (Filmcafe, 21.00) jó pasik (Jonathan Rhys-Meyers) lesznek szerelmesek jó csajokba (Scarlett Johansson – lásd a képen), azonban és természetesen, baromira nem megy semmi sem flottul…

film noir jellegzetes “füstös” jegyeit idézi meg szórakoztató önreflexiókkal, de valóságos eseményekkel is eljátszva a Hollywoodland (Paramount Channel, 21.00) című krimi, melyben a Superman nevű szuperhőst egy tévésorozatban alakító George Reeves (Ben Affleck) rejtélyes halálesetében nyomoz Simó Lajos, a magánhekus (Adrien Brody).

A jobbára kreatív horrorokra specializálódott spanyol Jaume Balaquero igen komoly sikereket aratott, mondhatni, alműfajt teremtő Rec (AMC, 22.00) című filmjében Amíg Önök alszanak címmel készít dokumentumfilmet egy spanyol tévé stábja, éppen a tűzoltókról. Az éjszakai szolgálat első bevetése egy házba szólít, ahol kezdetben úgy tűnik, mindössze egy ajtót kell kinyitni. Mosolygós felkonf, mosolygós tűzoltók, mosolygós lakók. Az ajtó mögött azonban szörnyű dolgok bújnak meg, de a kamera már forog… (Bővebben)

Az Életrevalók (Duna, 22.40) is lesz ma megint: KÖTELEZŐ DARAB! (Bővebben itt, hogy miért.)

Az Iron Sky: Támad a Hold (Film+, 22.50) finn Timo Vuorensola scifi-paródiája, egy nettó kultfilm, akár rendezhette volna Tarantino is, Sacha Baron Cohen ötletéből, mondjuk George Lucas és Roland Emmerich istápolásában. Egy szaunából indult a film ötlete, honnan máshonnan, és mintegy 7.5 millió euró összegründolása és eltapsolása után, már be is mutatták a kész filmet. A sztori méltó egy paródiához: egy maroknyi náci a Hold túlsó, sötét oldalán (muhaha!) túléli a második világháborút és egy elcseszett NASA akció következményeképpen újra rászabadul a Földre. (Bővebben)

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Mit nézzünk ma este a tévében? – Csütörtök

Először indul a Börtönvonat Yumába (AMC, 20.30). James Mangold hömpölygős, ennek ellenére mégis tök jól “feszülő” nu-westernje egy igen balhés rabszállítás történetét meséli el, olyan arcokkal a főszerepben, mint Russel CroweChristian Bale, illetve Peter Fonda.

Április 8. óta már bárki számára világos, hogy az amerikaiakhoz hasonlóan, mi sem tanultunk semmit A hatalom árnyékában (Filmcafe, 21.00) című remek politikai dramedyből, pedig George Clooney még idejében elmesélte benne a politikacsinálás trükkjeit, Ryan Gosling (lásd a képen) és Philip Seymour Hoffman aktív asszisztenciájával. Mindegy már. A jövőre nézve halvány vigasz, hogy: Ismétlés a tudás anyja! (Bővebben)

A mai Bergman-filmklubban Ingmar egyik leghírhedtebb -és talán legjobb- alkotása, a Suttogások és sikolyok (m5, 22.15) című csehovi horror kerül sorra. A film ismertetője szerint: “Évek óta látok magam előtt egy tágas szobát, hajnali négy óra van, kicsit beszűrődik a pirkadat fénye. A falak bordós-pirosak, és három asszony ül a szobában. Az egyik a tűzzel foglalatoskodik, a másik köt, a harmadik könyvet olvas – mondta operatőrének, Sven Nykvistnek Bergman, akinek egyik legjelentősebb filmje bontakozott ki később ebből a képből. A film három nővér és házvezetőnőjük lelki konfliktusokkal teli életét mutatja be a századelőn egy gyönyörű parkkal körülvett nagy házban. S eközben felvonultatja a korábbi Bergman-filmek legnagyobb színésznőit: a haldokló Agnes (Harriet Anderson) és a csupa-nőiesség Maria (Liv Ullmann) mellett az erőt, a közös ügyeket intéző, férjezett Karin (Ingrid Thulin) képviseli, mígnem egy hátborzongató jelenetben feltárul kemény szigorral leplezett, iszonyatos boldogtalansága és kiszolgáltatottsága.”

Steven Spielberg nagyszabású, szélesen áradó rabszolgasors-meséjében, az Amistadban (Paramount Channel, 23.00) Morgan Freeman kel harcra saját és népe igazáért (a címben szereplő név azé a hajóé, amelyen embertelen körülmények között Afrikából szállították Amerikába gyapotot szedni a fekete rabszolgákat) a gonosz, fehér Sir Anthony Hopkins, és még sokan mások ellenében. Ha nem irtózunk a ma már akár klasszikusnak is tekinthető spielbergi pátosztól, és hagyjuk magunkat a filmmel hömpölyögni (bele a késő éjszakába), akkor katartikus élményben lehet részünk.

Az engem egyáltalán nem meggyőző Ki-be tawaretben (Duna, 23.35) egyesek kifelé mozognak valahonnan, míg mások ezzel ellentétesen, befelé haladnak, éppen oda, ahonnan az előbbiek ki. Molnár György fura című fura filmje amúgy Karafiáth Orsolya írásain alapszik és egy szerelmi sokszög történetét meséli el a “hatkerből”. (Bővebben)

Kategória: Tévé | Megjegyzés hozzáfűzése

Saját szoba – No, megállj csak! / Ну, погоди!

Kezdődik a foc vb, minden szem az oroszokon, de a mai nap egy másik orosz (szovjet) apropónál fogva is nevezetes: 1969. június 14-én kezdték sugározni aNu págágyí”-t, minden idők legsikeresebb szovjet rajzfilmsorozatát. Közel húsz éven keresztül ment (egész pontosan 1986-ig, a Farkas hangját adó Anatolij Papanov haláláig). A példátlan népszerűség miatt 2005-ben újraélesztették a szériát; új szinkronnal és 20 újabb epizóddal futott még egy évig, sokak örömére.

Ez az a mese, amiben egy hosszú hajú, trapéznadrágos farkas üldözi a nyulacskát. Először még azért, hogy megegye, később már csak úgy, bosszúból, A nyúl persze mindig kifog rajta, és a végén állandó elemként felhangzik a rekedt kiáltás: Nu zájec, nu págágyí! A Farkas és a Nyúl kalandjainak nálunk is megvan a rajongótábora, főleg az idősebbek körében, akik még a tévéből ismerik. Az ifjabbak DVD-n, sőt képeskönyvben is találkozhattak vele – szülője válogatja. Gyerekeim rég kinőttek a mesevideókból, de még mindig fülig ér a szájuk, ha meglátják a Farkast a képernyőn. Viszont azóta sem tudják feldolgozni, miért ezt néztük az erőszakosnak mondott Tom és Jerry, helyett, mikor itt a főszereplő egy deviáns, láncdohányos huligán; csúfot űz a rendőrségből, kombájnnal kergeti a Nyulat, és reflexből behúz egyet a kacsának.

Bár nyilvánvaló a hasonlóság (mindegyik úgynevezett „hajszasorozat”), a No megállj csak alkotóinak szeme előtt nem épp a Tom és Jerry példája lebegett, hiszen azt akkor még nem is látták; tény viszont, hogy 1935 után (első Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál) évtizedekig a Disney volt az etalon a szovjet rajzfilmkészítésben. Még Eizensteint is elvarázsolták a stúdió plasztikus karakterei. Nem beszélve a politikáról, az animációs film ugyanis kedvelt szovjet propagandaeszköz volt.

Csakhogy a propaganda itt teljesen az ellenkezőjére fordul – kész rejtély, hogyan engedte át a filmet annak idején a cenzúra. A rózsaszín inges, hosszú hajú Farkas az „élősködő”, nyugatmajmoló értelmiségi figuráját testesíti meg, vagyis ő az osztályellenség. Ám a karakter olyan életszerűre (és szórakoztatóra) sikeredett, hogy egyből sztárrá vált. Már csak az kellett volna, hogy Viszockij legyen a szinkronhangja, ahogy tervezték. A politikailag éppen csak megtűrt énekestől az utolsó pillanatban vették el a szerepet – nem csoda, a korabeli közönségnek már így is elég áthallásos volt a figura.

Az eredeti leosztás szerint a Nyúl a jó gyerek, a tisztes polgár. Mellesleg kimondottan idegesítő, izgága jószág, aki ha teheti, borsot tör a Farkas orra alá. Ezeket a karaktereket legfeljebb a gyerekek érezhették fekete-fehérnek. Ahogy egyszerű melósok beszéltek róla egy anekdota szerint, jól mutatja, hogyan látta őket a néplélek: „A Farkas a testvérünk, egy munkás fickó, mint te meg én, a Nyúl pedig egy besúgó ügynök.” 

A nyúl amúgy az orosz mesékben gyakran bátor és pimasz szereplő, aki előszeretettel űz csúfot a hatalom képviselőjéből (rendszerint az oroszlánból). Tíz-egynéhány éve leadtak pár emlékezetes, ötvenes évekbeli rajzfilmet a Duna tévén; egyikben a buliból tökrészegen (!) hazafelé tartó tapsifüles akad össze az oroszlánnal, a másikban megint csak a rafinált nyúl szedi rá az ostoba és hiú despotát, hogy megmentse a többi állatot. Már e nehéz időkben készült sztorikban is feltűnő az a merészség, amivel később a No megállj csak készítői cibálják a pártvezetés jelképes bajuszát.

Ami késik, nem múlik, végül mégiscsak lecsapott a törvény szigora: 2012. szeptemberétől az új orosz médiaszabályozás a késő esti műsorsávba száműzte a sorozatot, mondván, hogy káros az ifjúságra (na igen, a bagó meg a pia). El lehet képzelni a felháborodást – és az ezzel járó mémeket. Nem tudom, mostanra változott-e az orosz műsorpolitika, de az biztos, hogy a nézők lelkesedése azóta sem lanyhul. 2014-ben egy ottani felmérés szerint a széria még mindig első helyen állt a kedvenc mesefilmek listáján. Jövőre meglátjuk (ha megérjük), hol tart ötven év után. Szülőknek és csemetéknek nyugodt lélekkel ajánlom.  

Kategória: Film, Saját szoba | Megjegyzés hozzáfűzése

Az élet napos oldala (Solsidan, 2017)

Ami a svédeknek az élet napos oldala, az nekünk az elérhetetlen mennyország. Anyagi értelemben, természetesen, mondanám némi blaszfémiával. Na de, mi újság azzal a jó kis öngyilkossági rátával, azzal a jó kis depresszióval, amiben a legenda szerint szintén olyan jól teljesítenek az északi bezzeg-ország polgárai, mint mi, szintén a legenda szerint? Milyen a társadalmi méretekben értett lelki közérzet ott, ahol nem gond a hóvégi élelmezés, sőt, ahol tombol az egészség, a jólét és a jóllakottság? Valami effélébe pancsol bele az utóbbi évek legnagyobb svéd közönségsikere, Az élet napos oldala, mely a hírek szerint még a legutóbbi Star Wars-epizódot is lenyomta a mozipénztáraknál. Több mint egy millióan látták a svéd mozikban, ami magyar viszonyokra átültetve, nagyjából azt jelenti, mintha egy magyar mozifilmet ugyanennyien, egy millióan néznének meg (a két ország nagyjából ugyanannyi lakossal büszkélkedhet – azonban egy magyar film forgalmazója már az egekig ugrál örömében, ha filmjét megnézi két-háromszázezer néző…).

Úgy tűnik tehát, hogy nagyon betalált a hűvös svédeknek Felix Herngren és Måns Herngren romantikus komédiája, mely egyetlen pillanatában sem hordoz semmit abból a jó néhány jellegzetes svéd sztereotípiából, amit a svéd filmművészet jeles alkotásaiból korábban megszokhattunk. Például, szinte végig süt a nap. Annyira, hogy a film nyitójelenetében a történet egyik -még svéd viszonylatban is tehetősnek számító- házaspárjának férfitagja egyenesen Ausztriából importált hóágyúval próbál valamilyen karácsonyi hangulatot teremteni villája köré, karácsonykor. A hangsúly azonban vele kapcsolatban azon van, hogy az illető a gazdagságát milyen dolgokra pazarolja, és szó sincs arról, hogy mekkora áldozatokra képes hősies apa ő…

Herngrenék jókat mosolyognak magukon, már társadalom-kritikusan, és úgy tűnik, ezt a közönség is veszi. Mosolyognak és nem mutogatnak, nem vádaskodnak, talán ez is a siker titka. Mindenesetre, pontosan mutatnak rá a jóléti társadalmak által az emberi lelkekben okozott néhány jellegzetes fonákságára. Annál is inkább érdekes ez, mivel maga a sztori nagy vonalakban, hangvételében, de még témájában is erősen emlékeztet a nálunk az RTL Klubon futott Válótársak című szériára. De ami azon hiteltelen (az általánosnak ábrázolt jólét), az itt, ebben a svéd moziban tök természetes. De a karakterek, a konfliktusok, a cselekmény irányultsága mind dettó ugyanaz – ez a film is egy sikeres tévésorozat alapján készült, afféle “sűrítményként”.

Itt is három pár áll a középpontban, akik közül csak az egyik válik, de a másik kettőnél sem oké a “bicikli futása”. Egyik pár férfitagja gazdag, meggyőződéses kapitalista, de van egy rendkívül sznob, kivagyi felesége és egy őskommunista apja. A másik pár hímje átlagpolgár, de túlontúl kiszámítható, házias, unalmas, akinek felesége mér vágyik a tűzre a kalandra – le is lép egy kizárólag extrém sportokban és túlélőtúrákban gondolkozni képes vademberrel. A harmadik szintén középosztálybeli pár, nekik “csak annyi” a bajuk, hogy a férj spermái alkalmatlanok gyermeknemzésre… Hármójuk sorsa aztán a forgatókönyvírói találékonyságnak köszönhetően összefonódnak, hogy aztán több gubanc, szertefoszlás, és tű fokán átbújás után -nagyjából- a dolgok visszatérjenek a helyes mederbe.

Ha nem várunk bergmani mélységű jellemábrázolást, nem vágyunk a hűvös, szürke skandináv krimik vérfagyasztó, nyomasztó atmoszférájára, ellenben van egy röpke, könnyeden eltöltendő két óránk, amit egy légkondicionált moziban töltenénk el, akkor ez a kis film jó opció lehet erre. Nem történik semmi különös, nincs szó forradalomról, vagy nagy leleplezésről, a film csupán szórakoztatni akar és ezt szolidan, értelmesen meg is teszi az ABBA, a Volvo és az IKEA egyszerű, tiszta modorában. 7/10

Kategória: Film | Címke: | Megjegyzés hozzáfűzése